EGYÜTT BUKUNK EL - Daniel Ricciardo fanfiction

40.

Egyenletesen haladtunk a felhőrengeteg felé, és a délutáni időponthoz képest olyan érzésem volt, minthogyha már jócskán a naplemente környékén járnánk. Az időjáráshoz kapcsolódó komorságból és szürkeségből azonban egyáltalán nem jutott a kék McLaren utasterébe, ahol a kezdetleges beszélgetés gyorsan átcsapott egy kívánságműsorba.

- Milyen zenéket szoktál hallgatni? – kérdezte Daniel, amikor ismét a rádiót kezdtem el babrálni valami hallgatható muzsika után kutatva.

- Mindenevőnek mondom magam. – vontam meg a vállamat, és elkeseredetten dőltem hátra az ülésben, amikor feladtam a küzdelmet.

- Mutass valami magyar zenét akkor! – nyújtotta felém a telefonját, majd miután azt átvettem tőle, ezzel szabaddá téve a kezét, átállította a műszerfalon a Bluetooth funkcióra a rendszert.

- Milyenre gondolsz pontosan? – kopogtam az ujjaimmal a készüléke oldalán.

- Nem tudom. Valami olyanra, ami igazán magyaros vagy amit szeretsz. – felelte.

- Ez a kettő feltétel nem igazán egyeztethető össze, szóval inkább csak az utóbbit választom. – ingattam a fejemet.

A magyaros zenéről azonnal a mulatós jutott eszembe, de nem hiszem, hogy most az „Utcára nyílik a kocsmaajtó"-ra vagy az „Érik a szőlő" remix változatára lett volna szükség. Bár lehet lesz az a pont, amikor azok a számok fognak felkerülni a repertoárra, mert Daniel pont olyan volt, aki szerintem élvezte volna azoknak a daloknak a nyelveken átívelő varázsát.

Helyette kiválasztottam egy olyat, amelyet akárhányszor meghallottam a rádióban, mindig elöntött valami földöntúli nyugodtság. Nem tudtam az okát, de szerettem a következményét. Mellesleg kíváncsi voltam, hogy ez másnál is előjön-e, vagy csak rám van ekkora hatással az a dallam.

- Ez egy magyar zenekar egyik száma, a nevük Bagossy Brothers Company. A dal pedig a Visszajövök. A hazatérésről szól, arról, hogy valaki a sok súllyal a lelkében visszamegy az otthonába, ahol újra önmaga lehet és teljesen megtisztulhat. – magyaráztam, miközben rákerestem a telefonján az említett címre. Ezek után nem volt szükség több szóra, elég volt, ha a zene beszél helyettem.

Néma csend uralkodott az autóban azalatt a 3 perc 54 másodperc alatt. Rajtam most is úrrá lett az a fajta érzés, amely ezzel a számmal együtt járt, így kicsit bele is feledkeztem abba, hogy hol is vagyok és mit keresek itt. Csakis én voltam, minden külső tényező távolmaradt tőlem. Ez pedig annyira jólesett az elmúlt hetek zsizsegése után.

„Visszajövök én egyszer még
Az esőt, ha elfújja a szél
Minden ember hazatér!
Meleg az otthontól fűtött tél
Csak az kell, hogy jó legyél
Hogy te mindig itt legyél!"

Mikor az utolsó dallamok is lecsendesültek, visszatértem a valóságba, miközben az automatikus ismétlésnek köszönhetően a nyitó akkordok ismét megtöltötték az autó csendjét. Daniel közben kérte, hogy fordítsam le neki a szöveget, így minden tolmácstudásomat előszedtem, hogy a sorokkal párhuzamosan tudjak haladni. A költői szépség hamar elveszett az én nyers munkámtól, de a lényeg azt éreztem, hogy átment.

- Ez tényleg nagyon jó! – bólogatott Daniel. – Egy olyan dal, amit szívesen hallgatnék magamtól is.

Elmeséltem neki az érzéseimet, amik elfognak engem a zene hallgatása közben, és megnyugodtam, amikor biztosított róla, hogy nem vagyok egyedül. Ezen felbuzdulva megkérte, hogy mutassak még meg neki mást a magyar zenei paletta legjavából. Mielőtt átléptünk volna a melankólia legmagasabb szintjére, bevezettem őt a magyar bulik világába. Olyan zenéket választottam, amelyek minden szórakozóhelyen helyet foglaltak, és napjában harmincszor minimum lejátszották őket. Ilyen volt az Úristen a Valmartól, de azért a régi kedvencek közül is igyekeztem válogatni, mint a Titkos üzenet vagy a már említett Érik a szőlő. Nagyokat nevettem, amikor a TNT slágerét próbálta meg énekelni azzal a magyarsággal, amit magára szedett az elmúlt hónapok alatt. Egész ügyes volt, de azért a Duolingo-t jól teszi, ha még nem törli le a telefonjáról.