EGYÜTT BUKUNK EL - Daniel Ricciardo fanfiction

34.

Egy éjszakával ezelőtt még nem volt gondja azzal, ha hozzám kellett érnie, és most nagyon gyengén fogalmaztam, mert csak az emlékébe is képes voltam beleremegni. Ma azonban tétován állt előttem és fogalma sem volt, hogy mit kezdjen velem. A zene hallatára megjött a bátorsága, de az csak ahhoz volt elég, hogy felkérjen, a tánc része már kifogott rajta. Valószínűleg az ő fejében is ugyanazok a gondolatok kavarogtak, ami az enyémben is minden egyes testi kontaktusunknál a mai nap folyamán.

Valami tegnap eltörött. Vagy éppen átszakadt. És ezzel az új helyzettel nem tudtunk mit kezdeni.

Reméltem, hogy most nem lát minket senki vagy legalábbis nem feltétlenül ránk fókuszál, mert elég gyorsan rájöhetett volna, hogy a kapcsolatunk nem éppen nyugszik valós alapokon.

Ennek a félelme járt a fejemben akkor, amikor végülis én kezdeményeztem, és léptem közelebb hozzá. A karomat a nyaka köré kulcsoltam, amíg ő a derekamra emelte a kezét. Amikor a tenyere érintkezett a bőrömmel, éreztem, hogy a libabőr elindul a testem azon pontjáról és végigjárja minden porcikámat.

A zene ütemére lötyögtünk jobbra-balra, miközben egymás tekintete rabul ejtett minket, komolyan még pislogni sem pislogtam azalatt a közel három perc alatt. Olvasni próbáltam épp úgy, mint egy nyitott könyvet és gyanítottam, hogy ő is éppen elemzést futtat végig rajtam.

Pont emiatt volt kettős érzés bennem, és mint Daniel esetében szinte mindig, ezt az eszem és a szívem két nagyon távoli pontra való szétválasztódása okozta. Míg az előbbiben ott ólálkodott, hogy csak a látszat miatt kell romantikus kapcsolatban lennünk, addig az utóbbi nem igazán akarta elhinni, hogy tényleg csak ennyi lenne az indok, és szívesen szintet lépett volna.

Totálisan kizártam a külvilágot abban a három percben. Mintha csak ketten lennénk ezen az egész világon.

- Nem szeretném, ha a szezonzáró után elköszönnénk egymástól és soha többé nem látnánk egymást. – szólalt meg Daniel. – Borzasztóan fontos barátom lettél az elmúlt hetekben, és nem akarom, hogy az alkuval együtt ez a kapcsolat is elmúljon. Nem akarlak elveszíteni!

- Nem fogsz. – suttogtam a szavaitól kissé megtörtént.

- Dehogynem! – vágta rá kicsit indulatosabban. – Már most azt érzem, hogy egy kicsit elveszítettelek.

Talán így is volt. Közben a zene véget ért, és újból visszaváltottunk a helyhez méltó hangulatra, azaz pörögtek a vidám hangulatú slágerek. Ennek ellenére mi még mindig egymással szemben álltunk, habár én leeresztettem a karomat a testem mellé, ami miatt ő is visszahúzta a kezét. Gondolkoztam elég erősen, hogy mit is mondhatnék erre, de semmi nem bizonyult elégnek. Végül, amikor szólásra nyitottam volna az ajkamat, két tenyér nehezedett Daniel vállára.

- Haver! – üdvözölte őt Scotty. Az ausztrál pilóta, mint akit éppen most ébresztettek fel, összerezzent, és mosolyt erőltetve az arcára a barátja felé fordult.

- Csá! – fogott vele kezet. – Most érkeztetek?

- Csak én. Chloe a testvérével és az apjával ment valahova vacsorázni. – felelte Scotty, aztán rám emelte a tekintetét. – Elrabolhatom a barátodat? Úgy látom, hogy nagyon szomjas.

- Persze. – bólintottam, mire már el is húzta onnan Daniel. Ő mondjuk még sokáig nézett utánam, úgy ahogy én is követtem őket a pultig a tekintetemmel.

Bután álltam a táncolók rengetegében, szóval úgy döntöttem, hogy inkább visszamegyek az asztalhoz remélve, hogy lesz még a társaságból olyan ember, aki ott üldögél. Ahogy haladtam arrafelé, Lando, George és Carlos hármasa mellett is elmentem, akik maguk közé invitáltak egy tánc erejéig. Bár először elleneztem az ötletet, végül mégis rávettek, és hagytam, hogy pörgessenek egy kicsit. Mikor azonban váltás következett, sajnálkozva elléptem tőlük, és folytattam az utamat az eredeti célom felé.