EGYÜTT BUKUNK EL - Daniel Ricciardo fanfiction

20.

Danielt természetesen szétszedte a sajtó a kiesése után, és leelemeztették vele az autónak a teljes állapotát: mi volt a probléma, mi okozhatta, hirtelen jött vagy voltak rá utaló jelek, hogyan tovább stb, stb. Én is írni akartam neki, de végül nem tettem, elvégre olyan kivételes szerepben lehettem, bármennyire is fura ezt kimondani, hogy hozzám jön haza, így gondoltam majd személyesen megbeszéljük ezt. Helyette inkább létrehoztam egy Messenger-csoportot, amibe Rolit, Viktort, Martint, Lénát és Laurát is beletettem, mert megígértem, hogy majd ebben a formában fogjuk megbeszélni a közös vacsora részleteit. Aztán jól el is felejtettem. Gyorsan megírtam egy üzenetet, amelyben összefoglaltam az ötleteimet, miszerint akkor kedden munka után összegyűlünk Rolinál és közös megbeszélés alapján rendelünk valahonnan valamit, amit együtt elfogyasztunk.

A válaszokat azonban már nem vártam meg, mert ekkor Daniel hullafáradtan megérkezett és arccal előre rádőlt az ágyra.

- Na mi újság? – ültem fel mosolyogva, mire egy pillanatra felemelte a fejét, aztán már vissza is hanyatlott.

- Nézted a futamot? – motyogta bele a takaróba.

- Sajnálom, hogy ez történt. Nagyon megérdemelted volna a dobogót. – húztam el a számat csalódottan.

- Hát én is. – fordult a hátára. – De ha őszinte vagyok, ennek így kellett történnie. Sorsszerű volt!

- Miért? – lepődtem meg. Nem gondoltam volna, hogy ezt fogja mondani a futamáról.

- Van egy jelenség, amelyre a fanok hívták fel a figyelmet az elmúlt napokban. Hogy aki Monzában nyer, az a következő évi futamon fixen ki fog esni. Ez a Monza-átok! – magyarázta.

- Tavaly nyertél ezen a pályán? – kérdeztem kíváncsian. Talán kicsit jobban bele kellett volna ásnom magamat a Wikipédia-oldalába. Azt tudtam, hogy nyolc győzelme van, de arról, hogy melyiket hol szerezte, már fogalmam sem volt.

- Igen. A tavalyi az egy nagyon jó futam volt nekünk. McLaren 1-2 volt. – mosolyodott el az emlék hatására.

- Azta, ezt nem is tudtam. – illetődtem meg. – De ezek után szívesen megnézném azt a futamot is.

- Hát akkor nézzük meg! – nyomta fel magát az ágyon, és felült mellém.

- Most? – képedtem el.

- Igen. –bólintott Daniel.

- De hát nem mentek sehova a srácokkal? Levezetni a stresszt? – kérdeztem.

- A többiek lehet mennek, de most nekem annyira nincs kedvem. – vonta meg a vállát. – Add ide a távirányítót! – kérte, mire a dohányzóasztalhoz nyúltam, és átadtam neki az említett tárgyat. – Elméletileg a TV-n be tudom nyomni a netet, és onnan rá tudok keresni. – magyarázta, mire érdeklődve figyeltem, hogy mit csinál. Hamar meg is találta azt, amit keresett, és pár másodperc múlva már csak a lejátszás-gomb állított meg minket az időutazástól. – Lefürdök, és akkor utána megnézzük, jó? – mondta, mire bólintottam. Daniel összeszedte a cuccait, aztán bezárta magát a fürdőszobába.

Folytattam tovább a telefonom nyomkodását, egészen addig, ameddig nem végzett. Aztán helyet cseréltünk, mert bár nem mozdultam ki sehova, sőt, fel sem öltöztem, mivel csak elegáns holmikat hoztam magammal, elég erőteljesen izzadtam a takaró alatt a betegség miatt, és jólesett a felfrissülés. Igyekeztem azonban nem húzni az időt órákig tartó kádfürdőzéssel, amilyen gyorsan csak tudtam, lefürödtem, aztán visszamentem a szobába. Daniel az ágyon ült és a telefonját nyomkodta.