A kanapéig tudtam elvonszolni magamat, ott viszont teljesen összeomlottam, és nem is akartam onnan felkelni. Először belenyomtam a fejemet a párnába, aztán miután konstatáltam, hogy Daniel illata van, inkább a hátamra fordultam és a plafont bámultam a könnyeimen keresztül.
Megmondtam, hogyha valami balul sül el, azonnal ülök fel a repülőre és megyek vissza Magyarországra. Ez lett volna a helyes döntés tekintve, hogy valószínűleg nem akar itt látni a házában, ha hazaér, de egyszerűen képtelen voltam megmozdulni. Nem, ameddig nem tudtuk normálisan megbeszélni.
A telefonom megcsörrent a hátsó zsebemben. Ismeretlen számra számítottam, mert Blake volt az egyetlen, akivel beszélni akartam abban a pillanatban, de helyette Martin neve jelent meg a kijelzőn.
- Mit szeretnél? – vette fel kifejezetten indulatosan.
- Azt mondtad, hogy visszahívsz. Gondoltam, hogy emlékeztetlek erre, mielőtt a siránkozásban elfelejted. – felelt kifejezetten goromba stílusban.
- Fogalmam sincs, hogy mit kedvel benned Léna. Őszintén, nem látom, hogy mit ehet rajtad. – morogtam. Nem volt szükségem arra, hogy most még ő is az agyamra menjen.
- Jelenleg nem is eszik semmit, mert a kép miatt nem csak a te magánéleted ment tönkre. Szóba sem áll velem. – magyarázta, mire azért egy kicsit megenyhültem. Nem mondom, hogy megérdemeltem a hangszínt, de megértettem. A frusztráció fura dolgokat tud kihozni az emberekből.
- A lényeg, hogy senkinek ne nyilatkozz semmit. Akármennyi pénzt is ajánlanak. Kérlek! – könyörögtem, mert csak az hiányozna még.
- Rendben, megteszem, de nem az lenne a helyes megoldás, ha most kiállnánk valami történettel, hogy az egy régi kép, és nem csaltad meg a párodat? – vetette fel, de már a legelején elleneztem.
- Nem beszéltem még Daniel menedzserével, de őszintén szólva, ha ő mást mondana se akarom a médiát ennél jobban belekeverni. – sóhajtottam.
- Miben rosszabb az, mintha csendben maradunk? – értetlenkedett tovább.
- Figyelj, Martin, nagyon könnyűnek tűnik a megoldás, mert mi tudjuk, hogy mi történt valóban. De ők nem tudják. Ahogy az is homályos, hogy ki rakta ki azt a képet és mi célja volt vele. Lehet többet tud, mint gondolnánk, és nem akarok vele szórakozni. – mutattam rá.
- Megfutamodsz egy fantom személy elől? – gúnyolódott.
- Igen, megfutamodok, mert eddig is nagyok sokat veszítettem, nem szeretnék még többet. – feleltem erélyesebben, mert nem volt szükségem a kioktatására.
- Figyelj! – köszörülte meg a torkát egy kis idő múlva. – Én tényleg nagyon sajnálom azt, amit akkor tettem. Nem volt helyes és nem gondoltam bele abba, hogy ez megtörténhet. Nincs mentségem, de szeretném, ha megbocsátanál.
- Nem haragszom rád. – szakítottam félbe. – Csakis saját magamra haragszom. De ami elmúlt azon nem tudunk változtatni, meg kell tanulni együtt élni vele.
- Ha esetleg segíthetek valamiben, akkor szólj! – ajánlotta fel azért, ami mégiscsak jólesett tőle.
- Köszi! Te is, ha tudok tenni valamit Lénával kapcsolatban. Kedves lány, szerintem meg fogja érteni, csak kell neki egy kis idő. – viszonoztam a gesztust.
- Én is ebben bízok. – reagálta le, aztán elköszöntünk egymástól.
Újra beburkolóztam az üres lakás fullasztó csendjébe, és azon gondolkoztam, hogy meginduljak-e esetleg, vagy megvárjam Danielt, hátha, ha visszatér, könnyebben tudunk majd szót érteni egymással.
YOU ARE READING
EGYÜTT BUKUNK EL - Daniel Ricciardo fanfiction
FanfictionMolnár Petrának a világon semmi köze a Forma-1-hez. De amikor egyik este a bárba, ahol dolgozik, besétál Daniel Ricciardo, az ausztrál pilóta, és egy szokatlan alkut ajánl neki, egyik napról a másikra fordul vele a világ. Az, hogy a fiú barátnőjét j...