Féreglyuk

38.

A következő reggel egy Gyűjtő állított be hozzám. Külsőre ugyanolyan volt, mint a többiek, bőre is ugyanolyan kék árnyalatú volt, fejének formája azonban egy kicsivel eltért azokétól, akiket eddig láttam. Mintha valahogy kerekebb lett volna, koponyájának felső része boltozatosabb és szemei egy kicsit mélyebben ültek, mint a többieknek.

Megvárta, amíg az ajtó becsukódik mögötte, majd alig észrevehetően fejet hajtott.

– A nevem Bie-Themot-Leimi-Ab, a kiképzési alakulatnál dolgozom, mint integrációs tiszt. Én foglak kiképezni és megtanítani arra, amit feltétlenül tudnod kell ahhoz, hogy nekünk dolgozhass.

Várt egy kicsit, talán a kérdéseimre, de csak bólintottam. Mi a fenét kérdezhettem volna?

– Minden reggel találkozni fogunk, a nap első felében elméleti képzést kapsz, a másodikban gyakorlatit, bizonyos időközönként pedig vizsgázni fogsz.

– És ha nem akarom?

A lény néhány másodpercig bámult rám, tekintetéből nem lehetett kiolvasni, mit gondol, aztán válaszolt:

– Azért vagyok itt, mert kinyilvánítottad, hogy együtt akarsz működni velünk. Már nem gondolhatod meg magad.

– És ha mégis? – harciaskodtam, mert feldühített az a nyugalom, ami a lényből áradt.

– Nem szívesen beszélek erről, de ha tudni szeretnéd, elmondom – közölte szelíden, hangja halk volt és kellemes árnyalatú. Gyanítottam, hogy tudatalatti metahangokat használ, mert egyre kevésbé éreztem dühösnek magam.

– Mindenképpen veled fogunk dolgozni, mert van egy olyan képességed, amelynek hasznát vehetjük. Ha nem működsz együtt, végső megoldásként egy sebészeti eljárással deaktiváljuk az agyad egy részét, amelynek következtében megszűnik a deviáns magatartás... sajnos néhány más olyan dologgal együtt, amelyek a személyiségedet alkotják. A magam részéről sajnálnám, ha így alakulna, már csak azért is, mert te vagy a fajod utolsó példánya.

Széttárta hosszú, vékony karjait, számomra úgy tűnt, mintha szavak nélkül akarna elnézést kérni azért, amit mondott.

– El kellett mondanom az igazságot. Ha együttműködsz, dolgoznod kell, de cserébe megkapsz mindent, amit csak lehet. A valódi földi ételek csak a kezdet, bármit megkaphatsz, amit csak akarsz, jobb életed lehet, mint előtte bármikor. Ha látjuk, hogy megbízhatunk benned, rangot kapsz és előjogokat, ami nálunk nem szokásos eljárás. De ne feledd, a szabályokat mi alkotjuk és neked engedelmeskedned kell.

– Tehát rabszolga leszek? – kérdeztem, mire újabb mentegetőző mozdulattal felelt.

– Ha annak akarod látni magad, sosem leszel más. Igaz, hogy kényszerből csatlakozol hozzánk, de mi nem vagyunk gonoszak, nem akarunk rabszolgaként tartani és egyszer talán megérted, hogy mi nem korlátozunk, hanem segítünk a kiteljesedésben. Amíg nem bízhatunk benned, persze korlátozunk valamennyire, hasonló esetben a te fajod is ezt tenné, mert ez a logikus. Elmondanád, miért tartasz gonosznak bennünket?

– Mert a tudással, amit elloptok, nem segítitek mások életét, hanem megtartjátok magatoknak!

– Mire gondolsz?

– A tudásra, a bolygókon létrehozott értékekre! – mondtam felháborodottan, mire a lény aprókat bólogatott és szájával olyasféle fintort vágott, mintha lebiggyesztené az ajkát.

– Igen, ez tipikus. Ha jól sejtem, ezt Ymertől hallottad. Az a Futár rengeteg kárt okoz nekünk ezzel a mesével. Azt állítja, ő áll a jó oldalon és mi elraboltuk tőlük a tudást, amit arra használunk, hogy istenekké tegyük magunkat és másokon uralkodjunk.

– Én hiszek Ymernek! – jelentettem ki.

– Tudom – bólintott szelíden. – Ymer szimpatikus figura, az Utazók között afféle vezető. Ő volt az, aki megszöktetett otthonról...

– Ti megöltetek volna! A családommal végeztetek is!

A Gyűjtő lassan bólogatott, nagy feje úgy billegett vékony nyakán, mintha éppen leesni készülne, szájának összeszűkülése arra utalt, nagyon töri a fejét azon, mint mondhatna.

– Nos... igen, ez valóban így történt, nem fogom letagadni. Mentségünkre szóljon, hogy te és a húgod voltaképpen soha nem születhettetek volna meg, fontos törvényeket sértettek meg a szüleitek, amelyeket talán nem értenél meg, ezért elfogadom, hogy haragszol ránk. De próbáld megérteni, miért tettük.

– Mi van? – szorult ökölbe a kezem.

– Nem azt kérem, hogy bocsáss meg nekünk, azt még kevésbé, hogy felejtsd el. Csak értsd meg, hogyan gondolkodtunk és hogy a mi logikánk szerint miért kellett így történnie. Tudom, hogy Ymer erről is beszélt neked. Tudom, hogy neki hiszel, mert őt ismered, őszintének tűnt és gondoskodott rólad, tanítgatott, neki köszönheted, hogy tudunk beszélgetni egymással és ezt meg is értem, de sajnos sok mindenben nem mondott igazat neked.

– Nem hiszem! – ingattam a fejem, mire a Gyűjtő olyasféle mozdulatot tett bal karjával, mintha azt akarná mondani: na akkor erre válaszolj.

– Mondd csak, milyen bizonyítékod van a mi gonoszságunkra Ymer szaván kívül? Mi olyat tapasztaltál, ami ezt támasztja alá? Az, hogy jelenleg fogva tartunk, szükséges és logikus lépés, ezt nem fogadom el válaszként. Gondolkodj el ezen, holnap visszajövök és tovább beszélgetünk!