Féreglyuk

62.

Amikor kinyitottam a szemem és megláttam a furcsa, bordázott mennyezetet, ijedtemben felültem, mert fogalmam sem volt, hol lehetek. Aztán megláttam Noah-t, aki a falnál állt és egy konzolt piszkálgatott, ebből tudtam, hogy nagy baj nem lehet.

– Jó reggelt! – fordult felém Noah. Rámosolyogtam és tekintetem elidőzött meztelen fenekén.

– Valahogy nem volt kedvem felöltözni – mondta és visszafordult a konzol felé.

– Jól tetted, határozottan feldobtad a reggelemet – mondtam, majd kimásztam az ágyból és Noah mögé léptem. A válla felett a kijelzőre néztem, ahol a szöveges információk helyett csak kígyózó számsorokat láttam.

– Ebből értesz valamit? – kérdeztem.

– Ebben a formában könnyebb értelmeznem, mint a nyelvükön, amiből alig értek valamit. Jobb lenne közvetlen kapcsolattal, de nincs hozzá interfészem, de így is boldogulok. Persze egy csomó mindenről fogalmam sincs, de úgy látszik, nem zárnak el előlünk semmit, ami nagyon furcsa. Ezek mintha bíznának bennünk.

– Mutass nekem is valamit – bökdöstem meg az oldalát, mire ujjai táncolni kezdtek a billentyűzet felett és a képernyőn megjelent a Föld képe, mellette közös nyelven egy információs menü.

– Ezt már megnéztem – mondta Noah. – Úgy tűnik, részletesebb adatbázisuk van, mint a Gyűjtőknek.

Hátulról átkaroltam Noah-t.

– Kik lehetnek ezek?

– Hát... van egy elképzelésem, de az elég vad, inkább hagyjuk. Előbb-utóbb úgyis felbukkan valaki és elmondja, mit keresünk itt. Addig is találtam valamit, ami érdekelni fog... azt hiszem.

Néhány gombnyomás után a képernyőn egy kép jelent meg, amelynek láttán olyan szorosan kezdtem kapaszkodni Noah-ba, hogy aggódva fordult hátra.

– Nem kellett volna megmutatnom?

– De... dehogynem... csak már olyan régen nem láttam.

A képen a családom volt látható, az igazi családom, már amennyire bármi igaznak volt mondható abból, ami a Földön történt. Apa úgy nézett ki, mint ahogy emlékeztem rá. Egészen elképesztő volt arra gondolni, hogy nem volt ember. Vajon ki rakta össze, miféle bonyolult rendszer működtette és tudta-e, hogy csak szerepet játszik? Mellette ott állt anya, mosolygott és én csak most jöttem rá, mennyire hiányzik. Mennyi idő is telhetett el azóta, hogy eljöttem a Földről? Apa már nem létezik, vagy ha igen, új küldetésen van, talán egy egészen más testben és nem is emlékszik rám, de anya és Csirke... ők talán még élnek. Ha szerencséjük van. Vagy ha nincs. Ez nézőpont kérdése.

– Te is szerepelsz az adatbázisban – mutatta Noah és nemsokára saját magammal néztem farkasszemet. A kép egészen friss volt, legalábbis ugyanúgy néztem ki rajta, mint ahogy a néhány nappal ezelőtti önmagamra emlékeztem.

– Azt írja, hibrid vagy – bökött a kijelzőre Noah. – Humanoid. Ez tény. Ember, ez is tény, Kutató DNS-részek, ez az apád miatt. Némi mesterséges intelligencia. Ezt nem értem – vonta meg a vállát.

– Pedig már Ymer is mondta, de ő sem magyarázta meg – mondtam. Noah felemelte mutatóujját.

– Újabb meglepetés! Rákerestem erre az Ymerre. Elképesztő ez az adatbázis és én is elképesztően jó vagyok, mert megtaláltam benne.

A kijelzőn egy jól ismert narancsbundás, hegyes fülű lény jelent meg.

– Nézd csak, humanoidnak írja, nála nincs Kutató-DNS, de van valami más érdekesség. Ugyanúgy hibrid, mint te. Egy ősi fajból származik, amely natív módon képes kezelni a Kapukat, de nála is ír mesterséges intelligenciát.

– Akkor én most részben robot vagyok? – értetlenkedtem. Noah vállat vont.

– Nem hiszem, csak egy C-osztályú agyi implantod van, legalábbis amiről én tudok. Érdekes módon ez nincs benne az adatbázisban. Hehe, mégsem tudnak mindent – vigyorgott Noah.

– Nem tudom, kik ezek az Alkotók, de ha minden egyes élőlény megtalálható az adatbázisukban, az akkora adatmennyiséget jelent...

– Nincs! – szakított félbe Noah. – Alig párezer lény van benne. Megnéztem. És te köztük vagy. Ez elég érdekes, nem?

– Több mint érdekes – sóhajtottam fel. – Nem tudom, érdekel-e, miért vagyok köztük. Nem hiszem, hogy jobb lenne, ha tudnám.

– De ezek itt tudják – intett Noah a konzol felé.

– Amilyen szerencsém van mostanában, ebből sem jövök ki jól – mondtam hirtelen támadt rosszkedvvel és visszamentem az ágyhoz, amely voltaképpen egy, a padló felett lebegő, keretre feszített vékony textilszerű anyagból állt.

– Az itteni idő szerint még hajnal van. Mit gondolsz, amíg fel nem keltenek, nem szórakozhatnánk egy kicsit? Talán jobb kedved lesz tőle? – érdeklődött Noah és megállt az ágy előtt.

Végignéztem rajta és arra gondoltam, legalább történjen valami jó, mielőtt idejön egy újabb idegen lény és megint olyan helyzetbe kerülök, amilyenbe nem akarok.

– Jól van, megpróbálhatjuk...