Függőség 1-2✅

57. fejezet

És hát elérkezett a hétvége első napja is... ami talán jobb lett volna, ha sosem jön el. Na de kezdjünk mindent az elejéről.

Reggel viszonylag korán felébredtün - khm tizenegy órakor - , majd fetrengtünk az ágyban körülbelül fél órát, majd mitán mindeketten rájöttünk, hogy éhesek vagyunk felöltöztünk és lementünk a konyhába reggelit csinálni, vagy inkább ebédet. Nézőpont kérdése.

Miután megettük a piritóst eluralkodott rajtunk az unalom. Visszamentünk Black szobájába, ahol többnyire csak beszélgettünk.

- Nem izgulsz a vizsga miatt? – kérdeztem témát váltva.

- Nem nagyon, veled ellentétben.

- Jó, de csak azért, mert ha nem sikerül... - kezdtem mentegetőzni, de belém fojtotta a szót.

- Csak tisztázuk a dolgokat. Szeretnéd, hogy leérettségizzel legalább egy négyessel? Mert mindig azzal jössz, hogy „mi van ha nem siekrül" és kezdem azt hinni, hogy nem akarod, hogy maradjak.

- Miről beszélsz? Hogy feltételezhetsz egyáltalán ilyet rólam? Persze, hogy azt akarom, hogy maradj! Csak zavar, hogy egyáltalán nem készülsz fel rendesen! Itt van az utolsó esélyed, de te nem élsz vele!

- Nem mondtam, hogy az utolsó napokban nem akarok a tételekkel foglalkozni? Ellazulni akarok, hogy ne idegeskedjek! De kurvára nehéz ez, ha minden egyes percben emlékeztsz a vizsgára! Kezd idegesíteni, hogy nem hiszel bennem! Sőt, nem az, hogy idegesít, hanem már elszomorító! Hogy várod el, hogy ekkora nyomás alatt, négyest kell szereznem, hogy itt maradjhassak nyárra, ha folyton azt ülteted el a fejembe, hogy „ha nem siekrül"?

- Nem, félreértesz... - kezdtem de nem engedte, hogy befejezzem.

- Nem, ezt nagyon nehéz lenne félreérteni, ha minden nap ezzel jössz! Van valaki? Van valaki aki miatt azt akarod, hogy elmenjek? Ha igen, most mondd el, ne pedig a vizsga után, mert akkor ugy próbálom alakítani a dolgokat...

- Te tényleg azt hiszed, hogy van rajtad kívül valaki más? Komolyan? – keltem ki magamból. – Úgy ismersz engem, aki képes lenne téged megcsalni? Tudod mit? Akkor hajrá, lazulj el a hétvégén, de engem ne keress. – feleltem könnyeimmel küszködve, majd inulatosan felugrottam, az ágyról és becsaptam Black ajtaját. Lerohantam a lépcsőn, majd elhagytam a házat és haza rohantam.

Tényleg képes volt rólam azt feltételezni, hogy megcsalom? Mégis kivel tenném? Az időm 80%-át vele töltöm, kivétel az otthonalvás, tanulás és az iskola. Kivel tudnám helyettesíteni Őt? És milyen megfontolásból gondolta azt, hogy nem akarom, hogy a nyarat itthon töltse? Azt hiszi, hogy ennyire nemtörödőm fajta vagyok? Már nem azért, de én nyaggattam, hogy álljon neki tanulni! Megtettem volna, ha nem akarnám, hogy itt maradjon? NEM! Persze, hogy nem. Mit tettem, hogy ide jukadtunk ki?

Hazaérve szó nélkül becsaptam a bejárati ajtót, majd felrohantam a szobámba, miközben a könnyes szememet törölgettem, mindaddig, míg valaki mellkasának nem ütköztem. A hirtelen egyensúlyvesztéstől a földre huppantam, majd szemügyre vettem az utamban álló akadályt. Shawn volt, a mostohatesóm.

- Jól vagy? Ne haragudj, de olyan hirtelen jöttél, nem tudtam elállni. – kezdte, majd öszönösen felsegített.

- Semmi. – feleltem röviden.

- Történt valami? – kérdezte az arcomat tanulmányozva kicsit kellemetlenül.

- Igen. – feletem megtörten. Nem akartam magamba fojtani mindazt, ami most történt.

- Szeretnél beszélni róla? – kérdezte Shawn. Erre nem válaszoltam, helyette egyértelműen bólintottam. Shawn bekisért a szobájába és hagyta, hogy helyet foglalhassak a kényelmes ágyán, míg ő a székére ült és felém fordult. Várta, hogy elkezdjem.

Miután egy kicsit megnyugodtam és képes voltam megszólalni anélkül, hogy ismételten a sírógörcs áldozatául essek, belekezdtem.

- Összevesztünk. – feleltem és Shawn már rögtön tudta ki a másik fél. Black. – Azt hiszi, hogy valakivel meg akarom csalni és ezért akarom, hogy elmenjen nyáron.

- Azt akarod, hogy elmenjen? Hova? Miért? – kérdezte Shawn értetlenül.

- Nem! Nem akarom, hogy elmenjen! A mondat elejére mondta, hogy „azt hiszi"! És csak akkor fog kimenni, ha az éretségijében nem lesz egy darab négyes se.

- Értem. Nem tudom mi váltotta ki a veszekedést, de szerintem Blacknek kicsit sok ez az egész. Hevesebben reagált, legalább is feltételezem, mert eddig ilyen veszekedésről nem tudok. Biztos az érettségi az oka. Remélhetőleg minden jól alakul, ha ez lezajlik. Ne aggódj. – felelte biztatóan.

- Nagyon remélem, csak attól tartok, hogy ez után a veszekedés után tényleg szarni fog a négyesre... mert mondom, hogy szerinte megcsalom. lehet nem is akar már maradni... - mondtam remegve. Lehet, hogy hagynom kéne, hogy lenyugodjon.

- Esetleg szeretnéd, hogy beszéljek vele? – kérdezte védelmező bátyus szerepében.

- Nem, de azért köszi. És azt is, hogy meghallgattál. Szerintem hagyom a hétvégén, hogy lenyugodjon.

- Lehet az lesz a legjobb. – helyeselte Shawn is a döntésemet.

Elköszöntem tőle, majd átmentem a saját szobámba, ahol neki álltam tanulni. Pár órával később, miután végeztem, elkezdtem sorozatot nézni. Szokásos hétvégi napot tartottam ami igazából nem állt többől, mint zenehallgatás, sorozatnézés és közben evés és olvasás. Tudom, nagyon izgalmasan hangzik...

Éppen a Teen Wolf-ot néztem, mikor kopogtak az ajtómon. Megállítottam, majd a hang forrása felé fordultam. Meglepetésemre nem Shawn volt az, hanem apu.

- Hát te? – kérdeztem.

- Én is ezt akartam kérdezni. Azt hittem ma Blacknél vagy. – felelte.

- Ott voltam, de hazajöttem. Megtanultam mindent és most sorozatot nézek, ha nem zavar. – kezdtem kertelni, hogy ne kérdezzen rá, miért jöttem haza.

- Hát az jó, öhm... akkor én megyek. – válaszolta, majd kiment a szobámból. Pasik... mind egyformák.

Visszatérve a sorozathoz, végignéztem a második évadot is mire beesteledett. A gépemet leállítottam, majd elmentem fürödni, majd utána olvasni kezdtem A ragyogás-t King bácsitól. Éjfélig olvastam, mert elkartam jutni addig a részig, míg a Torrance család bent nem ragad a Panorámában, a hó miatt. Szóval 200 oldalon túl hagytam abba.

Letettem a könyvet, majd halkan bekapcsoltam egy zenét alváshoz (I Pray for this Heart to Be Unbroken), majd elaludtam.

Vagyis még nem, mert így a nap végén átgondoltam minedent. Legfőként a Blackkes ügyet... és arra jutottam, hogy egyáltalán nem cselekedtem rosszul. A telefonom után nyúltam és megnéztem, hogy mikor volt utoljára elérhető... Órákkal korábban. Annyiban hagytam a dolgot és végleg elmentem aludni, hogy lezárjam ezt a napot.

Sziasztok! Meghoztam a folytatást! Ha tetszett kérlek nyomj egy csillagot és írj egy rövidke kommentet, nagyon boldog lennék ha írnátok pár sort 😊💕 A folytatással sietek😊❤

Köszönöm ha elolvastad😊😘