EGYÜTT BUKUNK EL - Daniel Ricciardo fanfiction

11.

- Mikor jössz legközelebb? – kérdezte Daniel a telefonbeszélgetésünk közben. Éppen úton voltam a bárba, szinte csak kiléptem a lakásomból, amikor megcsörrent a telefonom. Már túl voltunk a kötelező „hogy vagy?" kérdéseken, szóval gondoltam ez az a téma, ami miatt alapból ma felkeresett.

- Mik a lehetőségeim? – kérdeztem vissza.

- Holland nagydíj, most hétvége – kezdett bele, de már itt felszaladt a szemöldököm.

- Mármint holnap? – pontosítottam, mire egy helyeslő választ adott. – Ugye tisztában vagy vele, hogy pár nap telt el azóta, hogy hazajöttem? És hogy csütörtök van, ergo nekem már ma repülőre kéne szállnom, hogy időben ott legyek, amivel nem is lenne gond, de valószínűleg a főnököm nem örülne neki, hogy egyik napról a másikra szabit kérnék, ráadásul megint egy hétvégére?

- Jól van már na, ezt én sem gondoltam komolyan, csak megemlítettem, mint egy lehetőség. – nevetett a kiakadásomon. – Amúgy nem azt mondtad, hogy most többen lettetek, és így többször lesz lehetőséged?

- Igen, de ez nem azt jelenti, hogy akkor most minden hétvégén szabira mehetek. Előző héten én voltam, most mást küldenek, szóval ugorjunk is tovább. – feleltem.

- Olasz nagydíj, Monza jövő héten. – mondta.

- Sokkal messzebb vagyunk. – forgattam meg a szemem mosolyogva.

- Utána három hét szünet van a szingapúri nagydíjig. Majdnem egy hónap múlva lesz, ha a mai naptól nézzük. – magyarázta. Elgondolkoztam a hallottakon, és próbáltam mérlegelni mindent.

- Te minek örülnél? – kérdeztem végül tanácstalanul.

- Őszinte választ kérsz vagy aminek tudom, hogy te örülnél? – adott választ sajátosan.

- Miért, ez a kettő nem egyezik? – húztam fel az egyik szemöldökömet.

- Mit szólnál a jövő héthez? – folytatta tovább a kérdésekben való kommunikációt.

- Megkérdezem Garait. – feleltem végül.

- Jó, köszönöm. Majd szólj, hogy belement-e. – válaszolta Daniel.

- Oké. – suttogtam a telefonba. Egy pillanatig néma csend volt a vonal végén. Még mielőtt elköszöntem volna tőle, volt egy kérdésem, de nem tudtam, hogy hogyan fogalmazzam meg úgy, hogy ne hangozzon félreérthetőnek. Végül feladtam a próbálkozást, és inkább egyszerűen rákérdeztem. – Figyu, amúgy van valami terv, hogy meddig fogjuk ezt csinálni?

- Éppen el akartam köszönni. – értette félre a kérdésemet, mire megráztam a fejem.

- Nem a telefonálásra gondolok, hanem a színjátékra. Meddig van szükséged ál-barátnőre? – böktem ki.

- Miért kérdezed? – reagált, a hangjában hallottam a meglepettséget.

- Ne értsd félre, csak ezt nem tisztáztuk, hogy most évekről van-e szó vagy hónapokról. – rágtam a szám szélét idegesen. Hosszasan elgondolkozott, mielőtt még válaszolt. Minden másodperc idegőrlően telt el, mert nem tudtam, hogy megbántottam-e esetleg, és ezért nem mondd semmit.

- A szezonzáró Abu-Dhabi nagydíj kevesebb, mint három hónap múlva lesz, november végén. Addig szerintem mindent el tudok intézni, hogy ne legyen szükség az alkunkra. – felelte végül, a hangja túlságosan komoly volt, nem az, amit megszoktam már tőle. Talán tényleg megbántottam, és nem csak gondolkozott ilyen sokáig?

- Biztos? Anyukád is meg fogja érteni? – kérdeztem rá azért biztos, ami biztos.

- Mi? – zavarodott össze, ami engem is megzavart.