Függőség 1-2✅

92. fejezet

Reggel Black ébresztett fel, csipőmön elhelyezett kezével simogatott, ajkaival pedig csókokkal hintette be a nyakam. A gyengéd érintéseire elmosolyodtam, majd felé fordultam.

– Szép jó reggelt – mosolygott vissza és csókot nyomott az ajkamra.

– Jó reggelt – viszonoztam, majd ösztönösen feljebb húztam a lecsúszott lepedőt, ami meztelen bőrömet fedte. Black erre kisfiúsan elmosolyodott, elvette a kezemet a vékony anyag szegélyétől és lejebb húzta.

– Black – nevettem fel és megakadályoztam mozdulatait.

– Miért szégyellősködsz? Már rég láttam mindent – nevetett és ismét megkisérelte lehúzni, ezuttal is sikertelenül.

– Nem engedhetem meg, hogy megszokd a látványt – feleltem pimasz mosollyal az arcomon, majd magamra tekertem az anyagot és felálltam az ágyról.

– Merre találom a fürdőt?

– Elkísérlek, nehogy eltévedj – ő is viszonozta az előbbi arcmimikámat.

– Inkább hozz nekem ruhát. Mellesleg, csináltál palacsintát? – jutott eszembe a tegnap este tett ígérete.

– Persze, hogy csináltam. Nem rég végeztem vele, mert azt szerettem volna, ha frissen van készítve. Még meleg, szóval, ha sietsz, akkor még pont jó lesz – felelte, miközben ő is felállt az ágyról, majd elém sétált és ismét megcsókolt.

– Köszönöm – feleltem hálásan.

– Nincs mit. Bármikor csinálok neked palacsintát – mosolygott, majd eltűrt egy hajtincset az arcomból, ezzel a mozdulatával végigsimítva a bőrömet.

– Nem, nem a palacsintáról van szó. Köszönöm a tegnapot, a tegnapelőttöt... mindent – mondtam és megöleltem. Még mindig elképzelhetetlennek tartottam, hogy itt vagyok vele és sikerült megbocsátania nekem.

– Tudod, hogy sose utáltalak, ugye? Haragudtam rád, haragudtam Graysonra, de legikább saját magamra, hogy hagytam ezt megtörténni. Nem szabadott volna ott hagynom téged. Szét kellett volna vernem már akkor Graysont és tudatnom vele, hogy mégis kihez tartozol. Hibáztam, az egész az én hibám volt. Tudom, hogy nem mentség, de mióta a szüleim eldöntötték az Olasz utazásomat, teljesen becsavarodtam, hogy ott kell hagynom téged azzal a gyökérrel. Életem legnagyobb hibája volt, hogy elhitettem magammal, hogy bízhatok Graysonban, mert meggyőztél, hogy nincs köztetek semmi – itt megállt és összegyűjtötte gondolatait -, és mikor megláttalak vele, tudtam, hogy mindenről én tehetek. És akkor képtelen voltam beismerni magamnak, hogy kurva nagyot hibáztam – sóhajtott. Látszott rajta, hogy nem szívesen idézi fel a szakításunk emlékeit.

– Nem csak te hibáztál. Hallgatnom kellett volna rád, mikor azt mondtad, hogy mondjak fel. Igazad volt vele kapcsolatban, csak én túl önző voltam, hogy ezt elfogadjam. Akartam azt a munkát, mert azt volt az első munkahelyem. Lelkes voltam és nem hittem, hogy bármi gond adódhat belőle. Én is tévedtem, nem csak te. Nem vállalhatod magadra az összes hibánkat.

– Én voltam önző, mikor azt akartam, hogy mondj fel – felelte és két keze közé fogta az arcom.

– Nem voltál önző, hanem aggódtál. Féltél, hogy elveszíthetsz.

– Soha többé nem fogom megkockáztatni azt, hogy elveszítselek. Nem bírnám elviselni a hiányodat.

– Szeretlek Black – feleltem és szorosan megöleltem, arcomat a mellkasába furtam és hallgattam szívének dobogását. Black a fülembe súgta, hogy ő is nagyon szeret, majd ezt követően elsiettem zuhanyozni, mielőtt még lerántotta volna rólam a takarót.