EGYÜTT BUKUNK EL - Daniel Ricciardo fanfiction

16.

Jó ötlet volt, hogy a választást Danielre bíztam, ugyanis ennél tökéletesebben nem is dönthetett volna. A leírás alapján Monza híres rizottójáról volt szó, amelyet helyi sovány kolbásszal, az úgynevezett „luganega"-val bolondítottak meg. Az étlapot átfutva nekem is ezen akadt meg a szemem, így, ha magam választok, valószínűleg ugyanígy döntök.

Ha egy új helyen járok, akkor szeretek helyi ételeket kóstolni. Nem szeretek leragadni a megszokott natúr csirkemell és sült krumpli kombónál, mert olyat otthon is tudok enni. Márpedig, ha elrepülök egy teljesen másik helyre, messze Magyarországtól, akkor mindenre vágyok, csak arra nem, hogy olyat tapasztaljak, amit otthon is ugyanúgy meg tudtam volna, felesleges utazás nélkül.

A jó hangulatban és beszélgetésben eltelt vacsora után Daniel rendezte a számlát, utána visszamentünk a hotelszobánkba. A belga hétvége után már nem is csodálkoztam, hogy egy szobán, és különösen egy ágyon osztozunk ketten, de ha akkor tudtunk két felnőtt módjára viselkedni, akkor most is menni fog.

Én kezdtem meg a fürdést, de igyekeztem nem olyan sokat időzni a fürdőszobában, mert már jócskán éjfél után járt, és mindkettőnkre ráfért a pihenés. Miután én a McLarenes pólóban és rövid melegítőnadrágban kiléptem a fürdőből, Daniel feltápászkodott, és ellépve mellettem ő foglalta el a helyiséget. Amikor mellém ért, csak egy mosolyt villantott felém reakcióként a pizsamámra, aztán már ment is tovább.

Már az ágy egyik oldalán feküdtem nyakig betakarózva, a telefonomat nyomkodva, amikor legközelebb megjelent. Szó nélkül leoltotta a lámpát, aztán lefeküdt a másik oldalra, és a hátán fekve pásztázta a plafont.

- Remélem nem bánod most sem, hogy így alakult. – mondta utalva a közös hálóhelyiségre és alvóhelyre. Kikapcsoltam a telefonomat, leraktam a mellettem lévő éjjeliszekrényre, és felé fordultam.

- Egyszer már megoldottuk, nem lesz ebből probléma most sem. – erősítettem meg, mire megkönnyebbülve fújta ki a levegőt, és ő is felém fordult.

- Hogy kezeled egyébként a dolgot? Mennyivel másabb, mint előtte? – érdeklődött. Gyanítottam, hogy neki ez nagyon fura, tekintve, hogy régen volt már az, amikor olyan életet élhetett, amelyben az égvilágon senki nem ismerte a nevét.

- Jobb, mint arra számítottam. Mármint, mióta hivatalos, hogy együtt vagyunk, hihetetlen, hogy emberek odajönnek hozzám az utcán képet készíteni. Sosem értem, hogy miért akar velem bárki is fotózkodni. – nevettem el magam kínosan. – De még hátrányom nem származott belőle, pedig nagyon mondogattad, hogy majd sok hülyeséget kell elviselnem.

- Még csak két hét telt el, ne kiabáld el. – hunyta le a szemét fáradtan.

- Miért féltesz ennyire? – kérdeztem.

- Mert nem minden ember kedves és aranyos. Volt már egy pár kellemetlen tapasztalatom velük, de ha nem baj, akkor ebbe most nem kezdenék bele, mert nagyon hosszú lenne. A lényeg, hogy néha azt érzem, hogy a száguldó cirkusz kifejezés tökéletes a Forma-1-re. Mert mi húszan vagyunk az állatok, akik kiállíthatnak az emberek elé, hogy tessék, ők a látványosság, őket lehet szétszedni, ha valami történik. – magyarázta. Összeszorult a szívem a hangját hallva. – De ezzel együtt is imádom az egészet. Csak, mint mindennek, ennek is két oldala van. És emlékszem, hogy milyen rosszul kezeltem az elején a rossz dolgokat, ami miatt a jót észre sem vettem. Talán, csak eszembe jutott, hogy milyen volt, és nem akartam, hogy neked miattam ezt át kelljen élned.

- Sajnálom. – suttogtam szomorúan.

- Már nem kell. Megtanultam, hogy mit szabad meghallanom, és mit nem. – ásított egy nagyot. Lettek volna még kérdéseim ezzel kapcsolatban, de nem mondtam semmit, mert gyanítottam, most semmi másra nem vágyik, csak egy kiadós alvásra. Végülis holnap már teljesítenie kell.