Függőség 1-2✅

1. fejezet

Sziasztok!

Mivel a javításra egyelőre nincs időm, így visszatöltöm az eredeti verziót!
Remélem a hibák ellenére is tetszeni fognak a részek!❤❤

________

-Evelyn! Elkészültél? Hamarosan itt vannak!-kiáltott fel az apám az emeletre. Kicsit sem érdekelt, hogy apám nője ma jön vacsorázni hozzánk. Nem mozdultam meg, tovább fetrengtem az ágyamon a könyvem társaságában mindaddig, míg lépteken nem hallottam, apám közeledik! Azonnal felpattantam és az ágyamat rendeztem, hátha beveszi, hogy rendet rakok a szobámban. Benyitott, majd szigorú, amolyan "ne szórakozz, készülődj el" tekintettel illetett majd kiment. Egy megkönnyebbült sóhajt megengedtem magamnak, majd tényleg elkezdtem készülődni. Egy szép, de nem csicsás ruhát vettem fel, a hajamat kócos kontyba fogtam majd lementem segíteni apámnak a konyhában. Az asztalt megterítettem négy főre, eközben apám a vacsorát készítette.

-Mikor is jönnek?-kérdeztem az órára nézve, ami 16:27-et mutatott.

-Hatkor érkeznek.-mondta apám tovább kevergetve az ételt.

-Rendben. Felmehetek a szobámba vagy kell még segítség valamiben?-kérdeztem udvariasan.

-Felmehetsz és köszönöm, hogy segítettél. Nagyon fontos nekem ez az este.-mondta majd elfordult tőlem és a hűtőben kezdett matatni.

Felmentem a szobámba majd a megszakított tevékenységemet folytattam, olvastam.

Épp a sor közepén jártam, mikor a csengő hangos csilingelése megzavart. Megjöttek a várva várt vendégek...

Lebaktattam a lépcsőn, pont akkor, amikor apám ajtót nyitott a nőnek és a fiának. Mikor megpillantottam egy pillanatra azt hittem, hogy leesek a lépcsőről. Kósza hajtincsei szemébe lógtak melyek szinte ragyogtak. Ajkairól nem is beszélve. Szemeim elidőztek rajta mikor is tekintetünk találkozott. Öntelt mosollyal az arcán mért végig. Innentől tudtam, hogy ő sem más a többi fiúnál. Szemkontaktusunkat megszakítottam majd apám mellé léptem.

-Karen, ő a lányom Evelyn.-mutatott be apám.

-Szia, nyugodtan hívj te is Karennek.-mondta mosolyogva miközben kezet fogtunk egymással.

-Rendben, Karen.-modtam én is mosolyogva. Szimpatikus nő volt, kedves és bátran el tudtam képzelni apám mellett, talpraesett nőnek tűnt.

-Ő a fiam, Shawn.-mutatta be Karen. Amikor ránéztem nagyot dobbant a szívem. Közelebbről még helyesebb...várj, mi?! Ilyet nem gondolhatok, hisz a mostohabátyám!

A vacsora közben nem nagyon szólaltam meg, inkább csak kotorásztam az ételt és csak néha vettem be egy falatot a számba. Apám és Karen viszont kellemes hangulatot varázsolt a konyhába, nevettek, néha belekortyoltak a vörös borukba. Aztán Shawn...Shawn igazából csak evett és ivott, mint egy normális ember vacsoraidőben.

Vacsora után rám maradt a mosogatás, mert apám és Karen beültek a nappaliba filmezni. Szépen, csendben mosogattam mind addig, míg valaki a frászt nem hozta rám, ki más, ha nem Shawn?

-Evelyn...apád eléggé elvan anyámmal, esetleg tudok valamiben segíteni, mert ez így nagyon unalmas.-mondta a falat támasztva.

-Nem, nem tudsz semmiben se segíteni, inkább menj a nappaliba és nézd a filmet.-tanácsoltam.

-Hát jó.-mondta egy vállrándítással majd ott hagyott.

Miután az utolsó tálat is megtisztítottam az ételtől felmentem a szobámba kivettem az éjjeliszekrényemből egy szál cigit és az öngyújtómat majd eldugtam a zsebembe, hogy apám még véletlenül se lássa meg a tiltott tárgyat.

Lent szóltam apámnak, hogy elmentem és, hogy majd jövök és kiléptem az ajtón.

A hideg őszi szél, már-már hasonlított a téli időjáráshoz. A szokásos helyemre, már a törzshelyemmé vált parkba indultam. Leültem egy padra majd a cigit elővéve meggyújtottam és elkezdtem szívni. Minden jól ment volna, de csak volna. Nem voltam egyedül, hogy is lettem volna? Shawn hogy a fenébe ne követett volna? Biztos nem szokta meg a lányoktól, hogy sötétben indulnak el felfedező útra a városban.

-Te mit keresel itt?-kérdetem a cigimet gyorsan elnyomva. Nem dobtam el, hisz csak egyet szívtam belőle, pazarlás lett volna csak úgy elhajítani.

-Én is kérdezhetném ezt tőled.-mondta egy érdekes grimasszal az arcán.

-Nem, nem kérdezheted tőlem ezt, semmi közünk nincs egymáshoz, nem is ismerlek.-mondtam mérgesen.

-Nyugi van! Felőlem szívd el a cigidet, ha attól lenyugszol, nem köplek be.-mondta majd elfoglalta a pad másik felét.

-Miért követtél?-kérdetem. Nem vettem elő a cigimet, inkább a zsebem mélyére elsüllyesztettem.

-Unatkoztam, az anyám és az apád pedig eléggé elvannak a filmezéssel, te pedig leléptél. Mit tudtam volna csinálni?-kérdezte egy vállrándítással.

-Akkor is szólhattál volna!-mondtam idegesen.

-Nyugodj már le! Ha azért idegeskedsz, mert félsz, hogy beárullak, akkor szerinted itt lennék még?-kérdezte a szemembe nézve.

-Miért hiszed, hogy apám nem tudja, hogy cigizek?-kérdeztem összehúzott szemekkel.

-Szerinted nem vettem észre, hogy úgy lapítottál és, hogy olyan gyorsan mentél el a nappali előtt, hogy az apád meg ne lásson?-kérdezte nevetve. Látszólag jól szórakozott, én már kevésbé.

Szó nélkül felálltam, majd nem törődve vele elővettem az említett tárgyat, meggyújtottam és ismét szívni kezdtem. Elegem volt belőle, hátra se fordultam, nem érdekelt a gyerek. Majdnem egy percig tudtam egyedül lenni.

Shawn odasétált hozzám és beszélgetést kezdeményezett.

-Szimpi az apád.

-Aham.-mondtam majd kifújtam a füstöt.

-Anyáddal mi van? Nem láttam egy képet se.-mondta.

Én hirtelen megdermedtem, az emlékek mind felszabadultak, de próbáltam uralkodni felettük. Shawn észrevette, hogy már egy ideje a semmibe bámulva mereven álldogálok előtte.

-Mit nézel?-kérdezte majd oda fordult.

Természetesen nem látott semmit, nem látta, hogy abban a pillanatban gördült le egy könnycsepp az arcomon. Gyorsan letöröltem, hogy nyoma se maradjon majd elfordultam és elsétáltam. Karjaimat magam előtt összefonva sétáltam, és néha-néha beleszívtam a már csikknek megfelelő nagyságú cigarettámba. Leültem egy padra és éreztem, hogy most nem tudnék hazamenni, a térdeim remegtek.

-Na, mi van már?-kérdezte Shawn. -Lenyelted a cigidet vagy miért nem válaszolsz?-kérdezte.

-Nem mondok semmit anyukámról. Semmi közöd hozzá.-mondtam majd elhallgattam.

-Hát jó, akkor csak feltételezni tudom, hogy anyád otthagyta apádat egy jobb férfiért.-mondta majd elsétált előttem.

-Ha még egyszer ilyet mondasz az anyukámra én a nyakadnál fogva foglak kilógatni a legközelebbi ablaknál.-mondtam méreggel és szomorúsággal fűszerezve hangnememet.

-Csak nyugodtan.-mondta egy "nem érdekel" mosollyal az arcán majd visszaindult. Én vártam, hogy pár méterrel lemaradjak és csak akkor indultam el haza a sötét utcán, maró és csípő hideg szél kíséretében.