Függőség 1-2✅

83. fejezet

Sam nem engedett az ölelő karjai közül. Továbbra is nyugtatni próbált, kisebb-nagyobb sikerekkel.

– Had menjek fel a szobámba, kérlek – suttogtam Sam mellkasába.

– Szeretném, ha ennél egy falatot legalább, mielőtt felmennél – felelte aggódva. A hangja lángy volt és gondoskodó.

– Majd egy kicsit később... sok ez most nekem egyszerre. Nem akartam, hogy tudj mindenről – suttogtam és féltem, hogy esetleg nem érette meg rekedt hangom miatt, amit a sírás idézett elő. Mostanra a könnyeim ismét elapadtak. Nem áztattam tovább a ruháját.

– Felkísérlek a szobádba. Van esetleg valami, amit később szívesebben megennél? Leves, csoki, süti... bármi?

– Nem tudom – feleltem bizonytalanul. Ha bármilyen ételre gondoltam, azonnal elfogott az undor. – Egy pohár vizet szeretnék – feletem és megpróbáltam kiszabadulni Sam karjai közül, de ez a mutatvány nem igérkezett túl sikerenek, mert nem engedett a szorításból.

– Shawn, hozz fel egy pohár vizet – felelte Sam és elindult velem a szobámba. Karjai leestek rólam és elindultunk a szobámba. Sam óvatosan a hátamra helyezte a kezét és lassan tolni kezdett felfelé az emeletre.

Felérve a szobámba kicsit eltávolódtam Samtől és bevetődtem az ágyamba. Ismét átfutott az agyamon a Blackkel megtörtént beszélgetés. Hogy én tényleg mindent megpróbáltam azért, hogy ez a kapcsolatot még megmenthessük, de Black nem segédkezett a műveletben. Mindketten tudtuk, hogy egy kapcsolat megmentéséhez két ember akarata kell. Édes kevés az enyém, ha ő nem akarja. Ha ő már nem akar engem.

Ez a gondolat volt, ami legikább kikészített. Képes lettem volna felállni az ágyról, kikerülni Samet és Blackhez menekülni, rávenni, hogy gondolja át, amit mondtam és ne hagyjon itt engem összetörve. De nem tehettem. A mai után tudtam, hogy nincs többé olyan, hogy mi. Csak ő és én létezik.

– Ev... - szólított meg Sam az ágyammal szemben levő széken ülve. Kezeit a térdére támasztotta, lábai kissé remegtek. Tekintetéből még mindig kiolvasható volt az aggodalom.

– Miért nem akartad elmondani, ami kettőtökkel történt? – kérdezte. Tekintetével a lelkemig hatolt. Mintha már tudná a választ, mégis meg akar bizonyosulni benne. A számból akarja hallani a válaszomat.

– Tegnap történt... azt hittem, hogy...azt hittem, hogy helyre állhatnak a dolgok... - feleltem mintha mentegetőzni akarnék.

– Mi történt? – kérdezte. Ettől a kérdéstől féltem a legjobban. Nem akartam ismét elmesélni.

– Kérdezd meg Shawn. Én ma már nem akarok ezzel foglalkozni. Elég volt egyszer elmesélnem és átélnem – feleltem és kerültem a szemkontaktust. A földet kezdtem el bámulni, mintha az érdekesebb lenne.

Ekkor belépett Shawn is a szobámba, kezében a pohár vizzel és egy tál muffinnal.

– Tessék Ev. A muffinokat itt hagyom, hátha megjön a kedved enni – felelte és már indult volna ki a szobámból, mikor megállítottam.

– Shawn! Maradj és meséld el Samnek, amit elmondtam neked. Elmegyek fürödni – válaszoltam és már fel is álltam az ágyamból.

– Ne csinálj hülyeséget, rendben? – kérdezte Shawn szigorúan miközben megfogta a felkaromat. Erre csak bólintottam. Kezét leengedte rólam.

Kisétáltam a szobámból miután felkaptam a pizsomámat és a földszinti fürdőbe zárkóztam.

Bő tizenöt percig áztam a meleg zuhany alatt és gondolkodtam. Utáltam ezt az érzést, ami bennem volt. Tudtam, hogy össze kell szednem magam, viszont azt is tudtam, hogy ez nem a mai napon fog megtörténni.