Függőség 1-2✅

64. fejezet

Nem kevés időbe telt, míg Sam viszonylag megnyugodott annyira, hogy rendesen tudjon beszélni. Elmondott mindent, amit tudnom kellett. Teljesen megértettem a fájdalmát, hiszen kettőnk közül én tapasztaltam meg előbb, hogy milyen érzés is a szerelmi csalódás és nagyon igyekeztem, hogy Sam minél hamarabb kilábaljon belőle. Ő az utolsó ember a világon, aki megérdemelné ezt az érzést.

- Kidobott. - mondta nehezen Sam, mintha abban reménykedne, hogy a történtek egyébként nem történtek meg, mindössze csak álmodta. De sajnos ez nem volt igaz. Állítása szerint Emily keményen megcsalta az egész kapcsolatuk alatt és miután egy másik fiúval stabilizálódott a kapcsolatuk, elhajított Samet, mint egy használt zsebkendőt. 

Rossz barát vagyok amiért nem mondtam el hamarabb, hogy láttam Emilyt valahol egy képen egy másik sráccal? Bölcsebb lett volna, akkor a fájdalmasan száraz és igazságtalan valóságot a fejéhez vágni, mikor amúgy is mindent rózsaszín ködben látott? Nem, azt hiszem eredménytelen lett volna minden próbálkozás és még én jöttem volna ki belőle rosszul, azon az alapon, hogy elakarom rontani az örömét. Ilyenkor az emberek nem gondolkodnak józanul, a párjukban a megtestesült tökéletességet látják és képtelenek elfogadni, ha esetleg valaki bármi rosszal próbálja bemocskolni a becsületüket.

- Sam, annyira örülök, hogy nem fojtottad magadba az érzéseket és felém fordultál. Annyira örülök, hogy nem csináltál semmilyen hülyeséget. Mert tudd meg, hogy egy ilyen lány nem ér annyit. Jobbat érdemelsz nála, hidd el nekem.

- Miért velem történt meg ez? Miért vagyok ennyire szerencsétlen? Mit ártottam én másoknak? - kérdezte inkább magától mint tőlem elkeseredett állapotában. 

Sam mintha apró darabjaira esett volna. Mintha nem is lenne teljesen magánál. Nehezen viselte a "tanulópénz" következményeit. 

- Sam. Egyet nagyon véss az eszedbe, rendben? Minden ami történt és történni fog veled, abból tapasztalatokat szerzel. Van mikor a sors nehezebb akadályt állít elénk, hogy felmérje, készen állunk-e egy jobb dologra. Azzal, hogy elvesztettél egy lányt, megnyitottál egy új ajtót, ahol majd kedvesen besétál egy másik, aki meg fog téged becsülni. Mert nálad önzetlenebb és jószívűbb fiúval még soha életemben nem találkoztam és a lányok szeretik, ha egy fiú rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal. A mai világban igazi kincsnek számítasz és neked nincs más dolgod míg megvárni azt a lányt, aki teljes szívéből megbecsül majd.

- Bár nekem is olyan egyszerű lett volna, mint nektek. - panaszkodott.

- Hidd el, látszatra talán egyszerűnek tűnhetett de rengeteg nehézségeken mentem és mentünk keresztül azért, hogy most itt legyünk Blackkel. Nagyon sok ideig képtelen voltam elhinni magamról, hogy bárki szerethet engem. Nem tudtam elfogadni magam rengeteg minden miatt. Folyton olyan jelenetek játszódtak le bennem, hogy engem, majd csak kihasználnak vagy csak érdek kapcsolat lesz. És rásegített ezekre a családi hátterem ami még inkább elbizonytalanított. Hiszen valljuk be, melyik fiú vágyik egy lelkileg instabil lányra, aki törékeny mint egy porcelán?  Véleményem szerint nem sok. Az egyetlen dolog ami képes volt ezekből kirántani, az te voltál, mikor kiránduláson odajöttél hozzám és ismerkedni próbálkoztál velem. Beszélgettünk, eljártunk helyekre és végül csak azt vettem észre, hogy a legjobb barátom lettél, akivel mindent megtudtam beszélni. És talán ez volt az, ami elhitette velem, hogy nem vagyok teher mások számára. 

- De a végkifejletet nézve együtt vagytok és nálatok boldogabb párt nem láttam. Te is átmentél sok szaron és én is és most nézd meg ki hova jutott. Neked boldog és biztos kapcsolatod van, nekem meg semmim. - magyarázott.

- Tévedsz. Itt vagyok én neked és Black is. És még Hunter és Luke is. Igyekeztünk veled tisztázni a dolgokat és közeledni feléd de nem sikerült. Ezzel azt akarom mondani, hogy nem vagy egyedül és soha nem is voltál. - mondtam miközben egy biztató mosolyt küldtem felé.

- Annyira sajnálom, hogy nem voltam hajlandó megnyílni felétek. Csak tényleg azt hittem, hogy végre minden jól alakult az életemben. - sajnálkozott.

- Figyelj. Ne rágódj ezen. Aludj ma nálam, mint a régi szép időkben. Megbeszélem Blackkel is, bár úgyse ellenkezhet, hiszen tudja, hogy milyen makacs vagyok, ráadásul biztos vagyok benne, hogy meg is érti majd a helyzet súlyosságát. 

- Nem akarok semmilyen bonyodalmat szítani köztetek Ev. Ismerem Blackket és a forró fejét és biztos vagyok benne, hogy nem értékelné, ha nálad aludnék.

- Most ez az ami nem fog érdekelni. Ha fontos vagyok számára akkor megérti, hogy mit miért teszek. Márpedig most nem követhetem el ismét azt a hibát, hogy cserben hagyom a legjobb barátomat. Mellesleg lehet nem ártana őt is belevenni a témába. Mégiscsak fiú, mint te és talán jobban helyén kezelné a helyzetet mint én a csajos tippjeimmel.

- Nem tudom Ev. Nincs ma már energiám olyan döntéseket hozni, amelyeknek komoly következménye lehet.  Túl sok volt ez nekem tegnap és mindössze el szerettem volna mondani valakinek akiben megbízom és kiönthetem a gondterhelt lelkem. Úgy éreztem, ha nem adom ki  magamból ezt a dolgot, akkor összeroppanok. Bár az érzés még korántsem elviselhető, egy fokkal mégis jobb lett. És nagyon hálás vagyok, hogy hajlandó voltál találkozni velem és meghallgatni. Nagyon köszönöm, tényleg.

- Jó persze. De szeretném, ha tudnád, hogy felénk bármikor fordulhatsz segítségért. Black is aggódott érted, komolyan.

- Értékelem. De azt hiszem, hogy most inkább hazamegyek pihenni vagy a plafont nézni. Blacket nyugodtan avasd be a dolgokba, nincs és nem is lesz kedvem kétszer elregélni ezt a szánalmasan szomorú és egyben nyomasztó esetet. 

- Rendben. - bólintottam, ugyanis nem akartam tiszteletlen lenni az akaratával szemben. Nem azzal van a baja, hogy nálam kéne aludnia, mindössze az én érdekeimet tartja szem elől és nem akarja kockáztatni, hogy esetleg kialakuljon egy kisebb vita azért, amiért felhívtam hozzám aludni.

Bár nem gondolom,hogy ebből bármiféle baj lehetett volna, hiszen Sam és az irántam érzett szeretete mintha mára csak barátságra redukálódott volna. Beszédéből és viselkedésből is ítélve nem hiszem, hogy Samben felidéződtek volna a múlt eseményei és érzései. Szinte megbizonyosodtam abban, hogy Samben régen csak egy hirtelen fellángolás volt, ami rosszul jött ki. Talán csak vigyázni és gondoskodni szeretett volna az akkor teljesen megsemmisült énemre és onnantól, hogy Blackkel összejöttünk, felváltotta ezeket a cselekedeteket, neki meg nem jutott semmi. Mintha elvesztette volna azt az egy dolgot ami boldoggá tette, ami nem más volt, mint mások felvidítása és óvása. Mert Sam ezt tette, megvédett a további sérüléstől amit Violet és Black okozott volna nekem és én megháláltam ezt neki azzal, hogy elhanyagoltam.  Emilyt is azért szerette, mert gondoskodhatott róla. Mindig is tudtam, hogy Sam jobban igényli a társaságot, mint az ismerőseim közül bárki más és talán ezt mondanám gyenge pontjának. Ha mindenki magára hagyja, ő elveszetten vánszorog, keresve a helyét.

- Esetleg van kedved majd valamikor nyáron elmenni sátrazni? Együtt a csapattal. - ajánlottam fel a meghívást, hiszen Blacket is már elég régóta fűzöm az ötlettel, hogy menjünk el együtt kempingezni. 

- Persze, szívesen. És köszönöm. - motyogta, majd utána elbúcsúztunk egymástól és mindketten elindultunk a magunk irányába.

Sziasztok! ❤❤
Meg is hoztam a folytatást, amit tegnap hajnalban írtam, hogy ma ki tudjam tenni, mert ma és holnap nem igazán lett volna időm megírni nektek a részt. 
Nagyon remélem, hogy tetszett, ha igen kérlek kommentelj és voteolj.

Sajnálom, ha egy kicsit lapos lett a rész, de nagyon igyekszem❤

Hogy telt az első hét nektek? Meséljetek, volt valami? :)

Köszönöm ha elolvastad az új részt❤😊