Féreglyuk

15.

– Jobban sikerült, mint gondoltuk – mondta egy ismerős hang.

– Azért nem csinálnám még egyszer. Mennyi volt az esélye, hogy tökéletesen sikerül? – kérdezte egy másik, szintén nagyon ismerős hang.

– Most már mindegy. Nemsokára felébred, indulhatsz!

Kinyitottam a szemem. Egy vékony törzsű, pikkelyes kérgű fa alatt feküdtem, körülöttem a már jól ismert térdmagasságú, sárgás fű. Mellettem Amash ült, nagy szemeivel engem nézett, láttam rajta az aggodalmat.

– Jól vagy? – kérdezte. Nem válaszoltam. Már tudtam, hogy becsaptak, az egész nem volt igaz, nem is létezett semmiféle szörny.

– Ez szemétség volt – mondtam halkan. Amash bűnbánó arccal nézett vissza rám.

– Tudom, de nem volt más megoldás. Volt benned valami gát, amit másképpen nem tudtunk volna feloldani. Illetve... lett volna egy módszer, de annak nem örültél volna. Bele kellett volna nyúlnunk az agyadba.

– Remek! – mordultam fel. – Most mit vársz? Köszönjem meg, hogy majdnem infarktust kaptam miattad?

– Igen! – bólogatott. – Az logikus lépés lenne. Most már képes vagy biztonsággal Kaput nyitni és ugrani, az ösztöneid ébren is működnek. Nem tudtad a célállomás koordinátáit, mégis képes voltál odaugrani. Nem próbálod meg újra?

– Nincs kedvem! – mondtam morcosan. Ez tényleg nem érti, hogy haragszom rá?

– De, értem! – mondta hevesen bólogatva. – Telepatikus vagyok, nem hülye. Te nem akarod megérteni, hogy miért tettük. Lehet, hogy el sem hiszed, mennyire eredményes volt ez a kísérlet.

Két bal karjával felém intett.

– Gyere és próbáld meg!

Erőt vettem magamon és felálltam. Amash előreballagott és én követtem.

– Nyiss egy Kaput valahol! – mondta és megállt. Körülnéztem. Legszívesebben itt maradtam volna, eltöltöttem volna néhány napot Ymer kunyhójában. Jól éreztem magam ezen a helyen. Aztán felsóhajtottam és felkészültem a Kapu megnyitására. Éreztem, ahogy tudatom összekapcsolódik a Kapuéval és néhány pillanat múlva a levegő vibrálni kezdett előttem. A semmiből kékes energiagömb jelent meg a levegőben, majd felvette a Kapu formáját.

– Menjünk vissza az állomásra! – mondta Amash és belépett a Kapun. Követtem és ahogy megláttam a Gömb belsejét, már pontosan tudtam, merre keressem a célt, pedig fogalmam sem volt arról, milyen koordinátákon helyezkedik el. Egyszerűen éreztem, merre kell lennie.

Néhány pillanat múlva a fejem felett az egyik kijárat narancsszínűre váltott. Egész testemmel odafordultam és Amashra néztem, aki mellém lebegett.

– Figyelemreméltó, igaz? – kérdezte.

– Micsoda?

– Nem közöltem, hová kell menned, de te felismerted az állomást. Látod, erre vagy képes, az emlékeid alapján tudsz tájékozódni a Gömbben. Most nem érzed, mekkora ajándék ez a sorstól, de ha majd célhelyek millióit kell megjegyezned, majd látni fogod, mekkora könnyebbség, ha nem kell milliónyi koordinátát átszámítanod és fejben tartanod, csak a célra gondolsz és már ki is jelölted.

– Aha! – mondtam, de igazából nem értettem, miért is kellene milliónyi koordinátát megjegyeznem. Ymer azt mondta, az én különleges képességem az, hogy a Kapu használata nélkül is tudok utazni. Ha így van, miért kellene koordinátákkal foglalkoznom?

– Azért, mert előbb az alapokat kell megtanulnod. Ha éberen már tudod használni a Kaput, elkezdjük fejleszteni a többi képességeidet is. Most pedig menjünk az állomásra.

A célra koncentráltam és éreztem, ahogy testem meglódul és egyenesen a narancssárga fénypont felé indul, majd pontosan előtte lefékeződik.

Amash bukkant fel mellettem és intett, hogy lépjek ki. Áthaladtam a kékes hártyán és az állomás központi folyosóján találtam magam. Ezen meglepődtem, mert azt hittem, ez is csak egy szimuláció volt és a valóságban nem is voltam Ymer bolygóján.

– Nem szimuláció volt, ezért is aggódtunk – mondta Amash, miközben mellettem vonszolta magát, láthatóan nem kedvelte az állomás gravitációját. Igazság szerint nekem is csak most tűnt fel, hogy Ymer bolygóján sokkal könnyedebben tudtam mozogni, mint itt vagy akár a Földön.

– És ha megint Kaput nyitottam volna egy fekete lyuk belsejében? – kérdeztem.

– Nos... nagyon reméltük, hogy erre nem kerül sor – bökte ki Amash. Ránéztem és kezeim ökölbe szorultak, nem voltam biztos benne, hogy nem vágom orrba.

– Óvatosan! – hátrált két lépést. – Ne élj vissza azzal, hogy nehezen mozgok.

– De te visszaélhettél azzal, hogy sosem láttam még ilyen kibaszott szörnyet! – ordítottam rá. A folyosón lévők közül néhányan visszafordultak, hogy lássák, ki az, aki ennyire ingerült, de nem érdekelt.

– Meg is ölhettetek volna!

– Volt rá esély, igen. De te összesen három célállomás hollétét ismerhetted. Az egyik az, ahová menekültél, a másik az állomás, a harmadik a Föld. Ha véletlenszerűen választottál volna célt, valószínűleg nem kaptál volna választ a Kaputól, de azért figyeltünk rád. Ymer végig a Gömbben volt, hogy ha ostobaságot csinálnál, megakadályozza.

– Szóval ő is benne volt! – dühöngtem, de valamiért rá már nem tudtam haragudni. Amint eszembe jutott narancssárga barátom, máris éreztem, hogy kezdek lenyugodni. Szóval vigyáztak rám. Rendben, de ne várják, hogy repkedni fogok az örömtől. Morcosan megindultam a folyosón a szobám felé és reméltem, hogy Amash most nem olvas a gondolataimban.