EGYÜTT BUKUNK EL - Daniel Ricciardo fanfiction

55.

Délután befejeztem a tervet, amivel meg is kerestem Davidet, hogy valakivel mégiscsak leellenőriztethessem, és megbizonyosodjak róla, hogy nem indultam el egy borzalmas útvonalon. Most szerencsére nem kellett olyan sokat bóklásznom a személyének felkutatásához, éppen akkor toppant be a közösségi térbe, amikor én kifelé tartottam volna.

Leültünk egy asztalhoz, ahol ő átolvasta a papírokat, amiket írtam az elmúlt órában, én pedig az ujjaimmal mintákat rajzoltam az asztal fa anyagába, csakhogy lefoglalhassam magamat nagy idegességemben.

- Kezdjük azzal, – csapta le a lapokat az asztalra és rámnézett. – hogy hatalmas gratuláció. Tényleg! Ahhoz képest, hogy életedben most csináltál először ilyet, nagyon profi. De ezzel együtt vannak benne olyanok, amikkel nem értek egyet vagy máshogy csinálnék. Ha megengeded, akkor elmondom ezeket, utána azt csinálsz vele, amit akarsz. Végtére is, ez a te feladatot innentől kezdve. Csak lenne pár javaslatom, amit tapasztalatomnál fogva még hozzá tudnék tenni.

Természetesen meghallgattam és el is fogadtam mindent, amit mondott. A legtöbb dologgal egyébként így utólag egyet is értettem, de magamtól nem biztos, hogy észrevettem volna. Azért nem voltam elégedetlen, hiszen csoda, hogy elsőre a felét nem kukázta ki. Sok mindent átalakítottunk a hétvége menetét illetően, és az így keletkezett végeredmény volt az, amibe teljes mértékig szerelmes voltam.

- Ennyi is lenne! – csapta össze a kezét David, aztán az órájára pillantott. – A kanapés interjúk után a fiúknak lesz egy órája a csapaton belüli médiafeladatokra, szóval ne tűnj el annyira messzire.

- Várj! – állítottam le. – Mármint ma?

- Persze. – bólogatott.

- Azt hittem, hogy majd csak holnaptól kezdődik a forgatás. – túrtam a hajamba idegesen.

- Holnap a szabadedzések miatt kevesebb idő lesz, olyankor már nem nagyon szoktuk a médiafeladatokkal zavarni őket. – magyarázta, ami egyébként teljesen logikusnak tűnt, mégsem akartam elhinni, hogy már ma előkerülnek a kamerák. A szívem egy kicsit hevesebben kezdett el verni, amikor ebbe belegondoltam.

- Nyugi már! – próbálkozott David, de a szorongásom már megindult, ilyenkor pedig nehezen lehetett visszafordítani vagy megállítani. – Múltkor 5 perccel előtte szóltak és olyan természetesen álltál oda, mintha világ életedben ezt csináltad volna. És akkor is túlélted! Most ez miben lenne másabb?

- Jó, igazad van, csak nem akarom elszúrni. – húztam el a számat.

- Kétlem, hogy elszúrnád! Ha bakizol, majd kivágom, ezért vagyok! – vonta meg a vállát.

- Egyébként mikor lesznek a kanapés interjúk? – érdeklődtem, csakhogy ki tudjam számolni, hogy körülbelül mikor kell a videókat felvenni.

- 10 perc múlva kezdődnek. – pislantott újra az órájára David. – Meg akarod őket nézni?

- Ez most komoly? De oda nem csak sajtósok mehetnek be? – esett le az állam.

- Van sajtókártyám, amivel be tudunk lógni, és le tudunk ülni leghátra. Senkit nem zavarunk ott! – mondta, mire felcsillant a szemem. Nagyon szerettem volna ott lenni Daniellel. Ebédnél pont beszélt arról, hogy kicsit aggódik, hogy milyen jellegű kérdésekre számíthat, mert elég mozgalmas hetek vannak mögötte. Ha nem is tudok helyette válaszolni, de ha lát engem, hátha tud belőlem egy kis erőt meríteni.

- Akkor menjünk! – pattantam fel szinte azonnal és olyan lendülettel, hogy hátra is löktem a könnyű kis széket, amin eddig ültem. Emiatt nem csattant akkorát, de így is elég hangos volt ahhoz, hogy a teremben tartózkodók felém kapják a fejüket. Behúztam a nyakamat, és elnézést motyogva állítottam fel a hibás bútordarabot. Ezután pedig megindultunk Daviddel, hogy belógjunk az interjúk helyszínére.