Féreglyuk

8.

– Mikor mehetek haza?

– Elméletileg bármikor. Pontosabban még körülbelül négy napod van arra, hogy hazamenj, utána a Kapun keresztül már senki sem fog átjutni.

– Tehát ha akarok, hazamehetek? – kérdeztem gyanakodva. A lény tétovázva bólintott.

– Akkor vigyél haza! – mondtam határozottan.

– Meddig akarsz élni? – kérdezte. Meghökkentem, nem vártam ilyen kérdést.

– Ez most hogy jön ide?

– A Gyűjtők mindenkit visszavontak a Földről és ezt csak akkor teszik meg, ha a további gyűjtésnek nincs értelme.

– Nem értem...

– Apád nem mesélt a Gyűjtőkről? – lepődött meg a lény, kis pisze orra felhúzódott, rövid szőre felborzolódott a feje tetején. Megráztam a fejem. Nem erre a válaszra számíthatott, mert farka végével a földet kezdte csapkodni és gondterhelten nézett rám.

– Reméltem, hogy nem ezt fogod mondani – sóhajtotta. Hátranyúlt, farka végét a kezébe vette és szórakozottan az arcát kezdte cirógatni vele. Amikor észrevette, hogy nézem, abbahagyta.

– Bocsánat, rossz szokás. Szóval... ha semmiről sem tudsz, akkor mindent nekem kell elmondanom. De mivel én nem vagyok elég képzett ehhez...

– A lényeget mondd! – szakítottam félbe.

– Jól van. A lényeg az, hogy ha akarod, visszaviszlek, de akkor meghalsz, pontosabban igen nagy eséllyel meghalsz. Te is és a többiek is. Mindenki. A Gyűjtők nem szokták csak úgy otthagyni a gyűjtőhelyeiket.

– Mi az, hogy meghalok? Miért? Mitől? És mi az, hogy mindenki? Mi a francról beszélsz?

Láttam rajta, hogy kellemetlenül érzi magát, farkának türelmetlen tekergőzése erről árulkodott.

– Nem tudom úgy elmondani, hogy ne okozzak vele traumát. A lényeg az, hogy ha meg akarsz halni, hazavihetlek, de apád kérése az volt, hogy mentselek meg.

– Mi van a családommal? – kérdeztem, de amikor kinyitotta a száját, meggondoltam magam.

– Ne! Ne mondd el! Csak vigyél haza, semmi más nem érdekel, sem a Gyűjtők, sem a többi, csak vigyél haza!

A lény egy darabig hallgatott, aztán halkan mesélni kezdett.

– A Gyűjtők az ismert univerzum minden olyan bolygóján jelen vannak, ahol értelmes civilizáció létezik. Amint az adott társadalom fejlettsége elér egy bizonyos szintet, a Gyűjtők megjelennek és letelepítenek néhány ügynököt, akik az adott civilizáció minden tudományos, irodalmi és művészeti eredményét összegyűjtik. Gyakorlatilag egy másolatot készítenek az adott kultúráról, amelyet egy hatalmas információs rendszerben tárolnak. Ők azok a kék bőrű lények, akikkel apádnál találkoztál.

– Haza akarok menni... – mondtam morcosan.

– A Gyűjtők személyesen nem lehetnek jelen minden bolygón, mert nem kívánják felfedni magukat, ezért mesterségesen létrehozott lényeket, úgynevezett Kutatókat küldenek le a felszínre, akik beépülnek a társadalomba. Ők azok, akik a tulajdonképpeni munkát végzik, gyűjtik, katalogizálják az információkat és meghatározott időnként átadják a Futároknak, akik eljuttatják a Gyűjtőkhöz.

– Vigyél haza!

– A Kutatók ugyanúgy viselkednek, mint az adott bolygó bennszülöttjei, teljesen integrálódnak a társadalomba, mindössze néhány megkötés van. Az egyik legfontosabb, hogy nem hozhatnak létre utódokat, mivel az eredeti génkészletbe való ilyen minimális beavatkozás is mérhetetlen károkat okozhat. Az apád ezt nem tartotta be...

– Haza akarok... mi van? – döbbentem meg. – Mit mondtál, mi van az apámmal?

– Az apád nem volt ember. Kutató volt, egy mesterségesen létrehozott organizmus, amelynek az adatgyűjtés volt a feladata. Azzal, hogy téged létrehozott, veszélyeztette a küldetést, ezért visszavonásra került. Véletlen egybeesés, hogy a Föld éppen akkor került ki a gyűjtési zónából.

– Az mit jelent?

– Bármit jelenthet. Háborút, amely elpusztítja a civilizációt, világméretű járványt, természeti katasztrófát vagy bármi mást, ami lehetetlenné teszi a további gyűjtést illetve alkalmatlanná teszi a bolygót arra, hogy a civilizáció tovább fejlődhessen. Ha ezt előre látják, a Gyűjtők kivonják a Kutatókat és újraprogramozzák őket.

– Mi van anyámmal és Csirkével?

– Mi az a csirke?

– A húgom.

– Ketten vagytok? Remek, ennél nagyobb bajba nem is keverhettetek volna.

– Te vagy bajban? – csattantam fel. – Én ülök itt a franc tudja, hol és beszélgetek egy szőrös majommal, miközben a családom bajban van!

– Ez a szőrös majom sokkal intelligensebb, mint a te fajtádból bárki is lesz – mondta a lény és felborzolta szőrét.

– Vigyél haza! Most! – követeltem.

– Te nem figyelsz arra, amit mondok? A Gyűjtők kivonták az ügynökeiket a Földről, tehát a civilizációnak annyi. Hogy ez ma következik be vagy hónapok múlva, azt nem tudom, de ha az apád az univerzum másik felében akar téged biztonságban tudni, annak van oka, nem gondolod?

– Beszélni akarok vele!

– Ez lehetetlen! – rázta a fejét.

– Azt mondtad, még négy napig hazavihetsz!

– Igen, ezt mondtam. Ez azt jelenti, hogy még négy napig ledobhatlak, hogy beszélj apáddal, de az nem biztos, hogy utána felszedhetlek anélkül, hogy a Gyűjtők felfigyelnének rám.

– Akkor ne szedj fel! A családommal akarok maradni!

– A családodat a Gyűjtők meg fogják ölni.

– Ezt... ezt eddig nem mondtad! Azonnal vigyél haza, mozdulj már!

Felpattantam és készen álltam arra, hogy ha kell, felrángatom a földről ezt a narancsmajmot és addig ütöm, amíg vissza nem visz.

– Azért ennél intelligensebbnek gondoltalak! – nézett rám a lény és rosszallóan felborzolta rövid szőrét. – Miért ennyire nehéz felfogni, amit mondok? Az apád nem volt ember, a Gyűjtők egyszerűen átprogramozzák és leküldik egy másik bolygóra adatot gyűjteni, semmire sem fog emlékezni, rád sem. A családod illegális módon jött létre, ezért megölik őket, persze fájdalommentesen. Ha visszaviszlek, téged is megölnek. Ha mégsem ölnek meg, majd akkor pusztulsz el, amikor bekövetkezik az esemény, ami miatt a Gyűjtők kivonták az ügynökeiket. Röviden: ha a Földön maradsz, meghalsz. Ha hajlandó vagy lehiggadni és itt maradni, leélheted a hátralévő életed és olyan kalandban lehet részed, amely rajtad kívül a fajod egyetlen más példányának sem adatott meg, én pedig teljesíthetem apád utolsó kívánságát.

Elnémultam. A lény felállt és elém lépett, egyik négyujjú kezével az állam alá nyúlt és felemelte a fejem. A szemébe néztem. Már nem tűnt félelmetesnek, egyszerűen csak idegen volt, mélységesen és fájdalmasan idegen.

– Tudod, leginkább az aggaszt veled kapcsolatban, hogy pont a legfontosabb dologra nem kérdeztél rá. Arra, hogy vajon miért volt ennyire fontos apádnak, hogy téged és csakis téged megmentsen?