EGYÜTT BUKUNK EL - Daniel Ricciardo fanfiction

66.

Daniel 10 percen belül meg is érkezett hozzám. Amint belépett az ajtón, odalépett mellém, lehajolt és nyomott egy puszit a homlokomra.

- Milyen volt az edzés? - kérdeztem tőle.

- Rendesen megizzasztott. De nem is baj. A fizikumom egészére szükség van, ha este nyerni szeretnék. - közölte, majd a bőröndjéhez lépve pakolászni kezdett benne. - Gyorsan letusolok, utána lemehetünk reggelizni.

- Oké. - bólintottam. - Addig én is megpróbálom összeszedni magam.

Danielt viszonylag érzelmessé tette a tény, hogy ma este véget ér az idei szezon, így a reggeli alatt végig történetekkel bombázott, amelyek az elmúlt 22 futam alatt történt vele, és még talán nem hallottam. Érdekes volt hallani arról az időszakról, amikor még nem ismertük egymást, ahogyan azt is kellemetlen érzés volt bevallani, hogy bizony az ismeretségünk nem is olyan régre nyúlik vissza. Kapcsolatunk indulása annyira eseménydúsra sikeredett, hogy olyan érzést keltett bennem, mintha mindig is ismertük volna egymást.

- Na jó, áruld el végre! - tértem rá egy olyan témára, amely már foglalkoztatott egy ideje. - Miért pont ebbe a bárba tévedtél be? Ahogy megfigyeltem, köze sincs ahhoz a stílushoz, mint amit ti szoktatok a srácokkal preferálni.

- Ebben van valami. - nevette el magát. - De ezt nem tudom megmagyarázni. Szembejött Facebookon egy hirdetés a bár programjáról, ami megfogott. Amikor meséltem róla a többieknek, hogy jó lenne megnézni, egyértelműen leszavaztak. Lando például nagyon kifogásolta, hogy egy kifejezetten Formula-1-es tematikájú program végére érnénk oda. Azt mondta, hogy biztos tele lesz rajongókkal, egész este zaklatnának minket, egyszerűen képtelenség lenne kikapcsolni és csak szimplán jól érezni magunkat.

- Ennek ellenére te mégis eljöttél. - mondtam ki a nyilvánvalót.

- Engem nem zavart, sőt, kifejezetten vonzott. Volt egy naív részem, aki elhitte, hogy nem fognak felismerni, ha felveszek egy baseball sapkát és egy napszemüveget, és el tudok vegyülni a tömegben. Át tudom élni egy picit, hogy milyen lehet csak rajongónak lenni. - magyarázta. - Persze ez már az első pár lépés után megcáfolódott.

- Annyira nem értettem ezt a felhajtást körülötted. - túrtam bele a hajamba.

- Hát mert fel sem ismertél. - vágott bele a szavamba. - Most mit csináltál volna, ha Harry Styles lép be arra a helyre?

- Hát... - gondolkoztam el. - Oké, ebben van valami.

- Váltsunk témát! - vágta rá Daniel túlontúl gyorsan. Szememet összehúzva néztem rá.

- Most viccelsz, hogy Harry Styles-ra vagy féltékeny. - ráztam meg a fejemet, aztán savanyú arckifejezését látva elnevettem magam.

Miután a reggeli eltűnt a tányérjainktól, összeszedtük minden holminkat és elindultunk a pálya felé. Kezdetét vehette az utolsó nap az aktuális Formula-1-es szezonból.

A paddock és környéke egy megbolydult méhkasra hasonlított a leginkább. Az újságírók rohangáltak körülöttünk lehetséges interjúalanyok után kutatva, de a csapattagok is mérgezett egérként futottak, hogy feladataikat minél hamarabb teljesítsék. Mindenki arra törekedett, hogy a mai nap zökkenőmentes legyen, és a futam után gyorsan össze lehessen pakolni mindent és korán haza lehessen indulni a családhoz. Erről nekem is eszembe jutott valami.

- Mi lesz holnap? - fordultam Daniel felé.

- Mi lenne? - kérdezte teljesen természetesen.

- Mikor és hova? - utaltam a hazaút legfontosabb kérdéseire.