Függőség 1-2✅

66. fejezet

Utána mentem a konyhába, nem akartam egyedül üldögélni. Leültem az egyik székre nem messze Blacktől és csendben figyeltem, ahogy az apró szilánkokat kapkodja fel, majd dobja ki.

- Black. Mi történt? – kérdeztem amolyan mindegy alapon. Ha akarja, elmondja, ha nem nem. Nem fogom erőltetni. Ezután csend telepedett le közénk. Black rám emelte tekintetét, melyből kiolvasható volt a gondterheltség. Egy szó, mint száz, tudtam, hogy valami baj van és egyenlőre nem akar beavatni.

- Rendben. Értem a célzást. Nem akarsz beavatni. – bólintottam, majd lehajtottam a fejem és a kezemen levő kötést kezdtem piszkálgatni. Black sóhajtott egyet és hajam takarásában is láttam, hogy nagyon viaskodik magával, hogy elmondja-e vagy se.

- Nem kell elmondnod. Vannak dolgok, amik csak rád tartoznak. Nem kell tudnom mindent ami veled kapcsolatos.

- Ev. Nem akarom, hogy azt hidd, hogy titkolok előtted bármit is. Tudod, hogy megbízom benned, mindössze nem tudom, hogyan kéne ezt elmondanom. Szeretnék egy kicsit várni vele, rendben? Míg rendeződnek a dolgok. – mondta, majd leült mellém és megfogta a kezem és mélyen a szemembe nézett.

- Mit szólnál, ha holnap átmennék Samhez, míg te dolgozol? – vetette fel az ötletet.

- Rendben. – bólintottam. A fantáziám továbbra sem hagyott békén, szinte minden eshető lehetőség átsiklott a fejemben, hogy milyen szituáció kényszerítette Blacket arra, hogy széttörjön néhány dolgot. Az arcából nem tudtam semmit sem kiolvasni, mintha elzárózott volna tőlem.

- Ev. Tényleg nem szükséges ezen törnöd e fejed. Sőt, megkérlek rá, hogy ne is gondolkodj ezen. Teljesen felesleges, mert nem fogod tudni kitalálni. – mondta nyugodtan.

- Rendben. – bólintottam. Nem volt más választásom, meg kellett várnom, hogy magától mondja el.

- Itt alszol ma? – váltott témát elég gyorsan.

- Nem tudom. – húztam el a számat. Holnap továbbra is korán kell kelnem, hogy hétre beérjek a kávézóba, ráadásul akkor haza is kell még előtte mennem, hogy összeszedjem a cuccaimat és ruhára is szükségem lesz.

- Most azért, mert nem mondtam el neked? Kölcsön kenyér visszajár? Vagy csak én gondolok bele többet? – kérdezte meglepődve a válaszomtól.

- Nem kölcsön kenyér visszajár. Holnap korán kell kelnem, hogy beérjek hétre és előtte akkor haza is kell mennem néhány ruháért és néhány cuccért. És nem szívesen keltelek fel nyáron reggel hatkor. – magyaráztam meg. - De te eljöhetsz hozzánk és aludhatsz nálam. – ajánlottam fel, mire azonnal lecsapott.

- Rendben. - bólintott és egy széles mosoly terült el az arcán azzal, hogy elérte célját.

- Szerinted amúgy mi lehet most Sammel? – kérdeztem csupán kíváncsiságból. Érdekelt, hogy mire gondol.

- Szerintem otthon a konyhában vacsorázik. Mert már este van. Vagy talán alszik. Nem tudhatom. – rántott vállalt.

A témát lezárva felálltunk a konyhai székekről és komótos léptekkel elmentünk a nappaliba, ahol a cuccomat hagytam. Felkaptam a hátamra a tornazsákot és elindultunk hozzánk.

Mivel még mindig nem lakunk egymástól messze, hamar megérkeztünk hozzánk, ahova nemes egyszerűséggel beléptünk és anélkül, hogy bárkivel találkoztunk volna, felmentünk az emeletre, azon belül is a szobámba.

- Nézd el ezt a kis kupit. Mindjárt rendet rakok, csak nem nagyon volt időm eddig. – tájékoztattam szándékaimról, de ő erre fittyet hányva csípőmnél fogva megfordított, hogy szembe kerüljek vele, majd ajkait ajkaimra nyomta. Természetesen mindezt csukott ajtó mögött. Kezeivel szorosan magához vont, majd eltűrte hajamat és csókolgatni kezdte a nyakam, mire automatikusan félredöntöttem fejem, hogy jobban hozzáférjen. Imádtam mikor ezt csinálta. Érintése gyengéd volt, mégis érezhető volt a forró vágy belőle. Ezt csakis én tudhattam, mert egyedül én ismertem Blacknek ezt az érzelmes oldalát. Nem gyakran mutatja meg ezt az énjét, de ha mégis sor kerül rá, mint most, sosem cseng le pár perc alatt. Ez az az idő mikor végtelen szeretetét mutatja meg nekem.