EGYÜTT BUKUNK EL - Daniel Ricciardo fanfiction

19.

Szerencsére átaludtam az éjszakát, és nem keltem fel rosszullétre. Talán ennek is volt köszönhető, hogy reggel már sokkal jobban éreztem magamat, mint előtte este. Nem rázott a hideg, nem volt hányingerem, egyedül a fejfájás és a gyengeségérzet ragaszkodott hozzám, és nem akart egykönnyen elereszteni.

A dohányzóasztalon pihenő telefonomért nyúltam, és ránéztem a kijelzőre. Két dolgot konstatáltam szinte egy időben. Az egyik, hogy 10 óra múlt, a másik, hogy Daniel videót küldött nekem. Feloldottam a készüléket, rákoppintottam az értesítésre, amivel azonnal megnyílt a Messenger, és betöltött az üzenet.

- Hello Petra! – jelent meg Daniel a képernyőmön, aki selfie-módban rögzítette magát, miközben sétált végig a paddockon. A napszemüvegétől a szemét nem láttam, és a narancssárga szín is már ott virított a pólóján. – Remélem jól aludtál, és már jobban vagy. Ma reggel nem akartam „hívj fel" cetliket hagyni, úgy döntöttem, hogy ez egy valamivel változatosabb megoldás arra, hogy közöljem, szeretném, ha felhívnál.

- Haver, mit csinálsz? – lépett mellé Blake, és értetlenül nézett a pilótára.

- Éppen Petrának készítek videóüzenetet. Szeretnél köszönni neki? – nyomta a menedzser arcába a telefont, aki erre kínosan megvakarta a fejét.

- Szia Petra! – üdvözölt végül, aztán inkább szépen lassan kislisszolt a képből.

- Szóval, ott tartottam, hogy... - vesztette el a fonalat teljesen Daniel. – Még mondani akartam valamit, de elfelejtettem. Mindegy, mire visszahívsz, hátha eszembe jut. Ahogy ismerlek, úgy se mostanában lesz. Addig is bye! – intett, aztán véget ért a felvétel.

Éppen zártam be a Messengert, amikor megláttam, hogy Rolitól is érkezett üzenetem. Nem nyitottam meg, de elhatároztam, hogy miután beszéltem Daniellel, őt is felhívom. Jobb később, mint soha, nemigaz?

Megnyitottam a telefonom névjegyzékét, és rányomtam Daniel vigyorgós fejére. Azonnal megkezdte a hívást, amit a pilóta alig pár másodperc várakozás után fogadott is.

- Jó reggelt kívánok! – csicseregte rendkívül vidáman.

- Jó reggelt! Minek köszönhető ez a jó kedv? – kérdeztem vissza nevetve.

- Szép az idő, szép a hely, Lando is nagyon szép, de természetesen csak utánam. – sorolta.

- Te totál hülye vagy! – hallottam meg Lando hangját a háttérből.

- Szia Lando! Egyetértek veled. – helyeseltem.

- Mit mondott? – kérdezett vissza Danieltől.

- Csak köszönt neked, és még hozzátette, hogy szerinte én vagyok a legjóképűbb az egész mezőnyből. – továbbította kicsit elferdítve az üzenetet.

- Nem teljesen pontos a fordítás. – hívtam fel rá a figyelmét.

- Mit számít az? Tudom, hogy erre gondoltál igazából. – jelentette ki, mire csak még jobban nevettem. Tuti szívott valamit! – Jobb a hangod, mint tegnap volt. Hogy érzed magad?

- Sokkal jobban vagyok. Még azért elég gyengének érzem magam, de a tegnap estéhez képest ezt már szinte semmi. – feleltem.

- Ennek nagyon örülök! – mondta. – Viszont ennek ellenére is azt szeretném kérni tőled, hogy ma maradj a hotelben, és onnan nézd végig a futamot.

- Ne már, basszus! – ellenkeztem azonnal. – Nem azért jöttem ide, hogy aztán a hotelszobában legyek. Délutánra összeszedem magam, esküszöm.

- Hidd el, én sem szívesen mondom ezt, de légy szíves tényleg maradj ott, ahol vagy. Az orvos tegnap azt mondta, hogy pihenned kell, és itt mindent tudsz csinálni, csak azt nem. – indokolt, bár természetesen már elsőre is megértettem a kérés mögött megbúvó szándékot. Csak egyszerűen zavart, hogy nem tudom a pálya mellett támogatni, ha már elutaztatott engem ide, Olaszországba. Nem volt fair ez az egész így.