EGYÜTT BUKUNK EL - Daniel Ricciardo fanfiction

5.

Tekintve, hogy elég sokáig tartott a programunk, este fürdés és vacsora után csak bedőltem az ágyba, nem foglalkozva vele, hogy talán elfelejtettem valamit. Reggel azonban vállalnom kellett ennek a következményét.

- Igen, tessék? – vettem fel a folyamatosan zenélő telefonomat. Nem értettem, hogy mégis ki kereshet ilyenkor ennyire kitartóan.

- Szia! Itt vagyok. – szólalt meg Daniel a vonal másik oldalán, nekem meg azonnal kipattant a szemem.

- Basszus! – ültem fel rekordgyorsasággal, amely miatt egy picit meg is szédültem.

- Most keltél fel, ugye? – röhögött ki, és hallottam, hogy leállítja a kocsit, mert a motorzúgás megszűnt.

- Nyilván! – feleltem, amikor már a szekrényem előtt álltam, hogy valami ruhát keressek magamnak. – Gyere fel, amíg elkészülök. 5683 a kapukód. – tettem hozzá, aztán kinyomtam a telefont.

Gyorsan kiválasztottam egy fekete paper bag farmershortot egy fehér felsővel, aztán gyorsan magamra kaptam a ruhadarabokat. Éppen a fürdőszobában próbáltam magamra aktiválni egy kis alapozót, amikor csengettek. Odaléptem az ajtóhoz, és csak kinyitottam, azt már meghagytam az illetőnek, hogy betaláljon a lakásba.

- Szia! Egy pillanat és elkészülök, aztán már mehetünk is. – kiabáltam ki a fürdőből, csak hogy tudja merre keressen. Pár perc múlva már meg is jelent az alakja az ajtóban.

- Nem kell azért annyira sietned, tudok várni. – vonta meg a vállát. A tükörből pont ráláttam, így nagyon meglepődtem, amikor megláttam a kezébe a kávéspoharat.

- Hoztál kávét? – kérdeztem kikerekedett szemekkel.

- Látod, milyen jófej vagyok. – mosolyodott el örömittasan.

Gyorsan befejeztem a sminkemet, megfésültem a hajamat, fújtam egy kevés parfümöt magamra és már csak egy dolog hiányzott a teljes képhez. A szobámba visszalépve az ékszeres dobozomhoz léptem, amiből kivettem a kedvenc nyakláncomat. A felsőm egy kicsit dekoltált volt, így tökéletes volt hozzá a szívmedálos darab, amely kb. az egyetlen ékszer volt, amit hordtam. A körmöm azonban túl hosszúnak bizonyult ahhoz, hogy az apró csatot normálisan meg tudjam fogni, így eléggé elszerencsétlenkedtem vele.

- Segítsek? – kérdezte Daniel, aki mostmár a szobaajtómnak dőlve figyelt engem, és ezek szerint megelégelte a szerencsétlenkedésemet.

- Igen, légyszi. – nyújtottam felé a nyakláncot, és megfordultam előtte. A kezével óvatosan arrébbsimította hosszú barna hajamat. Amikor véletlen a bőrömet is súrolta a kezével, akkor ösztönösen lehunytam a szemem és némán sóhajtottam egyet. A lánc egyik végét átvetette a nyakam körül, aztán rekordgyorsaság alatt becsatolta az ékszert. Amint ezzel megvolt szembe fordultam vele, és felnéztem a szemébe.

- Öhm... Reggeliztél már? – kérdezte egy kicsit zavartan. Erre a felfedezésre mosolyra húztam a számat. Zavarba hoztam Daniel Ricciardot. Hihetetlen!

- Nem, de egyelőre elég a kávém, majd később eszek valamit. – léptem el mellette, és indultam meg az előszobába.

Felvettem a cipőmet, aztán a kávémat kortyolgatva vártam, hogy Daniel is megtegye ugyanezt, hogy aztán együtt léphessünk ki a lakásból. Utána gyorsan bezártam az ajtót, és már robogtunk is le a lépcsőházban.

- Hova is megyünk amúgy? – kérdeztem, amikor megálltunk a kocsi mellett, és vártam, hogy kinyissa az ajtót.

- Az titok. Egyelőre! – mosolygott rám a túloldalról, aztán rányomott a nyitás gombra, és beült az autóba. Követtem a példáját, így már akkor faggattam tovább, amikor elindult.