Függőség 1-2✅

13. fejezet

Péntek van...3 napja nem beszéltem Blackkel. 3 napja nem cigiztem...mondhatom, hogy már kurvára hiányom van. Az órákon fele annyira se figyelek, apámmal nem vagyok hajlandó találkozni. Ami azt illeti senkivel se akarok beszélni, hisz ismerem a körülöttem élő embereket. Sokaknak őstehetsége, hogy fél perc alatt úgy felbasza az agyamat, hogy legszívesebben egy serpenyővel ütném le, de jó rendesen...Tudom, tudom, hogy az erőszak semmire se megoldás de kérlek...fogadj el ilyennek, ilyen vagyok és senki kedvéért nem fogok megváltozni. 

Tulajdonképp eltaszítok mindenkit magamtól. 

A fiúk próbálnak elérni, de nem sikerül nekik. Nem veszem fel a telefont és suliban is nagyban elkerülöm őket. Lehet túl reagálom de amikor Black felhozta azon a reggelen a pc-s ügyet, láttam az arcán a...a csalódottságot. Igen, ez a megfelelő szó. Tudom, hogy ezt elcsesztem és nem szabadott volna hazudnom nekik, de mit is mondjak? Amióta Shawnék...hmm, így belegondolva mindig mindent rájuk fogok... azért mert ők így meg úgy. Igazából azért akarok pc-t, mert inkább elviselem a fizikai fájdalmat, mint a lelkit. Hogy mit értek a lelki fájdalom alatt? Azt, hogy apám levegőnek se néz. Nem törődik velem és nem is igyekszik ezen változtatni. Pocsék érzés mikor a szüleid közül márcsak egy él és csak rá tudnál számítani, de ő még erre az egyre se képes. Nem hogy nem tudok rá számítani, már megbízni se. Mintha teljesen idegen lenne számomra. Azért értitek a különbséget a két szó között ugye? Egy elcseszett családban elcseszett gyerek vagyok...a cigi és a drog segített eddig át a napjaimon, bár mostanában már ezek se voltak kéznél. Szétszortabb vagyok és egyre kevesebb a kitartásom, hogy ne hagyjam itt a várost csak úgy minden szó nélkül. Megtehetném, de nem teszem, mert mindig ott a remény...a remény, hogy egyszer majd minden jóra fordul. A remény hal meg utoljára...

Reggel kiléptem az ajtón és en nem várt idő fogadott. Sütött a nap, enyhén még melegnek is nevezném az időt az elmúlt napokhoz hasonlítva a hőmérsékletet. Felhúztam a kapucnimat majd a fülest berakva a fülembe elindultam. Félig lehajtott fejjel ballagtam az utcán. Nem érdekelt, ha esetleg elkések, hisz egy igazolatlan nem jelent semmit. Nagy dolog, késel, de beérsz és az a lényeg nemde?

Lassan a suli kapuja elé értem ahol nagy, de tényleg nagy meglepetésemre a 3 muskétás (Luke szinte sose jár be az első órára, mert az tesi és ő ilyenkor kondizni megy, igazolása van róla...) várt, gondolom rám.

Hát ha azt hitték, hogy majd odamegyek hozzájuk akkor ezt beszopták. Simán elmentem mellettük, még a zenét se halkítottam le. Nem érdekeltek, főleg Black. Igaz nagy veszteség nélkülük tölteni a délutánjaimat, de igazából, így a 3. nap már megszoktam. Hirtelen csak azt vettem észre, hogy valaki a kezemnél fogva visszaránt. Erre kivettem a fülest a fülemből majd Sam-re néztem aki a kezemnél fogott, hogy ne menjek el.

-Mi van?-kérdeztem az arcomat alig felemelve, hogy ne lássák. Igen, azt elfelejtettem mondani, hogy az legtöbb éjszakám egyenlő a pokollal. Aludni csakis, kizárólag éjfél után tudok, addig fordolodom, rugdosom és ütögetem a párnát, amig fel nem adom, mert reménytelennek érzem a helyzetemet.Elvonási tüneteknek is lehet a jele, nem tudom. Ezért az arcom enyhén sápadt, a szemeim pedig karikásak...áldott egy életem van. Mindegy, hagyjuk...

-Miért nem veszed fel azt a redvás telefont?-kérdezte enyhén kiabálva Sam.

És itt kezdődött minden. Tudom, hogy ezzel leginkább magamnak ártok de nem baj. Tény és való, hogy általában mások érdekeit előnybe helyezem, hátrányba pedig a saját érdekeimet rakom. Lehet ez rossz tulajdonág, de ez szimplán nézőpont kérdése. Sam kérdésére nem feleltem. Igazából abban se voltam biztos, hogy tudok még beszélni. Hisz órán nem beszélek, otthon nincs kivel. Az elmúlt 3 napot teljes kussban töltöttem. Féltem, ha megszólalok, a saját hangomtól is megriadnék. Elképzeltem már, hogy milyen lesz majd a fiúkkal beszélni a veszekedés után. Hát közel sem hittem, hogy ilyen nehéz lesz.