Függőség 1-2✅

71. fejezet

Mikor hazaértünk a taxival és beléptünk a bejárati ajtón, mesés illatok fogadtak. A számban összefutott a nyál az édes illatokra.

- Mi készül? – kérdeztem mindenféle köszönés nélkül mikor beléptem a konyhába Blackkel a nyomomban.

- Csokis sütit csinálok. Már a sütőben van és körülbelül tíz perc múlva kész is lesz – felelte Karen, akin látszott, hogy a látogatás után tényleg megkönnyebbült és ismét a régi. Ezt örömmel láttam.

Én is sokkal nyugodtabb lettem, miután láttam, hogy az apám jól van, bár ennek ellenére még mindig van bennem egy kis félsz. Igyekeztem magam továbbra is meggyőzni, hogy nem lesz semmi baj és ez többnyire be is jött.

- Jössz? – kérdezte Black és megfogta a kezem és felvezetett a szobámba.

Betoppanva a szobámba azonnal eszembe jutott a kis reggeli incidens, amikor Shawn ránk nyitott és bár akkor nagyon kínosnak éreztem, már nem tartottam annyira tragikusnak a helyzetet, helyette elkapott a vigyorgási kényszer. Black nem tudta, hogy mi miatt ér a szám a fülemig, de nem is kérdezett rá. Visszamosolygott rám, de a szemei elárulták, hogy fejben teljesen máshol jár.

- Van valami, amiről szeretnél beszélni? – kérdeztem miután leültünk egymással szembe az ágyamon.

- Ami azt illeti igen. Tegnap este gondolkodtam.

- Igen?

- Ugye mondtam, hogy el kell mennem Olaszországba a szüleimhez. Tegnap míg Samnél voltál, felhívtak, hogy a héten döntsem el, hogy mikor megyek és mennyi időre – kezdett bele a témába.

- Eldöntötted már? – kérdeztem, közben már biztos voltam a válaszában is. Tudom, hogy nem kellene rosszul éreznem magam, azért mert nélkülem döntött, mert tényleg nincs ebbe beleszólásom, csak a tudat, hogy míg én életem egyik legnehezebb éjszakáját éltem át, ő addig azon gondolkodott, hogy mikor hagyjon itt és ez egy kicsit rosszul esett.

- Ne nézz rám ilyen szemekkel. Egyetlen egyszer megkérhetlek arra, hogy ne csak magadra gondolj, hanem rám is? Nekem is pont olyan nehéz ez, mint neked.

- Rendben. Hogy döntöttél? – kérdeztem és igyekeztem, hogy a hangom érzelemmentes legyen, és ne lehessen érezni benne a meglepődöttség, a csalódás és legfőképpen a szomorúság ötvözetét.

- 9-én, pénteken indulok és pénteken jövök haza. Kereken egy hétig leszek távol tőled – felelte majd megfogta a kezem és várt, hogy reagáljak valamit. Egy gond volt: nem tudtam mit mondani erre.

- Nem mondasz semmit? – kérdezte Black egy kis idő után, miután észrevette, hogy nem szándékozom reagálni a tényre, hogy következő hét után elmegy egy hétre.

- Mit mondhatnék erre? Hogy ne menj el? Tudjuk, hogy úgyis csak veszekedéssé fajulna, ha próbálnálak visszatartani. Bízom abban, hogy nem a véletlen műve, amiért úgy döntöttél, hogy akkor mész. Biztos vagyok benne, hogy átgondoltad a dolgokat.

- Persze, hogy átgondoltam. Kereken 8 nap múlva indulok, addigra pedig reményeim szerint apud is teljesen jól lesz és kevésbé félve merlek itt hagyni – felelte és egy biztató mosollyal nézett rám.

- Ez igazán kedves, köszönöm – feleltem elmosolyodva.

- Mit terveztél mára? – kérdezte miután lezártnak vélte a témát.

- Nem tudom. Igazából nincs máshoz kedvem, mint döglődni az ágyban. Vagy áthívhatnánk Samet – jutott eszembe.

Bár tegnap este beszéltem utoljára Sammel, mégis szeretnék biztos lenni abban, hogy jól van. Mert valljuk be, a jelenlegi helyzetéhez és a tűrőképességéhez képest ez most nagy falat neki. Sokszor meggondolatlan és szeretném elkerülni a bajt. Szerencsére Black is egyet értett velem, így dobtam egy üzenetet Samnek, hogy mit szólna, ha átmennénk hozzá, hátha nem lenne kedve egyedül átsétálni hozzánk.