Függőség 1-2✅

21. fejezet

Csörög a telefon. Egyszerre nézünk a fiúkkal a telefonom irányába majd odanyúlok érte, hogy megnézhessem ki az. Arcomhoz emelem majd leolvasom a nevét a személynek. Mielőtt még felvenném, felemelem a fejemet és a tekintetem találkozik a fiúkéval. Nem jót sejtenek.

A kis zöld ikont elcsúsztatom, majd a fülemhez emelem.

-Szia apa.-köszönök bele a telefonba.

-Hol vagy?-kérdezte.

-Pont ott, ahol nem találsz meg.-feleltem.

-Gyere haza és beszéljük meg, rendben?-kérdezte nyugodt hangsúllyal. Mintha másnapos lenne...

-Mégis mit kéne megbeszélnünk? Tegnap megpofoztál. Érted?-kérdeztem élesen.

-Sajnálom.-mondta halkan.

-Sajnáld is. Olyan helyen vagyok ahol ahhoz hasonló nem történhet velem, mint tegnap. Nem fogok visszamenni, csak, hogy megint megpofozz. Úgysem érsz el azzal semmit.-feleltem lekezelő hangnemmel.

-Tudom. Nem foglak megütni még egyszer.-felelte.

-Nem is lesz rá alkalmad egy jó ideig szerintem.-feleltem majd kinyomtam.

Hosszas csend szállta meg a kis szobát. A fiúk mind engem néztek. Még Luke és Hunter is akik mindvégig a TV-t nézték. 

-Mi ez a nagy hallgatás?-kérdeztem kicsit zavartan.

-Mit akart?-kérdezte Luke.

-Azt akarta, hogy menjek haza és, hogy beszéljük meg a dolgokat, meg hogy nem fog megütni még egyszer blablabla.....-válaszoltam neki.

-Hiszel neki?-kérdezte Sam.

-Igen. Leszámítva a tegnapi viselkedését és, hogy másnaposnak tűnt, tudom, hogy nem szokott hazudni. Amit mond azt mindig betartja. És amúgy is nyugodt volt. Meg akarta beszélni a tegnapot, csak épp azt nem tudom, hogy mit lehet azon megbeszélni.-feleltem.

-Jól van. Akkor hazamész?-kérdezte Hunter.

-Kéne ruha, meg a tancuccaimra is szükségem van de egyenlőre nem tudom. -feleltem.

-Szerintem békülj ki az apáddal.-mondta Sam.

-Persze...-feleltem hevesen és flegmán.

Sam kicsit meglepődött az indulatos válaszomtól.

-Bocs.-mondtam.-Menjek akkor most?-kérdeztem.

-Szerintem igen.-mondta Sam.-De ha nem akarsz akkor nem kell.-mondta.

-Jó. Akkor most ezt leintézem, hogy később ne legyen baj.

-Rendben.-mondták mindannyian.

A fiúk elkísértek a sarokig majd azt mondták, hogy a pályán megtalálom őket ha kellenek nekem. 

Az ajtóhoz léptem, egy percig se vártam. Magabiztosan beléptem, hogy még véletlenül se lássák azt, hogy félek vagy hasonlók. Mert az igazság az, hogy tartottam az apámtól. A nappaliban pont Shawn lépett ki a konyha irányába. Amint megpillantott a tálat lerakta és a nyakamba ugrott és szorosan megölelt. Szerintem sejtitek mi volt a reakcióm, ismertek már. 

-Mit csinálsz?-kérdeztem ellökve magamtól.

-Örülök, hogy itthon vagy.-mondta és ismét megölelt volna de feltettem a kezem figyelmeztetés céljából.

-Ácsi ácsi! Hogy minek örülsz?-kérdeztem a nyakamat megnyújtva és enyhe fintorral az arcomon.

-Hát, hogy...itthon vagy.-mondta dadogva.