Féreglyuk

51.

Felrángattam magamra a bevetési öltözéket, aztán csak álltam a szoba közepén és vártam, amíg Themot befejezi az egyeztetést Mercotival.

– Ma nem jössz ki velünk! – fordult felém Themot. – Megnyitod a Célt, mi kimegyünk és te itt vársz minket. Lehetséges, hogy kívülről megpróbálnak majd belépni a Gömbbe, ezt meg kell akadályoznod.

– Hogyan? – kérdeztem. Themot értetlenül nézett rám.

– Ott a fegyvered.

Nem szóltam semmit, éreztem, hogy bevetés előtt fél perccel nem sok értelme lenne. Nem éreztem késznek magam arra, hogy öljek, de tudtam, hogy ezt most nem vitathatom meg. Themot egy pillanatig gondolkodott, nyilván felmérte, mennyi esélye van annak, hogy rákényszerülök a fegyverhasználatra, aztán csak bólintott és átnyújtott egy műanyag lapkát, amelyen a koordináták voltak.

Amíg a többiek elvégezték az utolsó ellenőrzést a felszereléseiken, én megtanultam a számsort és amikor Themot rám nézett, rákapcsolódtam a Kapura. Odabentről a szokásos visszajelzés érkezett, megnyitottam a Kaput és intettem, hogy beléphetnek. Utánuk én is beléptem, bezártam a nyílást és megkerestem a Cél narancsszínű fényét.

Az igazat megvallva, nem nagyon érdekelt, hogy nem visznek magukkal, nem sok kedvem lett volna egy újabb lövöldözéshez vagy meneküléshez, a Gömb belseje tökéletesen biztonságos volt. Azt terveztem, hogy csak lebegek a semmiben és azt tervezgetem, mit fogok tenni, ha végre kettesben lehetek Noah-val. Mit mondjak, voltak terveim...

Miután kiengedtem Themotot és a többieket, bezártam a Célt és végre egyedül voltam. Nem tudtam, mikor térnek vissza, de reméltem, hogy legalább egy órám lesz ábrándozni. Új agyi interfészem segítségével beállítottam a harci öltözéket, hogy figyeljen és ha azt tapasztalná, hogy elalszom, azonnal ébresszen fel, aztán lehunytam a szemem és lebegni kezdtem a tökéletes csendben.

Nem tudom, meddig lebeghettem, talán csak percekig, amikor valami olyasmit éreztem, amit eddig csak egyszer. Valami megváltozott idebent.

Körülnéztem és végigpásztáztam a Gömb belsejét. Amikor megláttam a Cél narancsszínű fényét, megborzongtam. Szinte ugyanabban a pillanatban újabb narancs fény gyulladt ki nem messze az elsőtől, majd egy harmadik és egy negyedik.

Gyorsan az első Célra pillantottam, hátha ez egy betörési kísérlet, de minden biztonságosnak tűnt, a Gömb nem jelzett veszélyt és én sem éreztem semmi különöset, kivéve, hogy egyszerre öt Cél világított, ami lehetetlen volt.

Vártam, amíg a Célok fényei szép sorban kialudnak, aztán közelebb repültem az első Célhoz és kinéztem a hártyán. Odakint sötét volt, csak a távolban világított valami kékes színű fény, ami mintha egy magas toronyban helyezkedett volna el. Mi ez már megint?

Újra a Gömb belsejére pillantottam. Már legalább harminc Cél világított és ettől úgy megijedtem, hogy elindultam az első Cél felé, mintha az megvédhetne. Aztán néhány másodperc elteltével agyam valami nagyon furcsa dolgot vett észre.

A Célok fényei... ezek a pozíciók nem véletlenszerűek. Kialszanak, újra felgyulladnak, megint kialszanak és megjelennek, de már egészen más helyen. Négy narancsszín fénypont azonban folyamatosan világított, egy hatalmas négyzet sarokpontjait alkották, mintha csak keretbe akarták volna foglalni a többi pontot.

Percekig bámultam a váltakozó fényeket, mire felfogtam, mit jelentenek. Egy koordinátarendszert, mégpedig egy olyat, amely az első pillanattól kezdve ismerős volt, de mivel ilyen körülmények között még sosem találkoztam vele, nem ismertem fel.

Ezt használtuk, amikor... úristen!

Amikor csak a négy sarokpont világított, magam elé húztam a karomat és bekapcsoltam a bevetési öltözetbe épített kis konzolt. Megjelentek az első fénypontok és én betápláltam őket a konzolba, mint egy ugrókoordináta első elemét. A gép hibát jelzett, elégtelen adatot kapott, de nem foglalkoztam vele csak figyeltem a felvillanó fényeket, számoltam és folyamatosan vittem be a számokat.

A tizenhetedik fényváltásnál a végtelen ábrázolási jelét kaptam, ez lehetett az üzenet vége. A konzolra pillantottam és némi habozás után átváltottam a számokat. Ahogy sejtettem, egy érvényes ugrókoordinátát kaptam, csakhogy a számok alapján elképzelhetetlenül messzi célpontra vonatkoztak. Láttam már csillagtérképet, de nem emlékeztem arra, hogy az űrnek ebben a részében jártam-e valaha. Igaz, magából a világból, az élő világból nem sokat láttam, leginkább a Gömb belsejét és néhány világ egy-egy aprócska részletét.

Mi lehet ez? Most már biztos, hogy valakik képesek arra, hogy ha csak ilyen szinten is, de behatoljanak a Gömbbe. Abba a Gömbbe, ami eddigi tanulmányaim alapján abban az időszeletben, amíg benne vagyok, csak az én számomra létezik, csak az én kiszolgálásomra jött létre és csak az én számomra engedélyezett a használata.

Talán erre értette Themot, hogy megpróbálnak behatolni a Gömbbe. És ezt akadályozzam meg? Mivel? A fegyveremmel? Hogyan?

A négy világító sarokpontra néztem, amelyek a következő pillanatban kialudtak, a Gömb belsejében sötét lett, csak az első Cél fénye látszott, a hártya kékes vibrálása némileg megnyugtatott, mert végre olyasmit mutatott, ami normális volt.

Közelebb repültem a hártyához. Odakint minden olyan volt, mint az előbb. Sötétség és az a bizonyos fény a távolban. Bár mintha...

A fény megmozdult odakint és irtózatos sebességgel közeledni kezdett. Ösztönösen hátrébb húzódtam bár tudtam, hogy bármi is az, nem juthat be.

A fény egyre erősebb lett, már kifejezetten fájt a szemem, hacsak arrafelé néztem és valami mély, dübörgő hangot is hallottam, amitől ledermedtem, mert az a valami, ami akkora hangerőt képes produkálni, hogy az a Gömb belsejében is hallható, bármire képes.