EGYÜTT BUKUNK EL - Daniel Ricciardo fanfiction

3.

Természetesen késésben voltam. Szokás szerint.

A villamosról lepattanva rohantam végig egy kis utcán, ahol egy bizonyos kávézót kerestem. Daniel gondoskodott róla, hogy egyelőre ne legyünk szem előtt, addig legalábbis biztos ne, amíg meg nem beszéljük a pontos részleteket. Ezért a kávézó, amit kiválasztottunk az én javaslatomra a legeldugottabb helyen volt, amit én ismertem.

Amikor odaértem, akkor gyorsan végignéztem magamon, megigazítottam a hajamat, aztán megfogtam a kilincset és beléptem a vendéglátóegységbe.

A színeit nézve a zöld és a barna dominált, ami őszintén nekem nagyon tetszett. A zöld kanapék között végignézve először azt hittem, hogy még a késésem ellenére is hamarabb értem ide, mint Danielt, de aztán beljebb lépve a sarokban lévő asztalnál megpillantottam a háttal ülő Forma-1-es pilótát. Odaléptem az asztalához, és leraktam a táskámat a vele szemben lévő székre.

- Szia! – köszöntem mosolyogva.

- Szia! – pattant fel azonnal és két puszit nyomott az arcomra. Viszonoztam a gesztust, aztán leültem a székre vele szemben. – Hogy vagy? – kérdezte udvariasan.

- Jól. Nem mondom, hogy nem izgulok attól, hogy mire fogunk most itt jutni, de jól vagyok. – válaszoltam. – És te?

- Nem kell semmitől félned. Szerintem jól meg fogunk tudni egyezni. – mosolyodott el biztatóan. Közben megérkezett egy pincérnő, aki felvette a rendelésünket, aztán már bele is vágtunk a közepébe.

- Mi lenne pontosan a feladatom? – kérdeztem belekortyolva egyet a cappuccinomba.

- Első lépésként arra gondoltam, hogy nyilatkozni fogok arról, hogy van barátnőm. Ezután meg fognak téged is keresni, ha akarsz, akkor te is nyilatkozhatsz, de ha nem akarsz, akkor nem muszáj. Csak ha az első opciót választod, akkor össze kell beszélnünk, hogy a sztorijaink stimmeljenek. Aztán igazából fel kéne bukkanunk néha együtt, ahol lefotózhatnak, például néhány randi nyilvános helyen vagy ha belefér az idődbe, akkor eljöhetnél néhány futamhétvégére. Természetesen ezesetben az utazás költségeit vállalom. Mit szólsz? – magyarázta, én pedig próbáltam minden elhangzott információt teljes mértékben átrágni.

- Ez nem hangzik annyira bonyolultnak. – bólintottam végül.

- Nem gondoltad meg magad tegnap este óta, ugye? – húzta el a száját.

- Nem, dehogy. – feleltem, mire azért éreztem, hogy megkönnyebbül. Nem tudom, hogy miért is volt ez neki ennyire fontos, de egyelőre nem mertem megkérdezni. – Annyi, hogy nem tudom garantálni, hogy minden hétvégén ott leszek, mert eléggé kevesen vagyunk a bárban, és a hétvége kifejezetten fontos. Nem biztos, hogy elengednek. De majd igyekszem.

- Akkor már csak egy dolgot kell megbeszélnünk igazából. Mit kérsz cserébe? – szegezte nekem a kérdést, és valamiért rosszul esett, hogy olyan embernek néz, aki ezért cserébe pénzt kér. Mondjuk lehet más kihasználná a helyzetet.

- Semmit. – jelentettem ki, mire láttam, hogy Daniel szemöldöke felemelkedik.

- Olyan nincs. – felelte egyszerűen.

- Miért nincs?

- Mert egy baromi nagy szívességet teszel, nem hagyom, hogy csak úgy jófejségből végigcsináld. Szeretném valamivel megköszönni. – mosolygott Daniel.

- Pénzt nem akarok kérni, mert nem tudnék úgy a tükörbe nézni. Másra meg nincs szükségem, megoldom egyedül, meg amúgy is, bőven elég az élmény, amit ezért az egész szituációért kapok. – vontam meg a vállamat.