Féreglyuk

52.

A fény egyre erősödött és az alacsony frekvenciás búgás is egyre hangosabb lett. A karomon lévő konzolra néztem, a kijelző normál értékeket mutatott, csak a környezeti hangnyomás értéke volt magas, de ezt enélkül is tudtam.

Kézbe vettem a fegyverem és közelebb repültem a Célhoz, de ügyeltem arra, hogy soha ne legyek pontosan szemben vele. A fény oldalról kevésbé volt zavaró, de a Cél hártyájának kékes ragyogása teljesen beleveszett az éles fehér fénybe.

Vártam, mivel mást nem tudtam csinálni. Teltek a másodpercek és én igyekeztem mélyeket lélegezni. A Cél zárva volt, de mivel nem tudtam, létezhet-e valami ebben a világban, ami betörhet ide, felkészültem arra, hogy lőnöm kell.

A fény hirtelen kialudt és a mély, búgó hang is elhallgatott, a hirtelen támadt csend még hosszú másodpercekig visszhangzott a fejemben és a szemem is káprázott. Aztán újra megláttam a Cél kékes ragyogását - és valami furcsa, hófehér dolgot, ami megpróbál átnyomakodni rajta.

Határozottan idegen anyag volt, úgy nézett ki, mint egy hosszú, egyenes rúd, a végén egy gömbbel. Mintha egy hatalmas gombostű lenne. A hártya felülete kidomborodott, ahogy az a valami hozzáért. Nem tudta átszakítani, de határozottan nyomást gyakorolt rá.

Ha bejut, bármi megtörténhet. Egészen közel repültem a Célhoz, akkorra a tárgy már legalább harminc centi mélyen benyúlt a Gömbbe. Mivel más nem jutott az eszembe, oldalról megközelítettem a Célt és óvatosan kinéztem a hártyán.

A hosszú rúd valami gépezet oldalából állt ki, amely odakint állt, körülbelül háromméternyire a Céltól. Voltaképpen egy hatalmas kocka volt, némiképp lekerekített sarkokkal, valószínűleg a talaj felett lebegett, mert úgy láttam, nem állt szilárdan. Fehér volt, vakítóan fehér. Sehol sem láttam rajta bármi olyasmit, ami ismerősnek tűnhetett volna, kerekeket, nyílásokat, csak ez a furcsa rúd állt ki belőle.

Rápillantottam a fegyveremre és a maximumra állítottam a hatóerőt. Így még sosem használtam, nem tudtam, mire képes. A Célhoz lebegtem, kidugtam rajta a fegyver csövét és meghúztam az elsütőbillentyűt.

A fegyverből kékes energiagömbök sorozata csapódott ki és talált célba a kocka fehér felületén. Abban a pillanatban felhangzott a dübörgés, most talán még hangosabban, mint eddig és a fény is világítani kezdett. Újra meghúztam a ravaszt, ezúttal mintha valami zajt is hallottam volna odakintről, a fény kialudt, de szinte ugyanabban a pillanatban újra felvillant. A stroboszkóp-szerű villanások teljesen elvakítottak.

Mivel más lehetőségem nem volt, tovább lőttem arrafelé, ahonnan a fény forrását sejtettem. A fegyver melegedni kezdett a kezemben, először csak alig érezhetően, majd egyre jobban, a végén már kifejezetten kellemetlen érzés volt fogni. Csak reméltem, hogy előbb-utóbb eltalálok valamit.

A hang egyre erősebbé vált, fájt a fülem és szédülni kezdtem, hányingerem lett és úgy éreztem, azonnal elájulok, de összeszorítottam a fogam és csak lőttem, amerre a jó irányt sejtettem.

Egyszer csak kialudt a fény, meglepetésemben elengedtem a ravaszt. A hirtelen támadt csend most talán még jobban kikészített, mint elsőre. A fülem csengett és tompán fájt, mint amikor a tenger fenekén búvárkodtam apával.

Káprázott a szemem, így csak foltokban láttam, mi történik. Folyt rólam a veríték, egy csepp az ajkaimra cseppent. Lenyaltam. Sós, fémes, vasra emlékeztető íze volt. Kesztyűs kezemmel végigtöröltem az arcomat. A kesztyű véres volt.

Szédültem, de láttam, ahogy valami be akar jönni. Felemeltem a kezem és célra tartottam a fegyvert. A Gömb belsejében nem volt életbiztosítás fegyvert használni, de ami bejön, annak pusztulnia kell.

Valami villant odakint és a rúd, végén a gömbbel megmozdult, a hártya kékes szikrákkal kísérte a mozdulatot, majd az egész rúd elindult visszafelé, a hártya pedig lassan kezdett kisimulni.

Kinéztem a nyíláson, alakok rohantak a hártya felé, felismertem Mercoti hatalmas alakját, mellette a villámgyorsan mozgó árny pedig Bi'An lehetett. Kinyitottam a Célt és ők beestek a nyíláson, Mercoti azonnal lövőhelyzetet fett fel és a nyílás felé fordult.

– Zárd be! – vakkantotta.

– Hol van Themot? – kérdeztem.

– Zárd be!

Gyors mentális paranccsal bezártam a nyílást, körülvett bennünket a sötétség és a csend. Mercoti szaggatott lélegzetvétele arról árulkodott, hogy odakint ellenállásba ütköztek és ez elgondolkodtatott.

Themot mindig is úgy állította be a dolgot, mintha mi csak békés bolygókat látogatnánk, együttműködő civilizációk tudását gyűjtenénk és az egész nem lenne több, mint egy tudományos expedíció. De ez már sok volt. Valami nem volt rendben ezzel. Egyszer súlyosan megsérültem, most Themot tűnt el és egyáltalán: mi a fenének kell kommandósként bevetésre járnunk, ha minden úgy történik, ahogy Themot mondta?

– Vigyél haza minket! – mondta Mercoti.

– Hol van Themot? – kérdeztem újra.

– Meghalt. Legalábbis remélem.

Mercoti rám pillantott.

– Vérzel.

– Tudom...

– Bejutottak?

– Nem...

Lehunytam a szemem és felidéztem az induló koordinátánkat. Oda sem kellett pillantanom, éreztem, hogy a Kapu kijelöli az újabb Célt. Vajon megtudom valaha, hogy mi történt itt?