EGYÜTT BUKUNK EL - Daniel Ricciardo fanfiction

59.

- Készültem én még neked valamivel! – szólalt meg Daniel egy idő után.

- Mivel tudod ezt még fokozni? – néztem rá hitetlenül.

Kezét a fenekem alá csúsztatta, és egy kicsit felemelt, csakhogy arrébb rakhasson és így szabadon felállhasson. Lerázta a lábát, valószínűleg elzsibbadhatott már a súlyom alatt, majd a kosárhoz lépett és egy hangszórót húzott ki belőle. Kíváncsian pislogtam az irányába, egy újabb merényletet sejtettem a szándék mögött.

Összecsatlakoztatta a telefonját a kis zenedobozzal, de mielőtt bármit is elindított volna, felém nyújtotta a kezét.

- Táncolsz velem egyet? – kérdezte. Hitetlen arckifejezésem jelezte valós gondolataimat a helyzet abszurditásáról, de azért természetesen elfogadtam a felkérést.

Egyetlen mozdulattal felhúzott, hagyva ezzel, hogy az eddig a derekamra csavarodott takaró is a földre hulljon. Azt vártam volna, hogy ezek után majd az ő tenyere fogja melegíteni a testemet a hideg éjszakában, de erre még várnom kellett egy keveset. Merthogy ismét a kosár felé nyúlt, és egy furcsa eszközt vett elő belőle.

- Na jó, kezdek tartani ennek a kosárnak az erejétől és attól, hogy sosem ürül ki. – nevettem el magam.

- Csak szeretném, ha ez a pillanat később is megmaradna nekünk. – magyarázta cselekedetét, és ahogy bütykölni kezdte a botot, egyből megértettem a helyzetet.

Merthogy egy tripodról volt szó, amelyet nem sokkal arrébb állított fel engem helyezve a fókuszba. Habár túlságosan hideg volt az éjszaka a spagettipántos, hátamat fedetlenül hagyó ruhának, ha felvétel készül Daniel terveiről, akkor teljes egészében akartam mutatni az ajándékát. Ledobtam a zakóját, amit eddig viseltem, a takaróra.

- Nagyon remélem, hogy ennek nem lánykérés lesz a vége. – viccelődtem a nagy igyekezetét látva.

- Biztos vagyok benne, hogy te leszel a feleségem, de az azért még odébb van. – felelte már akkor, amikor ismét előttem állt.

Kissé zavarba jöttem az állításától, Daniel azonban egy pillanatot sem hagyott nekem arra, hogy ezt az érzést régi ismerősként köszöntsem. Időközben a háttérben már megszólaltak egy dalnak az első másodpercei. Egészen közel lépett hozzám, egyik kezét derekamra helyezte, másikkal az én tenyeremért nyúlt, és segített felvenni a tánctartást.

- Tudod, a mai alkalom valamilyen szinten egy hatalmas nosztalgia a részemről. Szerettem volna, ha látod, hogy már sokkal régebb óta jelentesz nekem többet, mint azt te gondolnád. – mesélte Daniel, miközben elkezdtünk lépdelni jobbra-balra.

- A ruhának a fazonját egyből felismertem. – jeleztem felé, csak hogy büszke legyen rám.

- Bár a piros állati izgató volt, azt a zöld ruhát azóta nem bírtam kiverni a fejemből, hogy először felvetted arra a bulira. – vallotta be.

- A táncpárbajosra gondolsz? – idéztem fel azt az estét és a méregzöld színű kezeslábasomat, amit akkor viseltem.

- Arra, bizony. – bólogatott magabiztosan.

- Most őszintén, mit gondoltál akkor a teljesítményemről? – kérdeztem. Daniel lágyan megpörgetett, mielőtt választ adott volna.

- Abban a pillanatban szerelmet akartam vallani neked. – mosolyodott el. – Végül nem tettem, mert előző este mindent elcsesztem azzal a csókkal, nem akartam újra.

- Nem azért szakítottalak félbe, mert én nem akartam. – mondtam, mert azt gondoltam, hogy ez fontos információ. – Hanem mert nem voltam benne biztos, hogy valóban ezt akarod. Részeg voltál, ráadásul kettőnk között a hormonok amúgy is mindig tomboltak, nem voltam benne biztos, hogy nem sérül valamelyikünk, ha hagyom tovább fajulni.