EGYÜTT BUKUNK EL - Daniel Ricciardo fanfiction

28.

Nem sokszor szoktam ilyen nagy távolságokra utazni. Legutóbb a Dominikai-köztársaság volt az, ahol meg kellett küzdenem a jetlag jelenségével. Akkor borzalmasan éreztem magam, és kellett egy nap minimum, míg hozzászoktam a körülményekhez. Így arra számítottam, hogy ez a nap is ekkora szenvedéssel fog eltelni, és használhatatlan leszek. Ezért ért akkora meglepetésként, amikor 9 óra után pár perccel, 4 óra alvással a hátam mögött kipattant a szemem és éberebbnek éreztem magamat, mint amikor 9 óra alvás után kelek ki az ágyból.

Nálam jobban valószínűleg csak Daniel lehetett meglepődve, aki éppen akkor hívott fel, amikor a fogamat mostam. Öblítettem még egy utolsót, mielőtt kezembe vettem volna a készüléket, és elhúztam volna rajta a zöld telefon ikont.

- Jó reggelt! – tartottam magam elé a mobilomat, mert volt olyan bátor, hogy videóhívást kezdeményezzen. Mondjuk ezt én nem bántam, mert így láthattam a meghökkent arcát, amikor észrevette, hogy nem éppen most keltem fel.

- Jó reggelt! – köszörülte meg a torkát. – Meg tudnád nekem mondani, hogy milyen szert szedsz? Csak mert nekem széthasad a fejem és állva el tudnék aludni, te meg jobban ragyogsz, mint máskor.

- Hidd el, erre én is keresem a választ, de többször utazhatnék el otthonról, ha ennyire jól viselem. – húztam ki magam büszkén.

- Pedig nem mondhatod azt, hogy az elmúlt időszakban nem utaztál semennyit. – kacsintott a készülékbe. – Mit fogsz ma csinálni? – kérdezett rá.

- Arra gondoltam, hogy ha nem zavar, akkor lábatlankodnék. – vetettem fel az ötletemet.

- Dehogy zavar! – vágta rá azonnal. – Ma főleg interjúk lesznek meg PR cuccokat forgatunk, szóval nem lesz semmi érdekes, de ha téged ez nem zavar, akkor itt mindig szívesen látnak.

- Szuper! – mosolyodtam el a kedvességére. – Akkor elkészülök, és indulok is a pályára.

- A reggelit ki ne hagyd előtte! Iszonyat jó a hotel étterme. – javasolta, aztán nem sokkal később el is köszöntünk egymástól.

Visszalépve a bőröndömhöz kiválasztottam egy fekete skinny farmert egy fehér harangujjú blúzzal, aminek a V-kivágásához felvettem a már megszokott nyakláncomat, felcsatoltam a csuklómra a karórámat, ezután a sminkemet is gyorsan elkészítettem. Fésülködés után felkaptam egy kis fekete táskát, amely pont akkora volt, hogy belefért a telefonom, a pénztárcám, egy pár zsebkendő, a fülhallgatóm, fájdalomcsillapító, a beléptetőkártya a pályára és az ajakbalzsamom. Ezekkel együtt léptem ki a hotelszoba ajtaján, amit gondosan bezártam magam után. Lesiettem a földszintre, ahol a recepción leadtam a szobakulcsunkat és útba igazítást kértem az étteremrészt illetően. A hölgy, aki éppen műszakban volt, készségesen segített, szóval megköszönve elléptem tőle és a mondott irányba indultam.

Már nem csodálkoztam azon a pompán, ami az étterembe lépve fogadott. A fehér falak tisztaságát egy-egy csík krémszínű alapon apró lila virágmintákkal borított tapéta törte meg. Ezek mellett húzódtak az asztalok, amik box-szerűen voltak kialakítva, míg középen kör alakúak voltak, ezeket vették körbe a székek. Mindenhol meg volt terítve, svédasztalra esélyt sem láttam, így kiszemeltem magamnak egy kisebb box-ot a helyiség egyik sarkában, és oda ültem le. Pár másodperccel később meg is érkezett egy pincér, aki elmondta, hogy három féle reggelimenü közül választhatok. Miután felsorolta a lehetőségeket, az egyik mellett letettem a voksomat, és már magamra is hagyott. Ebben a magányos időben, amíg az ételemre vártam, elővettem a telefonomat, és átfutottam azokat a közösségi oldalaimat, amiket használok. Éppen, hogy kivégeztem az Instagramot, amikor egy gyönyörűen tálalt reggelikompozíciót és egy csésze kávét helyezett le elém ugyanaz a férfi, aki a rendelésemet is felvette, majd jó étvágyat kívánva tovább is állt.