EGYÜTT BUKUNK EL - Daniel Ricciardo fanfiction

35.

Lando igazán megünnepelte azt a második helyet. Valószínűleg egy elég kemény nappala lesz majd ezután az éjszaka után. Nála jobban csak Scotty készült ki, aki az este során még részegen is nagy ívben került engem, inkább az időközben felbukkanó Max Verstappennel beszélgetett. Vagy próbált meg beszélgetni. Merthogy, mint kiderült, Daniel ezért tűnt el annyira. Max megérkezett, akivel egy darabig még folyt a tanácskozás a szórakozóhely előtt, mielőtt lejöttek volna megnézni maguknak a bulit. Mondjuk nem feltétlenül osztott vagy szorzott az, hogy egy helyiségben vagyunk, mert nem igazán kerestük egymás társaságát. Néha elkaptam a szemem sarkából, ahogy engem néz. A tekintete kifejezetten csalódottnak tűnt, de lehet csak annak akartam látni.

Azt a célomat tehát sikeresen teljesítettem, hogy megpróbálok annyi Danielmentes levegőt szívni a következő hétre, amennyit csak tudok. Én ezt alkohol segítségével akartam megoldani, de úgy, ahogy az ártatlan bárányból sem válik vérszomjas farkas egyik pillanatról a másikra, úgy én sem leszek hirtelen partyarc csak azért, mert úgy döntök. Vannak olyan gátlások, amelyeket nem olyan könnyű elengedni. Ehhez képest azonban én úgy gondolom, hogy sikerült kihozni magamból a maximumot.

Kezdett már fájni a lábam a sok pörgéstől és forgástól, így hajnali három fele úgy döntöttem, hogy tartok egy kis pihenőt, és leültem az egyik üres asztalhoz. Áldottam saját magamat, hogy fittyet hányva a divatszabályokra végül nem magassarkúban, hanem sportcipőben jöttem el, mert akkor valószínűleg nem bírtam volna ennyi ideig. A fiúkat szemmel tartva üldögéltem tehát, amikor valaki levetette magát mellém.

- Mi újság? – fordultam Charles felé, és magamban megjegyeztem, hogy ez az asztal megmarad a kettőnk találkozó-helyének.

- Lando kinézett magának egy csajt, és éppen azt akarta, hogy szagoljam meg a leheletét, hogyha meg akarná csókolni, akkor ne legyen kínos. – magyarázta, miközben én megkerestem az említett fiút a szememmel. Most Carlos-t ostromolta ugyanezzel a kéréssel, mert nagyon közel hajolt hozzá és a száját nyitva tartotta. – Én inkább visszavonulót fújtam.

- Megértem. – vontam meg a vállamat. – De úgy tűnik, hogy őszintén jól szórakozol.

- Igen, szerencsére egy kicsit sikerült elengedni azt a stresszt, ami egy vitából adódik. – bólintott. – És a te urad hol van? Nem láttam már egy ideje.

- Max-szel beszélgetnek a pultnál. – biccentettem arrafele, mert ezt már kifigyeltem az itt töltött idő alatt. A két pilóta egy-egy pohár valami társaságában cseverészett.

- Max itt van? – kapta oda a fejét a név hallatán. – Nem is tudtam, hogy meg lett hívva.

- Lassan az egész mezőny itt lesz. – számolgattam össze a jelenlévő Forma-1-es pilótákat. – Sokszor szoktatok így együtt elmenni valahova?

- Nem annyira jellemző, ez most kivételes alkalom. – felelte. – Mármint tudod, megvannak azok a baráti klikkek, akik azért több időt töltenek együtt a pályán kívül is, de az, hogy ilyen sokan egy helyen legyenek, az példátlan. – magyarázta. – Remélem nem haragszol meg, ha most elmegyek köszönni neki.

- Nem, dehogy, menjél csak. – legyintettem, miközben a pilóta feltápászkodott és a pultot célozta meg.

A bokámat mozgatva ellenőriztem a lábaim állapotát, és éppen azon gondolkoztam, hogy én is visszamegyek a többiekhez, amikor ismét valaki az én társaságomat szemelte ki magának. Szabályosan rárepült az üresen maradt székre, és akkora lendülettel érkezett, hogy féltem, nem is fog rajta maradni az ülőalkalmatosságon. Végül pár billegés után a szék négylábbal megállt a talajon, aminek gazdája látszólag nagyon örült.