EGYÜTT BUKUNK EL - Daniel Ricciardo fanfiction

39.

Értetlenül néztem rá, egyértelműen valamilyen magyarázatot vártam a szokatlan ajándékra.

- Mindig azt mondjuk, hogy kitakarítunk a szőnyeg alól minden szart. Egyszer. – kezdte. – Ez az idő most remélem eljött, és ehhez azért mégiscsak szükség van valamilyen eszközre. Amivel mondjuk ki tudjuk söpörni a koszt.

- Te nem vagy normális! – ráztam a fejemet elég erőteljesen, de közben folyamatosan nevettem. Mindenre számítottam, csak erre nem.

- Na mi lesz? Használatba veszed? – nyújtotta közelebb hozzám egyértelműen jelezve, hogy azt várja, hogy átvegyem tőle. Nem is tétováztam tovább, a kezembe emeltem a seprűt.

Megforgattam, alaposan szemügyre vettem, de elsőre semmi extrának nem tűnt. Csak egy egyszerű háztartási eszköz, amit szinte bármelyik sarkon be tud szerezni.

Ezt gondoltam egészen addig, ameddig az egyik ujjam végig nem simított véletlen egy mélyedésen. Ezt azért megnéztem már jobban. És ott volt az a pont, ahol bekönnyesedett a szemem.

Egy időpont volt a fa nyélbe belekarcolva, méghozzá annak a napnak a dátuma, amikor először találkoztunk. A magyar nagydíj. 2022. július 31.

- Látom ám, hogy mi a taktikád! – töröltem le az egyik elszökött könnycseppemet az arcomról. – Tönkreteszel engem az emlékekkel, hogy utána képtelenné tegyél arra, hogy ezt a beszélgetést lefolytassuk.

- Esküszöm, hogy ez meg sem fordult a fejemben. – emelte fel a karját védekezőn. – Egyszerűen a feszültséget akartam vele oldani. Bár azt már talán az eprek is megtették.

Ezzel felhívta a figyelmemet az édes gyümölcsökre, szóval újra a műanyag tál felé nyúltam, hogy repetázzak belőle. Erre csak még vidámabb lett, és én is kellően megteltem boldogsághormonokkal. Minden érzékszervem tett róla. Az ízlelésem és a látásom is tökéletesen elégedett volt, egyedül a hőérzékelésem volt szomorú. Kezdett komolyan lehűlni az idő, ezért összébb húztam egy kicsit a takarót.

- Most, hogy a feladat teljesítve van, ideje bevetni a kicsikét. – emeltem meg újra a seprűt és sepregető mozdulatokat tettem vele. – Melyikünk kezdi?

- Azt hiszem főleg nekem van mondanivalóm. – sóhajtott egy nagyot, és a hangulata komorabbá válásával mintha az idő is tovább hűlt volna egy pár fokot. Felnéztem az égre ellenőrizve az elméletemet. Kifejezetten szürke felhők sorakoztak felettünk. Igyekeztem nem jelnek venni ezt az égiektől, de nehezen bírtam kiverni a gondolatot a fejemből. Az sem segített sokat, hogy Daniel látszólag nagyon nehezen kezdett bele a mondandójába. Ő is ugyanúgy el volt foglalva az időjárás változékonyságával és a hirtelen borulással, amely miatt a napszemüveg gyorsan le is került róla. Követtem a példáját. – Kezdeném azzal, hogy hazudtam. Nem anyukám miatt volt szükségem az alkunkra. – dobta le az első bombát, mégha számomra ez nem is volt akkora meglepetés. Ennek ellenére próbáltam meglepettnek tűnni, hogy ebből Daniel semmit ne vegyen észre. – Azért találtam ki ezt az egészet, mert elég sok hibát követtem el az érkezésed előtt, és úgy gondoltam, hogy ez a legoptimálisabb módja annak, hogy kiküszöböljem a csorbát.

- Milyen hibákat? – suttogtam. Eddig nem nézett rám, de most egyenesen a szemembe nézett.

- Azzal nem állítottam valótlant, hogy nem akartam megállapodni. A versenyzés az életem, nem szerettem volna egyelőre mást helyezni a fontossági listám első helyére. Nem jöhetett szóba a család vagy a házasság. Elég volt, ha néha le tudom vezetni a stresszt, ha érted, hogy értem. – húzta el a száját. Tökéletesen értettem, hogy mit szeretne mondani. Mégsem kötötte le a figyelmemet az, hogy milyen szépen fogalmazta meg az egyéjszakás kalandokat, sokkal inkább azzal voltam elfoglalva, hogy végig múlt időben beszélt. Változhatott az álláspontja, vagy csak nyelvbotlás?