Féreglyuk

65.

– Jól hangzik, akarom! Kapcsoljuk be azokat a szuperképességeket! – lelkesedtem, de Dai ugyanolyan rezzenéstelen plazmahártyával állt ott, mint azelőtt.

– Ez nem olyan egyszerű. Vegyük úgy, hogy nem is említettem a dolgot. Inkább folytassuk az ismerkedést a történetünkkel, aztán majd visszatérhetünk a te esetedre is, ha úgy alakul.

Ez nagyon nem tetszett, megpróbáltam újabb és újabb kérdéseket feltenni, de Dai ragaszkodott ahhoz, hogy tovább mesélje azt, amit elkezdett, így nem tehettem mást, belenyugodtam. De elhatároztam, nem hagyom annyiban a dolgot.

– A probléma ott kezdődött, amikor Ymer népének egyes tagjai nem fogadták el a helyüket a láncban. Nem csak Futárok akartak lenni, nem volt elég a Kapu használatának feladata, vezetők akartak lenni. Fellázadtak, saját gyűjtőcsoportokat alkottak, amelyek ugyan nem jelentettek közvetlen veszélyt sem ránk, sem a gyűjtés folyamatára, de megzavarták a működésünket.

– Harcoltatok? – érdeklődtem.

– Nem, tárgyalni akartunk, de a csoportjaik nem voltak hajlandóak rá. Összefogtak a Gyűjtőkkel és végleg elhagyták a programot.

Ez nagyon meglepett, Ymer ezt sohasem említette és talán még sok egyet sem, amiről még nem tudok.

– Nem mindenki vett részt az elszakadásban, többek között az az egyed sem, akire gondolsz – mondta Dai. – Ő egyébként sem élt akkoriban. Ymer a mi oldalunkon áll, a mi megbízásunkból járja az űrt és szedi össze azokat, akikről azt feltételezhetjük, hogy a mi oldalunkra állnak majd. Így került a képbe az apád, akit sikerrel győzött meg arról, hogy a Gyűjtők helyett válasszon minket. Ő sajnos nem lehet itt velünk és...

– Hol van most? – vágtam közbe. – Tudtok róla valamit?

Dai hallgatott egy darabig, nyilván most is az adatbázist kérdezte, majd újra megszólalt.

– Igen. Jelenleg a Rawat-rendszer egyik bolygóján teljesít szolgálatot, mint a Gyűjtők ügynöke. Teljes memóriatörlést kapott és új külsőt, most úgy néz ki, mint az őslakosok és a gyűjtési folyamat egyik tagja.

– Hogyan lehetne...? – kezdtem, de Dai félbeszakított.

– Semmi értelme sem lenne. Ami megmaradt belőle, az az agyának egyfajta bionikus levonata és némi fajsemleges szövet. A szó biológiai értelmében semmi sem maradt belőle, ami egykor az apád volt. Ő meghalt, fogadd el, a tudata végleg törlődött.

Hazudnék, ha azt mondanám, váratlanul ért, amit Dai mondott. Sejtettem, hiszen már Ymer is beszélt erről, mégis szomorú voltam, hiszen ebben a pillanatban vált véglegessé a dolog.

– Folytatom. Apádat átállítottuk a mi oldalunkra, de közbejött a fajotok logikátlan és értelmetlen lépése, hogy atomháborút robbantottak ki a bolygójukon. Téged mindenképpen elhoztunk volna a Földről, főleg miután a Gyűjtők is tudomást szereztek rólad. Ymer gyorsabb volt náluk. Elkezdte volna a kiképzésedet, de azt akartuk, hogy először térj magadhoz. Aztán egy be nem avatott parancsnok logikátlan viselkedése és Ymer sérülése miatt az az Ybar nevű harcos kimenekített egy távoli helyre, ahol megkezdhetted volna a tanulmányaidat, de te inkább hazaszöktél, egyenesen a Gyűjtők kezébe. A többit pedig már tudod.

Igen, ezt már tudtam. Lassan összeállt a kép. Ymer a jók oldalán áll és feltehetőleg még él. A Gyűjtők rosszak, ahogy eddig is gondoltam, az Alkotók jók, legalábbis ezt mondják. Talán bennük sem kellene megbíznom, mert lehet, hogy később felbukkan majd egy negyedik erő és azt állítja, hogy ők a Jók. Aztán egy ötödik, egy hatodik és én mindegyiknek el fogom hinni, mert még mindig semmit sem tudok arról, mi folyik az univerzumban és ahogy elnézem, soha nem is leszek képben, mert akkora a lemaradásom, amit nem lehet behozni egy élet alatt.

– Hogyan tovább? – kérdeztem.

– Attól függ, hogyan döntesz. Megkaptam a felhatalmazást, hogy elmondjam a lehetőségeket. Az első, hogy velünk maradsz, elfogadod az ajánlatunkat és a programban fogsz dolgozni. Mint Futár, a Kapu kezelése lesz a feladatod és kihasználnánk a különleges képességeidet is. Olyan helyekre kellene eljutnod, ahová a fizikai korlátaid miatt egyébként nem juthatnál el, de testetlen valódban gond nélkül tartózkodhatsz akár egy tömény savóceán mélyén is.

– Ez nem így működik! – emeltem fel a kezem. – Álmomban is lélegeznem kell és ugyanúgy feloldódok a savban, mint bárki más!

Dai nem létező fején mintha mosolyra húzódott volna a plazmahártya, legalábbis egy pillanatra úgy látszott, ahogy egy fénylő elektromos ív végigszikrázott rajta.

– Mondjuk inkább úgy, hogy álmodban is lélegzel, mert nem vagy képes leválni az emberi énedről. Nem te vagy az első lény az univerzumban ilyen képességekkel és nem is az utolsó. Igen ritkák vagytok és éppen ezért igen értékesek, ezért vadászik rád mindenki.

– Mik a további lehetőségeim? – kérdeztem kíváncsian.

– Nos, a második lehetőséged az, hogy velünk maradsz és ugyanúgy a program része leszel, de nem Futárként, csak úgy, mint a rendszer apró fogaskereke. Ha nyugalmat akarsz, ha félsz, ez a te választásod. Ekkor persze a privilégiumok jó része nem fog megilletni, mint például a külön holografikus lakosztály és az agyadban lévő mesterséges intelligencia tudása.

Helyben vagyunk. Vagy nekik dolgozom, vagy rabszolga leszek. Miért nem lepődök meg?

– Nincs igazad! – mondta Dai kissé szemrehányó hangon. – Gondolod, a Gyűjtőknél lenne lehetőséged háttérbe vonulni? Ők az első szembeszegülésnél kiiktatnák az agyad egy részét és életed hátralévő részében zombiként szolgálnád őket. Mi sosem tennénk ilyet, mi elfogadjuk, ha nem akarsz részt venni a programnak abban a részében, amely sokat kíván tőled, de cserébe kiváltságokat élvezhetsz és többet érhetsz el, mint a fajtádból alig valaki?

– Mi az, hogy alig valaki? Nem én vagyok az első ember? – kérdeztem megütközve.

– A második, egész pontosan – mondta Dai.

Ez váratlanul ért.

– Ki volt az első?

Dai plazmahártyája lassú hullámzásba kezdett.

– Én.