Függőség 1-2✅

91. fejezet

Az út borzasztóan hosszú volt. Most átgondolva, nem egészen tudtam, hogy mire vállalkoztam, mikor eldöntöttem, hogy elindulok Veronába. Mivel hajnalig beszéltem Blackkel és utána se aludtam sokat, éjfél környékén kénytelen voltam lehunyni a szemeimet. Tulajdonképpen csodáltam, hogy ilyen sokáig ébren tudtam maradni, a mellettem ülő utas már rég hátrahajtott fejjel ült a székében és félig-meddig horkolva kortyolta a levegőt.

A fülembe bedugtam a fülhallgatómat és én is elszenderedtem.

Órákkal később keltem fel, a telefonomon már nem ment a zene, így tudtam, hogy lemerült. Felültem rendesen az ülőhelyemen és kinéztem az ablakon. Megjelentek a napkelte első jelei. A nap meleg sugarai a felhők peremén ragyogtak, mely gyönyörű kilátást tárt a szemem elé.

A kézi táskámból elővettem a hordozható töltőmet és rácsatlakoztattam a telefonomat. Ezt követően egy utaskísérő jött oda a sorunkhoz és megkérdezte, hogy nincs-e valamire szükségünk. A két mellettem ülő utas velem együtt, rendelt ételt utána pedig kimásztam belülről és megkerestem a mosdót.

Tudtam, hogy az út több mint fele vissza van még és már most nagyon elegem volt az utazásból. Az izmaim beálltak, a nyakamat elfeküdtem és nem volt túl sok helyem, hogy legalább egy kicsit is kinyújtózhassak.

Az idő nagyon lassan telt, mégis nyugtatott a tudat, hogy minden egyes másodperccel közelebb kerülök Blackhez.

Az út alatt még legalább háromszor fél óráról két óráig terjedő időintervallumokban aludtam. Nem volt pihentető, de legalább gyorsabban telt az idő.

Mikor végre bejelentették, hogy leszállunk, elővettem a telefonomat a táskámból, lehúztam a töltőről és megnéztem, hogy mennyi az idő. Pontban fél hétkor meg is érkeztünk, így mikor a lábam a talajt érintette, kikapcsoltam a repülő üzemmódot, közben pedig a bőröndömért mentem.

Miután mindenem megvolt hívtam magamnak egy taxit, ami tíz perccel később már itt is volt értem. Mivel pénzt elfelejtettem otthon váltani, így először egy pénzváltóhoz kértem, hogy vigyen és csak utána adtam meg Black címét. Az egész procedúra körülbelül negyed órát vett igénybe, így mire a célba értem már hét óra volt. Kifizettem az utat, kivettem a csomagtartóból a bőröndömet és megálltam Black ajtaja előtt egy méterre. Elővettem a telefonomat és hívni kezdtem. Szinte azonnal felvette.

– Egész nap ezt vártam, hogy felhívj. Mesélj, most már elárulod, hogy mit csináltál? – szólt bele köszönés nélkül.

– Szia, nem. Még nem árulhatom el – feleltem, majd egy hatalmasat ásítottam.

– Fáradt vagy? – kérdezte.

– Ha tudnád mennyire – sóhajtottam, mert tényleg kimerült voltam -, és mindenem nagyon fáj.

– Mit csináltál egész nap? – kérdezte indulatosan.

– Ültem – válaszoltam, mondtam, majd egyhelyben állva megnéztem a házat kívülről. Nagyon szép volt, kétemeletes és kicsit mintha reneszánsz stílusban épült volna.

– Miért ültél egész nap? Ezért nem hívhattalak fel? – kérdezte értetlenül, amit nem is csodáltam. Ha valaki ugyan ezt mondta volna nekem én se reagáltam volna másként.

– Pontosan – bólintottam és igyekeztem kicsit játszani az idegeivel.

– Ez most komoly? – kérdezte hitetlenkedve.

– A legkomolyabb – bólintottam és halkan felnevettem.

– Te most csak szórakozol! Most mit csinálsz? Meguntad az ülést? – kérdezte és hallottam a hangjában a gúnyt.