EGYÜTT BUKUNK EL - Daniel Ricciardo fanfiction

8.

Másnap reggel az étterem-részben ültünk egy félreeső asztalnál egymással szemben, és éppen a reggelinket fogyasztottuk el. Vagyis én ezt tettem, Daniel látszólag hozzá sem nyúlt, mióta itt voltunk, mert nagyon lekötötte valami a telefonján. Folyamatosan pötyögött rajta, amiből azt mertem feltételezni, hogy éppen valakivel chatel. Ez éppen nem is izgatott volna, ha az arca közben nem nyugtalanságot sugall. Bármi is volt azon a telefonon, nem örült neki, ez szinte üvöltött róla.

- Öhm... Minden oké? – kérdeztem tőle.

- Mi? – kapta fel a fejét, és zavartan nézett rám. – Ja, persze, minden. – bólogatott, de a hangja nem volt túl meggyőző.

- Hát jól van... - húztam el a számat, és inkább a kávémat kavargattam kínomban.

- Nem is mondtad, hogy találkoztál tegnap valakivel a városban. – jegyezte meg halkan.

- Igen, hosszú sztori, de egy lányt elvittünk tegnap egy helyre. Segítettem neki. – néztem rá furán. – De ez most honnan jött?

- Nem érdekes. – legyintett. Szóval nem érdekes. Jól van, akkor, ha te így hát én is így.

Innentől kezdve nem foglalkoztam vele, egy árva szót sem szóltam hozzá. Szinte érezni lehetett a feszültséget kettőnk között, mert ő neki volt valami baja azzal a tegnapi nappal, amit nem árult el, nekem meg ez nem volt oké.

Nem is beszéltünk egész délelőtt, ő el volt foglalva a saját dolgaival, nekem meg nem volt mondanivalóm neki. Kézen fogva haladtunk a konténerépületek közötti sétányon, de szívem szerint kirántottam volna a kezemet az övéből. A negatív energiáimat valószínűleg már ő is megérezte, mert berántott két épület közé, ahova már a kíváncsi szemek és fülek nem érnek el.

- Na jól van, miért haragszol rám? – kérdezte.

- Nem haragszom. – rántottam meg a vállamat. Kár, hogy a mozdulat közben kitéptem a kezemet az övéből (hogy szándékosan vagy direkt, azt már ki tudja), ezzel pedig nem igazán a szavaimat igazoltam.

- Ha ilyen amikor nem haragszol, akkor kíváncsi vagyok, hogy milyen, amikor haragszol. Ne csináld már, tudom, hogy valami bajod van, csak azt nem, hogy mi. – nézett rám komolyan.

- Nagyon furán viselkedtél reggel, és egyértelműen köze volt annak, hogy én tegnap a városban találkoztam azzal a lánnyal. Azt hittem barátok vagyunk és megbízol bennem. Erre ahelyett, hogy megbeszélnénk, titokzatoskodsz. – tártam szét a karomat.

- Nem arról van szó, hogy nem bízok benned. – hajtotta le a fejét idegesen. – Csak vannak jelenleg olyan dolgok a háttérben, amiket nem tudok és talán nem is akarok elmagyarázni, mert nem akarlak belerángatni. Szóval kérlek legyél te is megértő velem szemben. – nyúlt a kezem után.

- Az leszek. – forgattam meg a szememet és belecsaptam a tenyerébe. – Menjünk, mert neked már rég nem itt kéne lenned.

Hazudtam? Ez 1000%. És ezt valószínűleg Daniel is sejtette, mert még nagyon sokáig méregetett gyanúsan, miután visszatértünk a sétányra. De nyilván nem fogom ezt annyiban hagyni, könyörgöm, ez megint arról szól, hogy meg akar védeni valamitől, ami lehet nem is veszélyes, csak ő képzeli be. Mégis mihez lenne bármi köze ennek a lánynak, akivel tegnap találkoztam? És kitől tudja egyáltalán, hogy tettünk egy plusz kitérőt tegnap? Nem akartam balhézni a futam előtt, ezért bólintottam rá ilyen gyorsan. De nem annyira tetszett, hogy a fontos információkat harapófogóval kellett kiszedni belőle. Egyszer ő mondta, hogy ebben az ügyben ketten vagyunk, akkor tartania kéne magát hozzá, mert ha ő bukik, én is ugyanúgy bukom vele.