Függőség 1-2✅

85. fejezet

Hétfő. Az első nap, hogy Black nincs itthon. Mikor reggel kilenckor felkeltem furcsa hiányérzet alakult ki bennem, ami az egész napomat megpecsételte. Nem segített az sem, hogy éjjel Ben miatt nem tudtam aludni.

Black és köztem levő szoros köteléket most éreztem úgy legelőször, hogy halványodik. Bármennyire is igyekeztem magam meggyőzni, hogy csak a távolság miatt gondolom így, képtelen voltam kiverni a fejemből, hogy milyen módon zártuk le ezt a kapcsolatot. A tekintete még mindig elevenen égett az emlékeimben, mikor rá gondoltam. A kiabálása a fülemben csengett és szabályosan az érintésére is emlékeztem, mikor ellökött magától a kávézó előtt.

Az ágyamon ülve elárasztottak a gondolatok. Mit hozhat neki Olaszország? Egy hét szerintem elég arra, hogy megismerjen egy másik lányt, akivel majd tartja szeptemberig a kapcsolatot. Őszintén, nagy esélyt láttam arra, hogy ha ez megtörténik, végleg lemondhatok Blackről, mert akkor végleg kiköltözik ősztől.

Vajon ő is ennyire nehezen kezelni a távolságot? Vagy kicsit sem érdekli?

Éreztem, hogy a szakítás óta jól ismert feszültség ismét kialakulóban van bennem. A negatív gondolatok elárasztották a tudatomat.

Meg kellene néznem a telefonomat? Mi van, ha írt vagy keresett?

Úgy döntöttem, hogy nem ostorozom magam az ezekhez hasonló kérdésekkel, így inkább elmentem gyorsan egy reggeli zuhanyra, hogy kitisztítsam a fejem utána pedig átmentem Shawn szobájába.

Halkan benyitottam a sötét szobába, ahol néma csend volt.

– Jó reggelt – szólt Shawn a sötét szobából. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy ébren lesz, mivel teljes volt a homály és a csend.

– Azt hittem, hogy alszol. Neked is jó reggelt! – mondtam bár továbbra se léptem beljebb az ajtóból.

– Felhúznád a redőnyt, kérlek? – szólt Shawn. Kérése teljesítése után már láttam, hogy Shawn felöltözve fekszik a beágyazott ágyán. Szemei alatt karikák voltak, amiből rögtön rájöttem, hogy ő se aludt valami jól az éjjel.

– Gyere, ülj le – mondta, majd feljebb húzódott az ágy tetejére, hogy én is kényelmesen elférjek. Törökülésben helyet foglaltam, majd csendben néztük egymást egy kis ideig.

– Látom te se aludtál valami jól – említette meg, majd mintha gondolkodóba esne, hogy miért. Neki egyszerű volt az indok, nekem azonban több tényező is szerepelt a listán. Nem csak Ben félóránkénti sírása, hanem Black hiánya is felelős volt a szeme alatti karikák miatt.

– Jól vagy? – kérdezte és őszinte aggodalmat láttam ismét a szemeiben. Mindketten tudtuk, hogy most következnek igazán csak a nehéz napok.

Nem tudtam, hogy most őszintén válaszoljak, vagy szépítsem-e a dolgokat. Belefáradtam, hogy álcázzam az érzéseimet, hogy kerüljem ezt a témát. Tudtam, hogy előbb-utóbb besokallok, ha magamba folytok mindent. Nem játszhatom mindig az erőset. Nem akartam tovább elfojtani a gyenge énemet, így inkább őszintén színt vallottam Shawnnak.

– Nem, nem igazán – sóhajtottam és összekulcsolt kezeimre szegeztem a tekintetemet.

– Nem nézed meg, hogy írt-e? – kérdezte.

– Úgysem írt – rántottam hanyagul vállat. Ismertem annyira, hogy tudjam, makacs, mint én.

– Ev. Nem vagyok túl jó vigasztalás terén – vallotta be, majd kitárta a karjait -, gyere ide.

Odahúzódtam hozzá és hagytam, hogy szorosan megöleljen. Nagyon jól esett, hogy valakit tényleg ennyire érdekel, hogy mi van velem.

– Köszönöm Shawn. Őszintén nem tudom, mit fogok kezdeni magammal. Annyira rossz az, ami bennem lezajlik. Nagyon... nagyon hiányzik. Minden – vallottam be és talán azért, mert ennyire nyíltan kiadtam magamból mindent, bekönnyeztem, de tűrtem. Nem akartam minden nap sírni. Nem lehetek ennyire gyenge.