Féreglyuk

16.

Kiképzésem következő lépése a többlépcsős ugrás begyakorlása volt. Ez voltaképpen azt jelentette, hogy egy előre megadott lista alapján kellett egy ugrássorozatot végrehajtanom. Elsőre nem tűnt bonyolultnak, hiszen Kaput nyitni tökéletesen tudtam, az ugrás sem okozott problémát, de soha nem gondoltam volna, hogy ennyire bonyolult is lehet.

– A főbb tudnivalók a következők: a Kapu megnyitása után ellenőrzöd, hogy nincs mögötte senki és semmi – magyarázta Ymer.

– Ki a fene lehetne mögötte? – kérdeztem, hiszen a Kapu egyfajta virtuális világegyetembe vezet, amelyik a megnyitás pillanatában csak számomra létezik.

– Itt kezdődnek a problémák. Mivel a Kapu egy kiismerhető rendszer, amely mindig ugyanúgy viselkedik, előbb-utóbb lesznek olyanok, akik rájönnek, hogyan lehet a sajátosságait más célokra felhasználni.

– Nem értem! Pedig én már sok mindent nem értettem – mondtam, de Ymer meglegyintett a farka végével, jelezve, hogy ez most komoly dolog.

– Megfelelő számítási kapacitással és a valószínűségi tényező meghatározásával be lehet lépni más Kapujába. Rendkívül nehéz dolog, de vannak, akik képesek rá. Ezért kell minden nyitás után ellenőrizni, üres-e a Gömb. Miután beléptél rajta, már nem vagy támadható, mivel a Kapu a belépésed után nem enged más irányú közlekedést. Tehát ellenőrzöd, üres-e a Gömb. Aztán belépsz vagy beküldöd a többieket és utánuk ugrasz.

– Hogyan ellenőrizzem, üres-e a Kapu, ha még nem léptem be? – értetlenkedtem.

– Érezned kell. Nem véletlen, hogy nem mindenki alkalmas a Kapu kezelésére. Ha megnyitod a Kaput, érezned kell a felőle áramló mentális jeleket. Ezek világosan mutatják a Kapu állapotát. Majd gyakoroljuk – tette hozzá Ymer bátorítóan.

– Gyakoroljuk – válaszoltam minden lelkesedés nélkül. El sem tudtam képzelni, hogyan gyakorolhatnék valamit, amiről fogalmam sincs.

– Aztán meghatározod és kiválasztod a célpontot. Odarepülsz és ismét csak megnézed, mi van odakint. Ehhez ugyanazt a technikát használod, amit a Gömb ellenőrzésekor, plusz van vizuális segítséged, hiszen kilátsz a Gömbből.

– És ha van ott valaki?

– A stratégia attól függ, milyen helyzetben vagy. Ha veszélyesnek ítéled a helyzetet és nem muszáj kilépni, bezárod a kijáratot és másikat keresel. Ha muszáj kilépni, felméred az ellenség helyzetét és úgy hagyod el a Kaput, hogy azonnal támadhass. Erre nem nagyon lesz szükséged, hiszen mindig lesz veled Védelmező, az ő feladata, hogy megtisztítsa a Kapu környékét. Aztán kilépteted a többieket, te pedig vagy velük mész, vagy a Kapunál várod, hogy visszatérjenek.

– Velük menni? Minek? – csodálkoztam.

– Helyzetfüggő. Van, hogy nem maradhatsz egyhelyben, főleg nem nyitott Kapuval, mert felhívod magadra a figyelmet. Van, hogy valamiért a célpontban nem nyithatsz Kaput, akkor keresned kell egy olyan pontot, ahol már megteheted.

– Erről eddig nem volt szó! – tiltakoztam.

– Arról sem, hogy mindenért panaszkodni fogsz. Azt hitted, ez az egész csak egy játék?

– Persze, hogy azt hittem! – csattantam fel. – Csak egy játék, amelyik úgy kezdődik, hogy elpusztítják a családomat meg az egész kurva bolygót, amelyiken éltem.

– Jól van, nyugi – csitított Ymer. – Ez egy nagyon nehéz feladat, én is tudom, de mindannyian nehéz helyzetben vagyunk. Én sem azért vagyok itt, mert minden vágyam az volt, hogy az életemet kockáztassam. Amash is élhetne boldogan a sajátjai között, de nincs más választásunk. A mi bolygóink még léteznek, de ki tudja, mi fog történni, ha a Gyűjtők mindenre ráteszik a kezüket.

Nem válaszoltam, nem tudtam mit mondani. Néhány percig csendesen üldögéltünk egymás mellett, aztán Ymer felállt és felém fordult.

– Kezdjük!

Nem tudom, meddig tartott az első nap. Az elején még nyomon tudtam követni, hányszor nyitottam Kaput, néha szimulációs körülmények között, néha élesben, sokszor arra sem jöttem rá, ez most melyik. Megnyitottam ezernyi Kaput, figyeltem a mentális jelekre, amelyek néha érzékelhetőek voltak, néha nem, néha egyértelműen idegen lényektől származtak, néha Amash vagy Ymer jelei voltak, bár volt, hogy mindketten ott álltak mellettem. A legnehezebb a hamis jelek kiszűrése volt és bizony elég rosszul vizsgáztam.

Aztán beugrottam a Gömbbe és kiválasztottam a célállomást. Néha azonnal be is kellett zárnom, mert valaki megpróbált betörni a Gömbbe, néha sikerült is neki és nekem kellett menekülnöm. Legalább hússzor lőttek le valami apró, bénító hatású fegyverrel, amelynek hatására ide-oda csapódtam a Gömb belsejében és ahogy Ymer elmondta, ebben az állapotban az ellenfél bárhol kilökhet a Gömbből, akár egy fekete lyuk közepén is.

Számtalan próbálkozás után elértem a célpontot, megnyitottam a kijáratot és minden kezdődött elölről. Elnéztem a kinti jeleket, elfogtak, lebénítottak, a végén már szédültem és hányingerem volt a sok lövedéktől, akkor engedélyeztek egy kis pihenőt. Aztán minden kezdődött elölről, amíg csak végig nem tudtam menni a hat állomásból álló ugrási láncon.

Nem tudtam, meddig tartott, az örökös ugrálástól elvesztettem az időérzékemet. Csak a Gömb belsejét láttam magam előtt, a kijárat plazmahártyájának narancsszínű fényét, agyamban szünet nélkül mentális jelek ezrei vibráltak, testem néha meg-megrándult, ahogy újra átéltem egy-egy pillanatot, a menekülést egy Gömbből, kijáratok pánikszerű lezárását, a kábító lövedék okozta izomgörcsöket és csak akkor zuhantam álomba, amikor megjelent felettem egy fehér színű, szögletes egészségügyi droid és az arcomra helyezett egy maszkot, amelyből kellemes illatú gáz szivárgott.

Amikor újra felébredtem, éreztem, hogy hosszú ideig alhattam, kissé fáradt voltam, de a fejem egészen tiszta volt, legalábbis ahhoz képest, amin keresztülmentem.

A karórámra pillantottam. Ismerős volt a mozdulat, ugyanezzel a mozdulattal néztem meg az időt, mielőtt Ymer elkezdett volna felkészíteni az ugrássorozatra. De akkor az órám nyolc nappal korábbi dátumot mutatott.