EGYÜTT BUKUNK EL - Daniel Ricciardo fanfiction

62.

Hullafáradt voltam, amikor végre visszatérhettünk a hotelbe, megvacsoráztunk és elfoglaltuk a hotelszobánkat. Semmihez nem volt kedvem, a fürdéshez is nagyon noszogatnom kellett magamat, ez pedig még nehezebben ment úgy, hogy közben Daniel is úgy döntött, hogy megpihen egy kicsit mellettem az ágyon, és kezével a pulóverem alól kibukkanó bőrcsíkot simogatja a derekamnál.

- Holnap elviszlek randizni. - jelentette ki hirtelen. Felé fordítottam a fejemet és mosolyogva néztem rá.

- Lesz erre időd? - kérdeztem kissé kétkedőn.

- Erre mindig kell szorítani egy kicsit. - kacsintott rám. - Holnap a szüleim és a testvérem is megérkezik. - tette hozzá.

- Itt lesz a családod és mégis rám pazarlod a drága idődet? - vontam fel a szemöldökömet.

- Ha nem szeretnél velem lenni, akkor szólj! - csípett bele egy kicsit a bőrömbe, mire nőiesnek egyáltalán nem nevezhető hanggal felnyerítettem. - Nem is tudtam, hogy csikis vagy. - ismételte meg Daniel a mozdulatot, mire összerándultam.

Pillanatok sem kellettek, míg Daniel felnyomta magát az ágyon, szinte rámugrott, és kezdetét vette a kínzásom. Ott csikizett, ahol csak ért, míg én rángatóztam alatta esélytelenül, hiszen nem tudtam elbújni előle. Hiába kérleltem, hogy hagyja abba, meg sem hallott, látszólag nagyon élvezte a szituációt.

Amikor úgy érezte, hogy eleget kaptam már, megálltak a kezei a csipkelődésben, és érzékien simultak rá a bőrömre. A nevetésem elhalt, ahogy az ő mosolya is eltűnt az arcáról. Komolyan nézett le rám, miközben ujjai idegtépően lassan indultak el a pulóverem alatt felfelé. Le sem vette a szemét az én arcomról, tudni akarta, hogy melyik érintésére hogyan reagálok, a tűz a szememben hogyan lobog már csak attól a szituációtól is, hogy ennyire közel vagyunk egymáshoz. Meggyulladtam a hirtelen ránk törő forróságtól.

Az első csók az utolsó dolog, amire tisztán emlékszem, utána teljesen kisült az agyam az élvezettől.

Nem csoda hát, hogy ezután Daniel karjaiban ébredtem reggel és nem is igazán akartam onnan elszökni semerre. Pontosan odatartoztam és ha tehettem volna, egész nap ott is maradtam volna. De a telefonja csörgése emlékeztetett engem arra, hogy ez jelenleg nem egy választható opció, ahogyan realizálva a zaj okát, az ausztrálnak is eszébe jutott, hogy ideje felkelni.

A párnahuzattól gyűrött arcát felemelte, körbenézett a mobilja után kutatva, majd amikor megtalálta, egyetlen mozdulattal kinyomta a hívást, és visszadőlt. Mosolyogva nyúltam felé és végigsimítottam az arcélén. Az érintésem felismerésétől széles vigyorra húzta a száját.

- Ilyen se sűrűn volt még. - utaltam arra, hogy általában ő az kettőnk közül, aki már kora reggel kukorékol. Na jó, nem volt már annyira korán, de akkor is szokatlan volt, hogy én vagyok az, aki hamarabb kinyitja a szemét.

- Rossz hatással vagy rám. - motyogta meglehetősen rekedten. Megdobbant a szívem ezt a hangot hallva.

- Szerencse, hogy nem kell sokáig elviselned engem. - vágtam vissza. Erre persze azonnal kipattantak a szemei és meglehetősen fagyosan néztek rám.

- Ezt hogy érted? - kérdezte.

- Hát nem úgy volt, hogy ezután a hétvége után bejelentjük a szakításunkat és megszabadulunk egymástól? - incselkedtem utalva az egyezségünk egyik kulcsfontosságú pontjára.

- Van egy rossz hírem. - tápászkodott fel hirtelen. Pár pillanattal később már megint felettem volt, két karjával a fejem mellett támaszkodva. - Azzal, hogy megbocsátottál nekem, automatikusan törlődött az egyezségünk ezen kitétele. Mostmár örökre össze vagy velem kapcsolva. - magyarázta kaján vigyorral az arcán.