EGYÜTT BUKUNK EL - Daniel Ricciardo fanfiction

48.

Molnár Petra szemszöge

Amikor azt hinné az ember, hogy innen már nem lehet mélyebbre süllyedni, hogy már nem lehet rosszabb, akkor fordul általában csak az a bizonyos kocka és bemutatja, hogy mindig mindent lehet még fokozni.

Legalábbis ezt éreztem, amikor hétfőn munka után Roli kocsijában megtartottuk a szokásos ellenőrző körünket, ahol is átfutjuk a legfontosabb cikkeket, amikhez valamilyen közöm lehet.

Először csak a legjobb barátom kikerekedő szemét láttam, aztán azt, ahogyan a száját rágva felém fordult és félve mutatta felém a telefonja kijelzőjét.

Már a szalagcím is rendkívül beszédes volt: Kelsey Domenicalli most kitálalt – hány hazugságot bír még el Daniel Ricciardo karrierje?

Aztán megnyitottuk.

Még a cikk olvasása közben is azt gondoltam, hogy ennél nem lehet rosszabb. A monaco-i történtekhez nekem még nem volt sok közöm, így azt csak hitetlenkedéssel futottam át. Az első igazi lelki mélyrepülés akkor jött el, amikor megpillantottam a nevemet a vallomásában.

Kelsey tudott mindent. Tudott a kamukapcsolatunkról. Hogy mióta, az kérdéses, talán már akkor is teljesen tisztában volt vele, amikor mi találkoztunk, lehet csak később vált biztossá a számára. Igazából lényegtelen volt. Az igazán fontos az volt, hogy mostmár nem csak ő, de az egész világ tudta, hogy én valójában sosem voltam Daniel Ricciardo barátnője.

Már ezt is nehezen dolgoztam fel, aztán jött az újabb szíven döfés.

„Daniel azt mondogatja, hogy köztünk nincs semmi, valójában ez téves. A képen is látszik, amit nagyon sajnálok, hogy kiszivárgott, hogy valójában semmi ellenvetése sincsen a kettőnk kapcsolatát illetően. A kamukapcsolatára azzal a magyar lánnyal szüksége volt, hogy a média és legfőképpen az édesapám ne egy hibaként fogja fel a Monacoban történteket, hanem egy új korszak kezdeteként. Hogy végre együtt lehessünk.

Az, hogy Petra végül átverte Danielt, még kapóra is jött nekünk. Abban a pillanatban felkeresett engem Los Angeles-ben, és elmondta, hogy nem bírja tovább, megőrül, ha még egy percet is nélkülem kell töltenie. Ekkor még én is azt gondoltam, hogy minket egymásnak teremtett az ég, később azonban átgondoltam mindent, és arra jutottam, hogy bármennyire is szeretem, egyáltalán nem lenne most helyén való egy kapcsolatba bocsátkoznunk. Nem azt mondtam neki, hogy sosem, csak szünetet kértem, ameddig az egész botrány ekörül a lány körül lecsendesedik, megkapja azt a 15 perc hírnevet, amire vágyott, aztán tiszta lapokkal kezdhetünk. Daniel ezt félreértette, azt hitte, hogy csak játszadozom vele, és azóta egyáltalán nem tudtam kapcsolatba kerülni vele.

Kettőnk közül ő a közszereplő, azt nyilatkozik, amit csak szeretne, de a valótlan eseményekkel az én életemet és megítélésemet nehezíti meg. Ezért döntöttem úgy, hogy vállalva minden kockázatot és következményt, kiállok saját magamért, és elmesélem az egész történetet úgy, ahogy eredetileg volt.

Én ezzel lezárom életem könyvében a Danielről szóló fejezetet, és természetesen minden jót kívánok neki a jövőben."

Annyi pontján támadt rám a rosszullét ennek a szövegnek, minden egyes mondat csak egy újabb csepp volt abban a bizonyos pohárban, míg végül az utolsó gondolattal teljesen betelt. Talán csak véletlen, hogy azt a metaforát használta, mint amivel mi is folyamatosan poénkodtunk Daniellel, azaz, hogy a mi történetünk egy önálló regényt simán megérdemelne.

Kinéztem az ablakon, és az üvegen végigfutó esőcseppek folyamatos versenyét figyeltem, csakhogy ne kelljen Rolira néznem. Tudtam, valami reakciót vár tőlem, de képtelen voltam megszólalni. Ha megtettem volna, az könnyen sírásba fordulhatott volna, már így is szorongatta a torkomat. Márpedig megfogadtam, hogy ez az ember több könnycseppet nem érdemel meg.