Függőség 1-2✅

88. fejezet

Ev szemszöge

Hajnal környékén - tegnaphoz hasonlóan -, ismét Ben hangos sírására ébredtem. Miután abba hagyta percegik próbáltam visszaaludni, de sehogy se tudtam. Helyette kimentem és ittam egy pohár vizet.

Utána bekapcsoltam a laptopomat és elindítottam rajta egy filmet, abban reménykedve,hogy az, majd segít elaludni, de nem nagyon jártam ezzel se sikerrel. Tulajdonképpen nem is az volt a célom, hogy elaludjak, mert hiszen nyár van, addig aludhatok, ameddig csak akarok, hanem el akartam terelni a gondolataimat Blackről. Minden gondolatom nála kötött ki, nem tudtam magamnak megmagyarázni, hogy miért ivott, hogy mi történt vele az után, hogy nem szólt többet a hívás alatt. A szemeimet ellepték a könnyek, így a filmet se láttam valami jól homályos látásomnak köszönhetően. A laptopot letettem magam mellé az ágyra én pedig oldalra fordulva néztem a kis képernyőt. Már-már sikerült belemerülnöm a filmbe és elterelni a gondolataimat, de egyszer csak megjelent Black neve a képernyőn. Abban a pillanatban a pulzusom az egekbe szökött és még inkább sírni lett volna kedvem. Most felvegyem vagy inkább ne? Addig gondolkodtam, hogy végül Black feladta a próbálkozást és letette. Az esélyem elúszott, mint a rosszul kikötött csónak. Erre a tényre most ténylegesen elkapott a sírógörcs. Hogy lehettem ennyire béna? Fel kellett volna vennem, hogy beszéljek vele, nem pedig várni. Mire is vártam pontosan? Tapsra?

Fejemet a párnámba temetve sirattam az elhalasztott alkalmat.

Nem tudom, hogy mennyi ideig lehettem, így mikor ismét meghallottam a hívás hangját. Felnéztem a laptopomra, hogy megbizonyosodja, tényleg hív és nem csak a képzeletem játszik velem és mikor felfogtam, hogy nem álmodom, azonnal fogadtam a hívását.

Abban a pillanatban még nem tudtam, hogy videó hívást kezdeményezett így amennyire csak tudtam a sírós fejemet a párnába süllyesztettem.

– Szia Ev – köszönt reménnyelteli hangon, amiből leszűrtem, hogy már nem részeg. A kép nála nagyon világos volt. Tökéletesen láttam kócos sötétbarna haját, a szemeit, a száját... Látszott rajta, hogy nincs jól. Samnek igaza volt.

– Szia Black – feleltem és igyekeztem úgy beszélni, hogy a hangomon ne lehessen hallani a rekedtséget, amit a sírás okozott.

– Nagyon sajnálom a korábbi beszélgetést, hülye voltam. Nem akartam ezt tenni veled. Nagyon, nagyon sajnálom – felelte és tényleg érezhető volt a hangján, hogy bántja a dolog.

– Semmi baj – válaszoltam és kénytelen voltam megtörölni a szememet a könnycseppek miatt.

– Úgy érzem, hogy magyarázattal tartozom neked, hogy miért ittam. Tudod, hogy normális körülmények között nem nyúltam volna alkoholhoz, de beszéltem Sammel az után, hogy nem tudtalak elérni, és azt hittem, hogy történt veled valami az én hibámból. Vártam és egyikőtök se jelentkezett. Nem tudtam tovább elviselni a tudatlanságot. Annyira hiányzol Ev, hogy nem tudom szavakba önteni. Eszméletlenül sajnálom, hogy akkora idióta voltam pénteken. Minden az én hibám. Bíznom kellett volna bennem. Az egészet elcsesztem – felelte gondterhelten Black és láttam, hogy az ő szemei se szárazok már.

– Miért nem írtál? Ha hívtál, miért nem írtál? – kérdeztem meg az egyetlen dolgot, ami reggel óta foglalkoztat.

– Nem tudtalak elérni. Azt hittem, hogy nem akarsz velem beszélni, én pedig nem akartam hiú reményekbe ringatni magam, hogy hátha visszaírsz. Amit veled akartam megbeszélni, amúgy se Messenger téma. Hiányzott a hangod Ev. Mindened hiányzik – vallotta be.

Szipognom kellett erre. Annyira megindítóak voltak a szavai, hogy ismét elkapott a sírógörcs, de hogy ne lásson kezemmel eltakartam az arcomat és még inkább a párnába süllyesztettem a fejem.