Függőség 1-2✅

78. fejezet

Valaki fölöttem kiabált. A fejem zúgni kezdett a sok külső tényező hatására. Nem tartottam kizártnak, hogy valószínűleg nagyon beüthettem a fejem, mert szédültem. Az illető, aki fölöttem kiabált elkezdte lecsatolni a sisakot a fejemről.

– Jézusom - szólt bár nem tudtam ki lehet ő.

– A barátnőm... - ez Black hangja volt. Ilyen kótyagos fejjel is fel tudnám bármikor ismerni.

– Black! - motyogtam, mert éreztem, hogy egy hajszál választ el az eszméletvesztéstől, bár ennek ellenére megpróbáltam felülni.

– Ne! Maradj fekve, hívtunk mentőt! - szólt az ismeretlen.

– Jól van? Hol van? - kezdtem el azonnal kérdezősködni. Hallottam a hangját de képtelen voltam megállapítani, hogy van vagy, hogy mennyire van távol tőlem.

– Megmarad. Te jól vagy? Fáj valamid? Meg tudod mondani, hogy mi a neved?

– Evelyn - csak ennyire futotta tőlem, mert miután elfordítottam a fejem elviselhetetlen fájdalom nyílalt a testembe, mire felszisszentem. Olyan furcsa érzés keringett bennem. Bizsergett mindenem, mintha nem lenne valódi ez a fájdalom. Mintha csak álmodnék.

– Ne mozogj, kérlek. A mentő hamarosan ideér. Én Conor vagyok. Evelyn, meg tudod mondani, hogy hol fáj? - kérdezte tőlem.

– Black, hol van? - kérdeztem és éreztem, hogy a könnycseppek egymást követve igyekeznek a földre hullani az arcomról.

– A barátod itt van néhány méterre tőled. Kevin igyekszik felmérni a sérüléseit. Nem lesz semmi baj, rendben? Kérlek, mondd meg, hogy mid fáj – próbált meggyőzni.

– Jól van? - kérdeztem ismét, mert egyedül ez lebegett a gondolataimban.

– Kevin! Hogy van a srác? A barátnője tudni akarja! Nem tudok semmit se kideríteni, hogy mije fáj, mert nem hajlandó válaszolni, míg nem tudja, hogy ő hogy van! – kiabált át a másik sráchoz.

– Magánál van, de csak a barátnőjéről hadovál itt nekem! Fejsérülése biztos, hogy van! - jött a válasz.

– Had menjek oda! - motyogtam és igyekeztem feltolni magam, de az erőm cserbenhagyott és ha Conor nem kap el a hátamnál támasztva, akkor biztos visszazuhanok a földre. A fejem nagyon fájt és kénytelen voltam odakapni, hogy minimálisan is de csökkenteni tudjam a fájdalmat.

– Maradj nyugton Evelyn. Sajnáljuk... - motyogta maga elé a fölöttem térdepelő fiú.

– Ev... - Black igyekezett hozzám szólni, de nem tudta folytatni.

Utána hallottam egy hangot, ami a nevetem kántálta. Ev...Ev...Ev...Ev...Ev...Ev...

– Ev! Ébredj fel! – hallottam Black hangját, majd kinyitottam a szemem és megláttam Black enyhén aggódó arcát.

– Minden rendben? Rosszat álmodtál? – kérdezte és mélyen a szemembe nézett. Biztosan állíthatom, hogy a lelkemig is lehatolt tekintetével. Fürkészte az arcomat, várt a válaszomra, közben pedig letörölt egy kósza könnycseppet az arcomról. Észre se vettem, hogy sírtam. Kezeim görcsösen szorongatták a pólóját, ami borzasztóan gyűrött lett, miután elengedtem.

– Ne tudd meg mit álmodtam – ráztam meg a fejem, mikor ismét felidéztem a balesetet. Olyan valóságos volt és még mindig éreztem azt a furcsa bizsergést szerte a testemben. Leginkább a fejemben, bár ezt betudom a fű hatásának.

– Nem akarsz róla beszélni? – kérdezte, majd eltűrt egy hajtincset a szemem elől utána pedig szép lassan végig vezette a kezét a hátamon. Szoros ölelésbe vont, mivel látta rajtam, hogy nagyon felkavart az álmom és igyekezett megnyugtatni. Simogatta a derekamat, a vállamat puszilgatta, közben pedig azt suttogta a fülembe, hogy csak álom volt és, hogy nincs semmi baj.