EGYÜTT BUKUNK EL - Daniel Ricciardo fanfiction

4.

- Figyeljetek rám! Fontos dolgot szeretnék mondani. – rontott ki Garai az irodájából.

Nyár végéhez közeledve nem igazán volt mindennapos az eső jelenléte, azonban ma ez is megtörtént. Az esőcseppek kopogtak az ablakon már reggel óta, így amikor megérkeztünk, nem is pakoltunk ki a kerthelyiségbe, mert csak elázott volna minden. Így viszont a vendégek a beltérbe szorultak, ami egyrészt kevesebb férőhellyel rendelkezett, másrészt ilyenkor kevesebb vendég is szokott erre járni. A rossz, csapadékos idő csak elrontja az emberek kedvét, ezért inkább hazamennek depizni, minthogy igyanak egy koktélt.

Garai kijelentése annyira hatásosra sikeredett, hogy nem csak az alkalmazottak, de a helyiségben tartozkodó vendégek is felkapták a fejüket. Ezt ő is észrevette, szóval csak intett nekem és Lénának, hogy menjünk a bárpulthoz, és ő is odasétált Rolihoz és a szabadságáról visszatért Laurához.

- Szóval – kezdte, amikor kis csapatunk minden tagja figyelt rá. – Beláttam, hogy embertelen az, amit itt csináltok. Mondjuk hozzáteszem nem is kis pénzért, de attól függetlenül 7-ből 7 nap itt vagytok, néha ti is megérdemlitek a pihenést. Szóval végül arra jutottunk a nagygóréval, hogy bővítjük a csapatunkat. Egy bartenderrel és egy pincérrel több ember fog itt dolgozni holnaptól. Csak hogy tudjatok róla, mert Roli, például, ha te betanítottad az új srácot, akkor fel kéne osztani a műszakokat.

- Klassz – bólintott Roli.

- Akkor, ha jól értem. Pusztán jófejségből, és véletlenül sem azért, mert ha ellenőrzést kapunk, akkor az a tény eléggé keresztbe tehet az üzletnek, hogy mióta itt dolgozunk, ami elég régóta történik, összesen voltunk maximum egy hónapot szabadságon, két új ember jön ide holnap? – mutatott rá Laura. Halványan elmosolyodtam, amikor megláttam, hogy az okfejtésre elkezd lilulni Garai feje.

- Kislány, nem rég voltál szabadságon, nem is keveset, szóval az idegrendszerem és a te állásod védelme érdekében most úgy teszek, mintha ezt nem hallottam volna. – nézett Laurára és mosolyodott el mézesmázosan. – Kérlek, segítsetek nekik holnap, hogy mit és hogy kell csinálniuk. Most pedig vissza dolgozni. – imitált a kezével sepregető mozdulatokat. Én megindultam egy vendég felé, aki nemrég érkezett és ült le egy asztalhoz, hogy felvegyem a rendelését.

Örömmel nyugtáztam magamban a tény, hogy néha nem csak átok, hogy ekkora szám van, hanem tudok sikereket is elérni vele. Mert ha a szabadságkérésem közben nem fakadok ki, akkor valószínűleg semmi változás nem történt volna itt.

A mai napról mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy megerőltető volt. Szerintem többet ültem ma a pultnál, mint amennyit ténylegesen dolgoztam. Ez két dolognak is tudható be, először is az előbb említett eső plusz hétfő kombó nem igazán vonzotta ide az embereket, másrészt pedig már hárman voltunk pincérnők, így a munka több emberen oszlott szét. Mentségünkre legyen mondva, mert ez alapján bárki kérdezhetné, hogy akkor minek még ide ember, nincs is szükség rá, ez tényleg az elenyésző napok egyike. Főleg, hogy a Forma-1-es hétvége sikere miatt az üzletvezető kitalálta, hogy akkor minden futamra megszervezi ezt a programsorozatot. Arra viszont kell az ember, főleg, hogy én nem itt fogom hallgatni a motorok duruzsolását, hanem a pálya mellől. Ezt a tényt talán még mindig nem sikerült felfognom, tekintve, hogy egy hónapja nem is sejtettem, hogy miből is áll ez az egész. Azt tudtam, hogy a pilóták a kocsikkal mennek körbe-körbe a pályán, de sosem gondoltam volna, hogy ez ennyire összetett. Mindenesetre esküszöm elkezdett sokkal jobban érdekelni a téma.

Miután az utolsó vendég is elhagyta a bárt, gyorsan felsöprögettem, addig a többiek az asztalokat törölték le, majd a villanyok leoltása után bezártuk magunk után a helyiséget. Roli éppen a kulcsokkal babrált, amikor félig felém fordult.