EGYÜTT BUKUNK EL - Daniel Ricciardo fanfiction

13.

Eldöntöttem, hogy kerülni fogom Martint, amennyire csak tudom. Ha észreveszi a távolságtartó viselkedésemet, akkor hátha elfelejt, és nem hoz engem több kínos szituációba. Tudtam, hogy ez egy kissé talán túlzás, de nem akartam kockáztatni.

Ez egészen addig egy könnyű tervnek tűnt, ameddig legnagyobb pechemre szinte egyszerre érkeztünk meg, és mint kiderült mi voltunk az elsők, tehát még csak nem is tudtam odamenni máshoz beszélgetni. Bár próbált velem beszélgetést kezdeményezni, mindenre nagyon röviden válaszoltam, és nem kérdeztem vissza. Azt hittem így egy idő után majd megun, és abbahagyja, de nagyon kitartónak bizonyult. Ekkor érkezett meg a megmentőm, Garai, aki kilépve az irodájából, céltudatosan felém indult meg.

- Minden rendben volt a hétvégén? – kérdezte köszönés nélkül. Leraktam a földre a széket, amit éppen megfogtam, hogy leemeljem az asztalról, aztán felé fordultam, hogy minden figyelmemet neki szentelhessem. Tényleg valami baj állhat a háttérben a sorozatos eltűnéseinek, mert árnyéka volt önmagának. Arca sápadt volt és beesett, szemei alatt hatalmas karikák húzódtak, és bár nem volt szokásom a haját nézegetni, abban biztos voltam, hogy több ősz hajszál volt benne, mint mikor utoljára láttam.

- Igen! Roli vezette a bevételt, a listát szerintem a bárpult alá rakta. – válaszoltam. Bevett szokás volt, hogy Rolinak ki van nyomtatva az itallap, ahova minden rendelés után húznia kell a strigulákat. Ezzel Garai vagy a tulajdonos bármikor vissza tudja nézni, hogy mikor mi fogyott többet, és mi kevesebbet.

- Köszönöm szépen! Ahogy hallottam jó munkát végeztetek a hétvégén. Sokan voltak? – indult meg a bárpult felé, szóval én is folytattam a székek lepakolását.

- Eléggé. Szerintem megint rekordközeli volt a bevétel, de ezt majd te fogod látni pontosabban. – feleltem készségesen, mire bólintott, és nem kérdezett többet, csak megkereste a listát, és bevonult vele az irodájába.

Körbenéztem a bárban, de egyedül maradtam, mert a Garaival való beszélgetésünk alatt Léna is megérkezett, és kihívta Martint a kerthelyiségbe, hogy ott segítsen neki a pakolásban. Így látatlanban is nagyon hálás voltam neki, mert többet segített, mint gondolta volna. Főleg, hogy közben megérkezett Roli is, aki beállt a bárpult mögé, és onnan nézett rám mosolyogva. Amint minden széket lepakoltam, oda is siettem hozzá, mert nagyon kellett vele beszélnem.

- Te jó ég, mi ez a nagy öröm, tegnap este találkoztunk utoljára! – szólt nevetve, amikor szabályosan a nyakába borultam.

- Segítened kell! – kerültem meg a pultot, és felültem az egyik bárszékre. – Azt hiszem, hogy bajban vagyok.

- Ez komolynak hangzik. – dőlt hátra és karba tett kézzel kíváncsian fürkészett.

- Szerintem bejövök Martinnak. – böktem ki, és vártam meglepett arckifejezését. De az elmaradt.

- Mondj újat! – húzta játékos mosolyra a száját.

- Mi? Te ezt tudtad? – hökkentem meg teljesen.

- Egész nap téged bámul. Nem volt olyan nehéz kitalálni. Most is egész hétvégén téged figyelt fél szemmel. – magyarázta, mire csak még jobban görcsbe rándult a gyomrom.

- És ezt te miért nem mondtad eddig? – gyanúsítottam meg.

- Mégis mikor mondtam volna? Munka közben nem lehetett, mert itt volt Viktor, és nem hiszem, hogy örültél volna neki, ha előtte tárgyaljuk ki ezt a témát, ráadásul te is tudod, hogy arra sem volt időm, hogy kimenjek a mosdóba. Munka után meg mindkét nap vártalak, hogy majd együtt megyünk haza, de miután szombaton 10 perc után sem jöttél még ki a bárból, gondoltam megnézlek, hogy élsz-e még, és láttam, hogy Martinnal édeskettesben teázgattok. Vasárnap már gondoltam, hogy hasonló lehet a helyzet. – mesélte, én pedig leesett állal hallgattam végig.