EGYÜTT BUKUNK EL - Daniel Ricciardo fanfiction

21.

- Kifejezetten szótlan vagy! – hajoltam oda Danielhez, és súgtam a fülébe nem sokkal azután, hogy ráfordultunk a főútra. Néma csend volt az autóban azóta, hogy elindultunk, amely azért is volt meglepetés számomra, mert a két legdumásabb emberrel utaztam egy légtérben.

- Miről kéne beszélnem? – kérdezett vissza mosolyogva, miközben felém fordította a fejét. Az arcunk veszélyesen közel került egymáshoz, így egy pillanatra kiestem a szerepemből, és el kellett gondolkoznom azon, hogy mit is kérdeztem, amire ez volt a válasza.

- Nem tudom. – rántottam meg végül a vállamat tanácstalanul.

- Petra, hozzád megyünk most, ugye? Daniel ott alszik? – szólalt meg hirtelen Roli.

Ránéztem a fiúra, aki vigyorogva bámulta az utat. Na persze nem a magyar közutak csodás állapota váltotta ki belőle ezt a reakciót, hanem az, hogy közben a visszapillantó tükörben tökéletesen szemmel tartott minket, és látta ő is az iménti pillanatot. A párbeszédet valószínűleg nem hallotta, csak annyit láthatott, ahogy nagyon közel egymáshoz susmorgunk, ebből kiindulva ki tudja mit képzelt bele ebbe a szituációba. A kérdése hallatán átfutott egy árny az arcomon, visszacsúsztam a helyemre, és kérdőn néztem Danielre, aki tudta, hogy tőle várom a választ, csak éppen azzal nem volt tisztában, hogy mire, mert Roli ezt a mondatot magyarul mondta, amiből ő egy árva szót sem érthetett. Másodperc töredéke alatt mérlegeltem a helyzetet, tekintve, hogy azt valahogy elfelejtettem megkérdezni Danieltől, hogy hol tervez megszállni ebben a három napban, tudva, hogy a hotelszobákban mindig egy ágyban alszunk, de most mégiscsak a saját lakásomról van szó.

- Persze. – bólintottam végül, amikor átgondoltam, hogy mennyire hülyén venné ki magát, ha valami hotelhez kéne őt vinni, miközben a páromról beszélünk. Mindegy, ha Roli kirakott minket, és már nem lesz hallótávolságon belül, még akkor is tud Daniel hívni egy taxit, és elmenni máshova.

Amikor megérkeztünk a lakótömbhöz, akkor Roli leparkolt egy viszonylag közeli helyen, majd segített nekünk felcipelni a cuccainkat. Vagyis pontosan az enyémet hozta, míg Daniel a saját sporttáskáját kapta a hátára. Kizártam az ajtót, kinyitottam azt, aztán félreléptem, hogy magam elé engedhessem a fiúkat. Azok azonban a gentlemen-t játszották, szóval álltunk ott egy darabig, míg egy morgás kíséretében végül beléptem a lakásba, ahol már napok óta nem jártam. Lerúgtam magamról a cipőmet, és azonnal a kanapéhoz léptem, hogy ledőlhessek rá. Ezt a példámat Daniel is követte, míg Roli csak állt az ajtóban tétlenül. Kérdőn néztem rá.

- Asszem én most megyek. – állította a fal mellé a bőröndömet.

- Miért? – kérdeztem szomorúan.

- Mert úgy is hamarosan kezdődik a munkaidő, nektek meg biztos van elég programotok. – fordult volna meg, mielőtt azonban elmehetett volna, gyorsan felpattantam és elé siettem.

- Várj már! De hát én is megyek majd a bárba. Azt hittem, hogy együtt megyünk majd. – rágtam a szám szélét.

- Jössz dolgozni? – vonta fel az egyik szemöldökét.

- Jövök hát. – jelentettem ki magabiztosan.

- Két napja elájultál napszúrás miatt, rémlik? Nem kéne legalább egy napot még pihenned? – aggodalmaskodott.

- Fogjatok kezet légy szíves! – mutattam drámaian Danielre, aki szegény egy szót sem értett az egész beszélgetésünkből. – Jól vagyok, ma reggel óta már nem is szédülök, nem fog gondot okozni egy pár rendelés teljesítése.