Függőség 1-2✅

87. fejezet

Shawnnal lementünk a konyhába, ahol az apám már éppen az ebédet készítette.

– Megtaláltam az üzenetedet Evelyn. Köszönöm, hogy írtál – mondta apám miután meglátott minket, majd mosolygott egyet és megkérdezte, hogy kérünk-e ebédet. Természetesen mindketten farkaséhesek voltunk, így kérdés nélkül bólintottunk és helyet foglaltunk az asztalnál. Apum nem sokkal utána tálalta az ő által készített ételt.

– Hmmm... isteni lett – motyogta Shawn teli szájjal. Apum erre csak mosolygott egyet köszönetként.

– Anya hogy van? – kérdezte Shawn azután, hogy lenyelt egy újabb falatot.

– Jól, fent van Bennel. Most fürdeti, azt hiszem – felelte, majd a koszos tányérokat a mosogatóba helyezte és elkezdte leöblíteni őket. Shawn erre csak bólintott.

Bár mintha eddig nem így lett volna, tudtuk, mostantól sokkal kevesebb figyelmet fogunk kapni. Ez tény. Ben rengeteg időt el fog venni a szüleink idejéből, ami persze nem is nagy probléma, mert már amúgy is megszoktuk ezt a viszonyt velük. Ez a helyzet egy kis önállóságra fog minket nevelni, mely arra fog minket kényszeríteni, hogy a problémáinkkal ne hozzájuk rohanjunk rögtön, hanem oldjuk meg saját magunk őket.

Shawnnal az ebéd után felmentünk a szobámba, majd letelepedtünk az ágyamra. Ő a Play Stationt kapcsolta be, míg én levettem egy könyvet a polcomról és olvasni kezdtem. Valahogy muszáj volt lekötnöm magam estig. Tele voltam kételyekkel, mostanra fogalmam se volt, hogy mire számíthatnék. Black tele volt váratlan szándékokkal. Az is teljesen meglepett mikor meg voltam győződve arról, hogy írt, mégis csalódás ért. Mi lehetséges ebben az esetben? Egy hívást, hogy tudnánk elrontani? Talán majd azt mondja, hogy meggondolta magát és nem akar velem beszélni? Vagy talán egy ismeretlen lány veszi majd fel a telefont? Van rá esély erre egyáltalán? Nem tudtam, hogy mivel fogom magam szembetalálni. Lehet, túl korai lenne ma felhívnom? Elvégre csak ma tudtam meg... bár ő már három napja vár valamilyen életjelre tőlem Samen keresztül.

Az idő telt, én pedig nem jutottam dűlőre. Ha hétkor hívom, akkor már túl késő lesz. Mi a biztosítás arra, hogy ébren lesz? Nem akarnám felébreszteni, semmi pénzért se.

Ránéztem az órára, ami négy órát mutatott, vagyis nála kilenc körül lehetett most.

– Shawn, szerinted felhívjam most? – kérdeztem nagyon bizonytalanul.

– Igen. Határozottan hívd fel most – helyeselt azonnal, majd a játékot félbehagyva felült teljesen az ágyra velem szembe és várta a lépésemet.

Bólintottam, majd bekapcsoltam a telefonomat és kikerestem Black nevét a kontaktokban.

Egy kis ideig hezitáltam, félve felnéztem Shawnra, aki bátorítóan mosolygott és gesztikulált, hogy csináljam már.

Mielőtt még végig gondolhattam volna, hogy mégis mekkora hülyeséget tervezek ismét tenni, megnyomtam a nevét és hívást kezdeményeztem. Éreztem, hogy az adrenalin azonnal hullámként járja szét a testem, a szívem majd kiszakadt a mellkasomból és szabályosan beleszédültem az érzésbe. És csak vártam. Vártam. És vártam. De semmi.

Felnéztem Shawnra kétségbeesve. Tudhattam volna, hogy nem akarja felvenni.

– Tedd le és hívd fel öt perccel később – tanácsolta Shawn de miután látta elbizonytalanodott tekintetemet, kicsit megrázta a vállam.

– Fel fogja venni. Ne izgulj. Lehet, hogy fürdik és nem vitte be a telefonját. Fel fogja venni Ev. Tudom – felelte határozottan. Nem tudtam, hogy csak azért mondja-e, hogy megnyugtasson vagy, mert tényleg így gondolja.