EGYÜTT BUKUNK EL - Daniel Ricciardo fanfiction

41.

Talán nem meglepő ezután az este után, hogy Daniel karjaiban ébredtem. Szorosan szorított magához, éreztem a fejem alatt egyenletesen emelkedő és süllyedő mellkasát, amely kis híján vissza is ringatott engem. Azonban még mielőtt ez megtörténhetett volna, párnám mozgolódni kezdett, a karja ernyedt egy kicsit, mígnem visszacsúszott a derekamra. Úgy fordítottam a fejemet, hogy láthassam az arcát, ami kifejezetten ébernek tűnt ahhoz képest, hogy arra tippeltem, hozzám hasonlóan ő is most kelt.

- Szép jó reggelt! – köszöntem neki mosolyogva, miközben a hasamra fordultam, hogy ne kelljen kitekeredett gerinccel néznem rá.

- Köszi, az van! – felelte lazán. Annyira természetes volt ez a szituáció kettőnk között, hogy el is felejtettem azon agyalni, hogy voltaképpen mit is művelünk.

- Hogyan szoktad inni a kávédat? Mert akkor megleplek eggyel cserébe, amiért megosztottad velem az ágyadat. – kérdeztem tőle.

- Mindig megosztom veled az ágyam, mégsem kapok soha semmit érte. – koppintott az orromra, mire felvontam a szemöldökömet.

- Tényleg? Az neked semmi, hogy a barátnődet játszom? – incselkedtem. – Mellesleg most engedted azt is, hogy párnaként használjalak, szóval jár a jutalom.

- Úgy rémlik, hogy ez sem most fordult elő először. – tettetett gondolkodást utalva, hogy a repülőn is kellemesen aludtam az ő vállán.

- Hagynád, hogy jófej legyek vagy szeretnél még többször beszólni ezzel elvéve a kedvemet az egésztől? – forgattam meg a szememet.

- Egy cukor és zabtej. – válaszolt az eredeti kérdésemre, mire elégedetten kimásztam az ágyból és elindultam lefelé.

A kávéfőzőt beüzemelve pillanatok alatt elkészítettem a reggeli italokat, de még ez sem volt elég gyors ahhoz, hogy Daniel az ágyban várjon meg. Kockás pizsamanadrágban és fekete pólóban csatlakozott hozzám, és figyelte minden egyes pillanatomat.

- Ne! – rivallt rám, mire megálltam a kávékiöntővel a kezemben, mielőtt bármilyen további rossz mozdulatot tennék. – Először a tejet habosíts fel, és arra öntsd a kávét. – utasította. Letettem a kezemben lévő edényt, és magam elé mutattam, hogy akkor csinálja meg ő.

- Addig én nekiállok a reggelinket. – mondtam, mielőtt még azt hiszi, hogy most megsértődtem.

Csapatmunkában dolgoztunk tehát a reggeli további előkészítésében, míg ő elkészítette álmai kávéját mindkettőnk számára, addig én a palacsinta tésztát kezdtem el bekeverni. Szerencsére mindent találtam hozzá, így pillanatok alatt meg is volt a massza, amit már csak ki kellett sütni.

Legnagyobb meglepetésemre egy palacsintasütő serpenyőt is elő tudtam kaparni az egyik szekrény mélyéről, amit felhelyeztem a főzőlapra és elkezdtem egy kis olajjal meglocsolva felmelegíteni. Természetesen nem amerikanizálódtam a helyszín, illetve a társaság ellenére sem, a lehető legmagyarosabb módon terveztem elkészíteni az édes reggelijeinket. Tehát a leglaposabb, legvékonyabb verzióban, amit utána meg lehet tölteni minden jóval és fel lehet tekerni.

Láttam, hogy Daniel fél szemét mindig rajtam tartotta, így, ha nem is teljesen értette, hogy mit művelek, nem kérdezett semmit. Amikor végzett a kávék megkreálásával, odaállt mellém, és szóval tartott, hogy véletlenül se tudjak teljes mértékben a palacsintákkal foglalkozni.

Amikor az utolsó is kisült, kikapcsoltam a főzőlapot, és a konyhában kezdtem el kutakodni töltelékek után. A kakaópor és porcukor kombót mindenképp be akartam vetni, szerencsére találtam is hozzávalókat az egyik szekrényben, de megakadt a kezemben egy üveg lekvár és mogyorókrém, valamint egy tubus karamellszirup is. A porokat összekevertem egymással egy tálban, a többit úgy ahogy volt, átvittem az ebédlőasztalhoz a palacsintákkal együtt.