Féreglyuk

55.

Összesen tizenkét bevetést csináltam végig Seggszájúval, de nem változott meg a véleményem róla. Igaz, Themot is bezáratott a szimulációs kamrába, de róla később kiderült, hogy nem is akkora szemétláda, mint elsőre gondoltam volna. Seggszájú viszont, ha lehet, csak még ellenszenvesebb lett.

A kiképzést viszont, önmagam számára is meglepő módon, élveztem, kivéve a kartörést, bár annak is megvolt a maga haszna. Na jó, nem minden percét élveztem, de többnyire szerettem, ha hasznos dolgokra tanítottak. Megtanultam profi módon bánni a rendszeresített fegyverekkel, az agyi implantommal rákapcsolódni a tűzvezérlő rendszereikre. Megtanultam kihasználni a harci öltözék rejtett képességeit, például az ideiglenes energiapajzsot. Rengeteget tanultam arról, hogyan lehet elektronikus blokádot állítani és hogyan lehet kicselezni a legismertebb elektronikus védelmeket.

Voltaképpen hálásnak kellene lennem Seggszájúnak, de valahogy nem ment. Azt viszont eldöntöttem, hogy ha egy valódi bevetésen megsérül, nem fogom törni magam azért, hogy megmenthessem és nem csak azért, mert fizikailag nem leszek ott. Azt mondjuk nem értettem, miért ragaszkodik a fizikai kiképzéshez, amikor a bevetéseken egy ágyon fogok feküdni, de már elkönyveltem, hogy ez egy barom.

Itt, a kiképzés alatt kezdett el körvonalazódni bennem az ötlet. Három szakaszra osztottam a megvalósítást. Az első szakasszal megvolnék, kiégettem Noah jeladóját és ezzel egy hűséges szövetségest nyertem vele.

Áttértem a második szakaszra, már csak azért is, mert Seggszájú nem sokat törődik az álcázással. Themot még megpróbálta fenntartani a látszatot, hogy a Gyűjtők segítenek másokon és az összegyűjtött információk kölcsönös beleegyezéssel jutnak el hozzánk, de most már biztos voltam benne, hogy mi inkább rablók vagyunk, mint a tudás önzetlen birtokosai.

Az első komolyabb bevetés igen érdekes volt és sok mindent megmagyarázott arról, miért nem lehettem ott Themot mellett, amikor átvette a csomagokat.

Az volt a feladatom, hogy amíg a szakasz egy másik Utazó segítségével belép a Gömbbe és átlép egy másik világba, én egy bevetési kamrában felkészülök és amikor megkapom a jelet, átlépek oda. Egyszerűnek tűnt a dolog, bár most, hogy sejtettem, miről van szó, undorodtam tőle.

A pontos koordináták egy sivatagos bolygó egyik helyőrségi épületének belsejébe vezettek. Magát a helyőrséget egy légi járműveknek való leszállóhely, egy alig negyven négyzetméteres fémbarakk és egy hatalmas, különlegesen jól védett földalatti tárolóhely alkotta, ennyi volt az egész. Egy afféle űrbeli turistaház volt, ahol az arra járók feltölthették készleteiket, eladhattak és vásárolhattak maguknak használati cikkeket, legalábbis olyanokat, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy hosszabb ideig tárolják őket.

Egy nagy dobozt kellett ellopnom, amely egy, abban a világban hétköznapi technológiát rejtett, de a Gyűjtők számára nagyon régóta vágyott trófea volt. Az eddigi tárgyalások nem vezettek sikerre, a bolygó lakói mereven elzárkóztak attól, hogy a technológiát kiadják a kezükből, így el kellett lopnunk.

Megfordult a fejemben, hogy szabotálom a küldetést, működésbe hozom a biztonsági rendszert és hagyom, hogy a többieket megöljék, köztük Seggszájat is, de sejtettem, amint visszaérnék, már le is lőnének vagy ahogy Themot mondta, belepiszkálnának az agyamba.

Ezért döntöttem úgy, hogy várok és közben előkészülök a második szakaszra.

Szóval amikor megérkezett a jel, átléptem a megadott koordinátákra. Egy félhomályos terembe érkeztem, amelynek jéghideg fémpadlója volt, a falak mellett polcok sorakoztak, rajtuk mindenféle dobozok, tartályok és tárolóegységek.

Összesen öt percem volt arra, hogy megtaláljam a dobozt, magamhoz vegyem és visszajussak a bázisra. Őszintén szólva még abban sem voltam biztos, hogy sikerülni fog. Nem a lebukástól féltem, hiszen amennyire meg tudtam ítélni, testi valómban nem is voltam ott, ezért a biztonsági rendszer sem jelezhetett, de fogalmam sem volt arról, képes leszek-e megtalálni a dobozt és ami ennél is fontosabb, magammal tudom-e vinni.

Kisebb tárgyakat képes voltam áthozni, bármit, ami belefért a tenyerembe, de nem voltam biztos abban, hogy egy nagyobb és feltehetően nehezebb dobozzal is elboldogulok. Seggszájnak pedig elég nehéz lesz megmagyarázni, hogy nem azért nem hoztam át, hogy őt bosszantsam.

Körülnéztem. A leírás alapján egy nagyjából fél méterszer egyméteres téglatest alakú fémszínű dobozt kell keresnem, amelyeket zöld pántok tartanak össze és egy kijelző is van rajta. Meg kellett tanulnom néhány ottani szót is, hogy ellenőrizni tudjam a doboz állapotát.

Végigszaladtam a polcok mellett a dobozt keresve, de sehol sem láttam. Visszafelé alaposabban körbenéztem és végül harmadszorra megláttam egy polc tetején. Felnyúltam érte és leemeltem, olyan nehéz volt, hogy kis híján elejtettem. A kijelző kékesfehéren világított, rajta néhány írásjel. Megnyomtam néhány gombot a kijelző alatt, mire a karakterek megváltoztak, azt a szót mutatva, amire szükségem volt.

Mivel a doboznak nem volt füle vagy bármilyen mélyedés, ahol megfoghattam volna, kénytelen voltam újra felemelni. A lábaim remegtek a tehertől, ahogy felsőtestemet hátrahajlítottam, hogy a súly egy része a mellkasomon nyugodjék.

Lehunytam a szemem és felidéztem a visszatérési koordinátákat. Semmi sem történt. Újra megpróbáltam, ismét semmi. Egy pillanatra megijedtem, hiszen ki tudja, mi történik, ha itt ragadok, bár abban sem voltam biztos, hogy ez lehetséges, de aztán harmadszorra is megpróbáltam.

Valami nagyot rántott rajtam, mintha zuhantam volna, aztán már csak arra emlékeztem, hogy a bevetési kamrában fekszem és valami nagyon nehéz dolog nyomja a mellkasomat. Kinyitottam a szemem, a doboz volt. Csak most láttam, milyen sima a felülete, nem csoda, hogy nem tudtam megfogni.

Mivel alig kaptam tőle levegőt, lelöktem magamról. A doboz tompán puffanva ért földet. Kétségbeesett ordítást hallottam a kamra másik feléből, két katona és egy droid bukott le a taktikai konzol mögé, minta attól félne, hogy felrobban a doboz.

– Nyugi, biztonságban vagytok! – mordultam rájuk. Vajon mi a fene lehet abban a dobozban? A két katona arcáról leolvashattam, hogy tudják, mi van benne és nagyon nem örültek annak, hogy dobálom. Egészen biztos voltam abban, hogy bármi is legyen az, nem a világbéke céljait szolgálja. És én segítettem a Gyűjtők kezére játszani.