EGYÜTT BUKUNK EL - Daniel Ricciardo fanfiction

12.

Igazi felfordulás volt a bárban. A pult mögött azért, mert Viktor és Roli egyszerűen képtelenek voltak normálisan felosztani az elérhető munkafelületet, így, bár simán elfértek volna, folyamatosan akadályozták egymást. Pedig szükség volt mindkettejük munkájára, ugyanis a futamhétvége tiszteletére visszatértek a színes, csapatokhoz köthető koktélok, amelyek vonzották az embereket. A felszolgálok között pedig azért, mert Martin, bár nagyon próbálkozott, még mindig voltak hiányosságai, és sűrűn követett el hibákat. Én próbáltam neki segíteni, ahogyan csak tudtam, de Laura már nem volt ilyen türelmes, és előfordult, hogy beszólt neki, csak hogy meghozza a kedvét a munkához. Laura sajnos ilyen volt, az ő nyers stílusára abszolút jellemző volt a „megszoksz vagy megszöksz" klasszikus elve.

Garai sem volt a toppon ma, két órával nyitás után ránk hagyott mindent, mert egy fontos tárgyalásra kellett mennie. Azt mondjuk nem tudom, hogy esetleg a tulajdonos tud-e róla, hogy az üzletvezetője mostanában ennyire sokat van távol, és hagyja az alkalmazottjaira az egész hely üzemeltetését. Ha nem, akkor ott elég nagy baj lehet, ha pedig tud róla, akkor az elég nagy bizalomra utal, hogy ránk meri bízni az egész bárt, főleg egy ilyen fontos hétvégén.

Ugyanis annak ellenére, hogy már nem egy hazai rendezésű versenyről volt szó, az embereket így is vonzotta a lehetőség, hogy nagykivetítőn, szabad ég alatt, jó italok és mások társaságában nézzék végig a futamot. Pedig még csak péntek volt, a nap a szabadedzésekkel, és már így is elég jó számokat produkáltunk. Persze tudtam, hogy ez jelentősen meg fog sokszorozódni vasárnapra. Amikor legutóbb futamhétvégén dolgoztam itt, akkor Lénával ketten próbáltuk kezelni a tömeget. Olyan réginek tűnt a magyar nagydíj hétvégéje, pedig nem telt el annyira sok idő azóta. Bár már most belefáradtam a vasárnapi munkamennyiség gondolatába, tudtam, hogyha akkor ketten, Rolival kiegészülve hárman, helyt tudtunk állni, akkor most öten gyerekjáték lesz. Vagy legalábbis nagyon bizakodtam benne.

És be kell vallanom, nem egyszer fordult elő, hogy miután kivittem egy-egy italt leragadtam a vendégek asztala mellett, csak hogy én is beleleshessek a szabadedzésbe. Mázlim volt, mert ha Garai itt van, akkor valószínűleg hamarabb véget vet ennek a szórakozásomnak, de így volt lehetőségem egy-két kósza pillantást vetni a képernyőre, hogy lássam a RIC felirat hol áll a mezőnyben.

Tegnap a beszélgetésünk után Martinnal teljesen elfelejtkeztem Danielről, pedig meg kellett volna beszélnünk a jövő hét alakulását. De mentségemre legyen mondva ő sem keresett engem, szóval talán akkorát nem vétkeztem én sem. Ma meg már nem akartam őt zavarni, mert biztos voltam benne, hogy van most elég problémája a csapattal is, lényegtelen az, hogy én jövő héten hogyan fogok eljutni Monzába, és hogy ez neki megfelel-e. Főleg miután láttam, hogy mindkét szabadedzésen elég hátul végzett, ergo biztos lehettem benne, hogy hosszúra fog nyúlni a napja.

- Egy Aston Martin és egy Williams. – értem oda a pulthoz két srác rendelésével. Leültem, de csak egy pillanatra, amíg a bartenderek megcsinálják a koktélokat, mert nem igazán nyugtatott meg, hogy a másik széken ülő, hat órára már egészen illuminált állapotban lévő férfi tetőtől talpig végigmért. Próbáltam nem vele foglalkozni, és inkább a fiúk civakodására koncentráltam.

- Ideadnád nekem a zöldalma levet? – kérdezte Roli Viktortól.

- Minek az neked? – hangzott a válasz.

- Azért, hogy feldugjam a seggembe. Szerinted miért kellene? – ment fel Roli vérnyomása egy pillanat alatt. Sosem láttam még, hogy az amúgy mindig nyugodt és jókedvű fiút Viktoron kívül más ennyire fel tudta volna idegesíteni.

- A te seggedbe én mást dugnék fel inkább. – morogta Viktor, szerintem hangosabban, mint tervezte, mert Rolival mindketten felhúzott szemöldökkel néztünk rá. Ő azonban nem zavartatta magát, ugyanúgy a saját dolgával foglalkozott, mintha mi sem történt volna.