Féreglyuk

32.

Nem gondoltam volna... hát nem az a logikus, hogy ha egy csomó ember között hirtelen megjelensz a semmiből, legalább egyvalaki felfigyel rád? Attól féltem, az első pillanatban le fogok bukni, de nem történt semmi.

A ruhám nem keltett feltűnést, körülöttem tógában, testhez simuló ezüstszínű kezeslábasban, fémszínű testpáncélban vagy akár meztelenül sétáltak, másztak, repültek vagy kúsztak a különböző lények. Némelyik ismerős volt, másokat akkor láttam először, de igyekeztem nem csodálkozni vagy megbámulni őket, úgy tettem, mintha mindennapos lenne, hogy egy három méter magas tapírszerű lény siet el mellettem hatalmas oszloplábain, akinek hasán egy kisebb, macskához hasonlító, de világító szemű lény kapaszkodik hat karmos kezével. Körülöttem ezer nyelven beszélgettek, fejükre vagy egyéb testrészeikre szerelt eszközeikkel kommunikáltak vagy csak siettek egyik szintről a másikra, de engem tökéletesen figyelmen kívül hagytak.

Felnéztem a mennyezetre szerelt tájékoztató táblára és megpróbáltam értelmezni, majd elindultam balra. A többiek körülöttem kavarogtak, de egyre többen tűntek el mellőlem a folyosó két oldalán sorakozó felvonókban, az áttetsző csövekben egymás után röppentek fel a kabinok.

Az első kereszteződéshez érve láttam, hogy valamit ki kell találnom, mert az út kellős közepén egy emelvényen páncélruhás őr állt, aki folyamatosan pásztázta a környezetét, az őrposzt termináljának kijelzőjén szédületes sebességgel villóztak az információk. Gyorsan elrejtőztem egy hatalmas termetű, szinte gömbszerűen kövér lény mögött, aki kis ormányával állandóan kőrözve, szuszogva haladt előre, bal lábán valamilyen elektromechanikus járássegítő szerkezet minden második lépésnél felzúgott, ahogy a motorok szenvedtek a terheléstől.

Baj nélkül túljutottam a kereszteződésen, de tudtam, hogy mire megtalálom Ymert, napok telhetnek el. Vajon honnan tudhatnám meg, merre van? Rácsatlakozhatnék a hálózatra, de órám, amivel a szolgáltatásokat használhattam volna, már nem volt meg, anélkül pedig csak a folyosókon lévő nyilvános terminálokat használhattam volna, amelyek a kényesebb információkhoz nem adtak hozzáférést, másrészt minden használatot naplóztak. Ezt még Ymer mesélte egyszer.

Megtorpantam, mert valaki megállt előttem. Lenéztem rá. Két sárga szem bámult rám, amelyhez kerek fej, kis csőrszerű orr és egy apró fogakkal teli száj tartozott. A kis lény úgy forgatta a fejét, mint a bagoly, láthatóan nagyon tetszettem neki.

– Megnézhet? – kérdezte hirtelen közös nyelven. Hangja vékony volt, szinte sipító, némi elektronikus zörejjel, ami talán a vékony, rövid nyakában lógó eszköznek volt köszönhető.

Lenéztem a ruhámra. Egy jelvényt fedeztem fel a dzsekimen, amelyen egy kiterjesztett szárnyú sas volt látható, még Csirke tűzte ki rám. Igazság szerint legalább húszat rám aggatott, de leszedtem őket, mert nem akartam, hogy úgy emlékezzek ezekre a kedves dolgokra, mint a húgommal együtt töltött időre, hiszen nyilván nem volt az, csak valami hologramszerű dolog, ami bár hihetetlenül élethű, mégsem valódi.

– Sajnos nem adhatom oda, nagyon értékes – mondtam a kis lénynek és csak remélni tudtam, hogy annyira tetszik neki a fényes jelvény, hogy nem adja fel.

– Van cserébe! – jelentette ki és ruhájából, ami voltaképpen egy, többször a teste köré csavart fekete szövetszerű anyag volt, elővett egy kis fémkockát. Fogalmam sem volt, mi az, de nem tűnt olyasminek, amit használhattam volna. Megráztam a fejem.

– Ha segítesz nekem, odaadom! – mondtam és vártam a hatást. A lény csőre lassan mozgott, úgy nézett ki, mintha nagyon töprengene, aztán a jelvényre nézett és bátortalanul kijelentette:

– HT26 nem. Nincs engedély, csak A12 szint – mondta lehangoltan.

– Az nem baj, sokkal egyszerűbb dologban kellene segítened – mondtam barátságosan, amitől szemmel láthatóan vidámabb lett. Azért nem bántam volna, ha tudom, miről beszél, talán segíthetett volna.

– Kell csillogó! – jelentette ki.

– Jól van. Menj a terminálhoz és keress meg nekem valakit. Ha megtalálod, odaadom a csillogót.

– Ki az?

– A neve Ymer, Ymer fia, az Utazók közül való és valahol itt lakik.

– Kérdezd te! Terminál kér kredit.

– Nem kell csillogó?

– Vár! – csipogta a jelvényre vetett újabb pillantás után és tömpe lábain eliramodott a legközelebbi terminálhoz. Behúzódtam egy beszögellésbe, amely egy szervizajtót rejtett és vártam. A kis lény hosszú ideig döfködte a terminált ujjaival, néhány szót is mondott neki, majd láttam, hogy a gép kis kártyát dob ki egy nyíláson, amit a lény magához vesz.

Amikor visszaért, a kezembe nyomta a kártyát és a jelvényre pillantott.

– Csillogó! – mondta. Ránéztem a kártyára.

– Mi ez?

– Ymer négy van. Mind Utazó, címek kártya. Csillogó!

– A címeik rajta vannak a kártyán? – nézegettem a kis áttetsző lapocskát. A kis lény kezdett türelmetlen lenni, rám sem nézett, csak a jelvényemet leste.

– Név, szint, szektor. Csillogó!

Levettem a jelvényt és a kezébe nyomtam. Alaposan szemügyre vette, valami furcsa magas frekvenciás hangot hallatott és tömpe lábain elszaladt. Csak akkor fogtam fel, hogy valószínűleg nagyon fiatal egyed lehet, talán nálam is fiatalabb. Biztos hülye vagyok, hogy üzletelek valakivel, aki talán csak óvodásnak számít, de legalább elértem valamit. Már csak az a kérdés, mit kezdjek ezzel a kártyával?