Függőség 1-2✅

68. fejezet

Meleg volt a levegő kint. A nap éppen lemenőben volt, gyönyörű narancsszínben pompázott az egész utca, mi pedig szépen csendben andalogtunk. Néha Sam arcára néztem, hátha le tudok olvasni valamit, mire gondolhat, vagy mit érezhet, de semmit. Az arca mimikáját még a legprofibb pókerezők is megirigyelték volna. Kicsit megböktem a könyökömmel, hátha lesz valamilyen reakciója, de csak komoran felém fordult és megkérdezte, hogy „Mi van?".

- Ezt én is kérdezhetném tőled. Jól vagy? – kérdeztem, mert nagyon nem tetszett a viselkedése. Erre csak egy fáradt sóhajt eresztett ki, mintha végig benntartotta volna a levegőt, majd válaszolt a kérdésemre.

- Persze. – na persze, ezt majd pont elhiszem. Annyira átlátszó volt. A hülye is látta volna, hogy valami baj van.

- Sam. – szóltam rá lágyan, kicsit sem erőszakosan.

- Belefáradtam a dolgokba egy kicsit már és nem tudom, hogyan kellene mindent tiszta lappal kezdenem. Egy elhasznált papírzsepinek érzem magam. – vallotta be. Én pedig kétségbe esetem, mert tehetetlennek éreztem magam. Nem tudtam tanácsot adni. Egyszerűen az agyam leblokkolt, mert Blacknél közel sem állította be a helyzetét ennyire tragikusnak. Mintha Sam összeomlott volna én pedig képtelen voltam reagálni rá bármit is.

- Hagyjuk jó? – mondta egy kis idő múlva, mikor még mindig nem reagáltam semmit.

- Nem Sam. Ne hagyjuk. Nem azért nem mondta semmit, mert nem érdekel, hanem mert igen és nem akarok rossz tanácsot adni. Az agyam lefagyott. Megleptél, mert Blacknél nem ezt mondad. Azt mondtad, hogy jobban vagy. Miért nem mondtad el ott az igazat?

- Nem tudom. Jobbnak tünk kicsit fényezni a dolgokat. Ti se tudnátok mit kezdeni ezzel, miért kéne elmondanom, hogy egy csődtömegnek érzem magam? Azért, hogy sajnáljatok? Mert kösz, abból nem kérek. – felelte kicsit indulatosan.

- Míg én dolgoztam, miket meséltél Blacknek? – ha Black tévhitben van akkor nem fog annyira foglalkozni Sammel. Ha azt hiszi, hogy Sam jó irányba halad, akkor nem akar belerondítani. Nem szándékozik Samet a kelleténél jobban magához láncolni a múlt miatt. Mint barát megtesz mindent, de nincs szándékában, hogy kellemetlen helyzet alakuljon ki a sok találkozástól.

- Azt, amit ott is mondtam. Miért számoljak be Blacknek az érzéseimről? Egyszer már nagyon pórul jártam, mert őszinte voltam vele. Miért kockáztassam meg, hogy ha testileg nem is de lelkileg bántson? Hogy olyanokat mondjon, amire nekem rohadtul nincs szükségem? – hangját egyre jobban megemelte. Nem bízik Blackben, ezt tisztán leszűrtem.

Közben megérkeztünk Sam házához, így bent folytattuk a vitánkat.

- Miért hiszed azt, hogy Black bántani akar? Basszus, a legjobb barátod volt! – próbáltam észhez tériteni, hogy nincs oka félni, mert Black éppen annyira aggódik miatta, mint én.

- Pontosan! VOLT! De már nem az! A dolgok rohadtul megváltoztak! – kiabálta és külön kiemelte a volt szót, hogy nyomatékosítsa: már nem legjobb barátok.

- Mégis mi változtatta meg a hozzáállásodat Blackhez? Ő továbbra is barátjának tart téged!

- Hogy mi változtatott meg mindent? TE VOLTÁL! Amíg össze nem jöttetek, minden rendben volt. És basszus, egyszer kitaláltad, hogy neked is szükséged van Blackre, na onnantól kezdve minden megváltozott! Míg egymásra voltatok féltékenyek, teljesen feleslegesen, mert nem voltatok képesek bevallani egymásnak az érzéseiteket, addig nekem kellett mindent a helyén tartani! És lám, mire a két tubica egymásra talált én teljesen kiestem mindenből! Onnantól csak ti ketten voltatok és volt egy Sam valahol! Én tartottam benned a lelket emlékszel? Hogy ne add fel. Muszájnak gondoltam, hogy vigyázzak rád és törődjek veled, mert Black csak ártott neked, míg nem voltatok együtt. Tudod, milyen jó lenne, ha nem jöttetek volna össze? Még mindig egy csapatot alkotnánk és rohadtul nem itt tartanék! És hogy tudd, sose voltam szerelmes beléd! Egyszerűen csak kényszert éreztem rá, hogy felvidítsalak, törődjek veled és megóvjalak azoktól a fájdalmaktól, amelyet Black valaha okozni fog neked. Azt akartam, hogy valakire figyelhessek és te voltál az, akit választottam. Csak sajnos, akkor még én se tudtam mi ez az érzés! És természetesen Black akkor is hamarabb használta az őkét, mint az eszét! Látod hova jutottam ugye? Itt állok előtted és ordítok veled, mert annyira kimerültem, hogy semmit se tudok tolerálni! – fejezte be a mondanivalóját.