Függőség 1-2✅

44. fejezet

Sam kijelentésétől egy pillanatig úgy éreztem, hogy hullámzik alattam a talaj... A meglepődöttségtől visszafojtott lélegzettel meredten magam elé szótlanul. Ilyenkor mit kéne mondani?

Sam lassan felemelte a fejét, majd szemembe nézett. A szemei... szomorúságot tükröztek. Bekönnyezett... Fejét elfordította, majd a pultot kikerülve elindult valamerre. Megriadva vagy inkább aggódva, de megfogtam a csuklóját, hogy ne menjen sehova úgy, hogy ne tudnám, merre tart.

-Sam, most hova mész?-kérdeztem halkan de tudtam, hogy hallotta.

-Mosdóba.-felelte, majd lenézett a kezemre, ami még mindig a csuklóját szorította. Én is lenéztem, majd habozva, de elengedtem. Egyszerre néztünk fel, majd meredten néztünk egymás szemébe. Szörnyen éreztem magam. Bűntudatom volt, csak nem tudom miért. Hagytam, hogy Sam elmenjen, én addig leültem egy székre és vártam. Hosszú percekig vártam, közben nem hagytak nyugodni a gondolataim...

A zene hangosan dübörgött, fülledt alkoholos levegő telítette meg az egész házat én meg a konyhában ültem full józanul és vártam, hogy Sam visszajöjjön... aki nem jött vissza negyed óra múlva se. Hazudnék, ha azt modnanám, hogy nem járta át az aggodalom az összes porcikámat. Felpattantam a székről és elindultam az ajtó felé, melyen Sam is bement. Amint átléptem a küszöböt és előre néztem megpillantottam a folyosó végén, ahogy hason ki van terülve. Azonnal odarohantam és hátára fordítottam.

-Sam? Sam!-ráztam vállánál, miközben könnyes szemeimet törölgettem. Valamit morgott, ami megnyugtatott viszonylag. Biztos csak elaludt, legalábbis remélem.

-Gyere, segítek hazamenni.-próbáltam felállítani, de nem ment. Teljesen kétségbeestem. Blacknek nem szólhatok, hogy segítsen hazavinni, mert abból csak baj keletkezne, hogy miért vagyok itt és Sam miért iszik napok óta. Luke és Hunter itt csak ugyan így járnának, mint Sam. Nekem kell valahogyan megoldanom és hazajuttatnom Samet.

-Sam, kérlek segíts nekem és állj fel.-könyörögtem neki, miközben tovább próbáltam felráncigálni a földröl.

-Nem tudok.-felelte motyogva.

-Basszus Sam! Állj fel kérlek!

Sam nagy erőlködések közepette felállt, mire azonnal a karját átvetettem hátamon, hogy legyen egy támasza és elindultam vele kifelé. Nem siettem, mert így is nehéz volt a botladozó Samet vállamon cipelni, szépen ráérősen ballagtunk ki ebből a nálam pokolnak tekintendő házból. Soha semmi pénzért nem térnék vissza egy ehhez hasonló party helyre. Nem mellesleg borzalmasan is érezném magam, ha úgy leinnám magam, mint Sam. Mostanáig se sikerült rájönnöm, hogy miért ivott ennyit. Bár abban a tíz percben amíg hívtam egy taxit és vártunk, bőven volt időm gondolkodni és összerakni a kirakóst. Három napja tart ez... mi volt három napja ami ennyire megváltoztathatta őt? Blacknél voltam, akkor voltam másnapos... ott hagytam őt otthon miközben aludt... Nem, azon nem sértődne meg, képtelenég. Hosszas gondolkodás után bevillant valami... a telefonhívása... basszus. Az után változott megy ennyire, hogy Black és én lefeküdtünk? Nem, nem tudhatta... vagy mégis? Megdöbbenve és szomorúan néztem a mellettem áldogáló, már félig ájult állapotban levő Samre. Baszki, én tettem ilyenné!

Milyen pocsék barát vagyok! Sam annyi mindent tett értem, cserébe tönkretettem! Éreztem, hogy egyre nagyobb lesz bennem a bűntudat, amit valljuk be, rendesen meg is érdemlek. A minimum, hogy legalább hazajutattom...

Miután a taxi megérkezett és hazavittem Samet, felsegítettem a szobájába. Befektettem az ágyába, majd a konyhából szereztem fájdalom csillapítot és vizet, amit felvittem neki és leraktam az éjjeliszekrényre. Fogtam egy papírt, majd ráírtam a következő sorokat:

Vedd be a gyógyszer, ha felébredtél! Sajnálom, ami történt, nem akartalak megbántani. Nem akartam, hogy sérülj. Nem ezt érdemelted volna és baszottul sajnálok mindent! Nem tudom, hányszor kell ezt leírnom de ezerszer is megtenném, de tudom, hogy attól nem lesz jobb de még akkor is muszájnak érzem, hogy ezt leírjam: SAJNÁLOM SAM! Egyetlen egy dolgot kérnék tőled... Kérlek ne igyál többet, borzalmas téged ennyire szétesve látni! Nem érdemlem meg, hogy a kérésem teljesüljön, ezért ne is értem tedd meg, hanem magadért! Neked sem jó ha folyamataosan alkoholba fojtod az összes gondodat! Sajnálom hogy ennyire rossz barát voltam. És azt is sajnálom, hogy egy ennyire érthetetlen és szarul megfogalmazott szart hagyok itt neked, de nem tudok tisztán gondolkodni... Sajnálom Sam tényleg.    

A levelet vagy az üzenetet, nem éppen tudom, hogy hívni, sírva írtam meg. Mindent beláttam és pocsék érzés volt papírra vetni az összes gondolatomat, mégis valamennyire megnyugtatott... A papír majdnem teljesen elázott a könnyeimtől, de azért odatettem az éjjeliszekrényére a pohát víz mellé, majd kiléptem a szobájából...

Az utcán sétálgattam a korom sötétben és azon törtem a fejem, hogy hova menjek? Ismerve magamat este nem bírnék aludni és kéne egy támasz is aki nem hagyja, hogy saját magamat ostorozzam... Fel kéne hívnom Blacket, de ő már biztos alszik. Otthon kéne lennem, talán most az lenne a legjobb ha egyedül lennék...

Tíz perc volt körülbelül, míg hazaértem és visszalopakodtam a szobám ajtajáig, ám mikor beléptem volna, nyílt a szomszéd ajtó és Shawn dugta ki rajta a fejét, mire felé fordultam.

-Ev? Mit csinálsz?-kérdezte kómás arccal.

-Bemegyek a szobámba.-nyeltem egy nagyot. Próbáltam a kitörni készülő könnyeimet visszatartani.

-Hol voltál?-kérdezte értetlenül, mert azért az elég egyértelmű volt, hogy a farmerom és a fekete ujjatlan ruhám nem éppen ideális pizsinek. Könnyen leszűrte, hogy nem voltam itthon. Mivel nem láttam értelmét hazudni neki, bevallottam neki.

-Egy buliban voltam, mert az egyik barátomnak szüksége volt rám.-basszus, hogy ez mekkora hazugság! Nem most volt szüksége rám, hanem korábban! És én észre se vettem, mert önző módon csakis Blackre figyeltem! Egy könnycsepp szántotta fel az arcomat, ami pont elég volt ahhoz, hogy Shawn szemei kitáguljanak, majd aggódo tekintettel illessen engem.

-Mi a baj?-kérdezte miközben közelebb jött hozzám.

-Az hogy ez borzalmas barát vagyok!-feleltem majd kitört belőlem minden. Könnyeimnek szabad utat engedtem.

-Gyere be, mert mindenkit felébresztesz.-suttogta Shawn miközben betolt a szobámba és becsukta a szobaajtót. Én bevetődtem az ágyamba míg Shawn eközben leült a székemre.

-Akarsz róla beszélni?-kérdezte komoly hangnemben.

-Nem tudom.-sírtam a párnámba.-Pocsék barát vagyok és én még azt hittem ha elmegyek érte példaértékűvé válok, pedig rohadtúl nem. Miattam ivott megállás nélül az elmúlt három napban! Tönkretettem, mert önző voltam! Minden az én hibám!

-Ev, hagyd ezt abba. Nem hibáztathatod magadat. Aludj egyet és holnapra jobban leszel.-tanácsolta megfontoltan.

-Nem fogok tudni aludni ezzel a tudattal. Belülről szétmar a bűntudat.-feleltem egy kicsit nyugodtabban. Úgy éreztem, hogy a könnycsatprnáim mára kiapadtak.

-Menj és fürődj le, utána pedig aludj. Ha nem akarsz holnap suliba menni, szerzek igazolást, úgyis megyek az orvoshoz.-mondta ötleteit.

-Miért mész orvoshoz?-kérdeztem értetlenül.

-Mert beteg vagyok? Elkaptam valami szar vírust. Akkor szerezzek igazolást?-kérdezte a végén.

-Jobbulást és igen. Köszönöm.-mondtam a párnámba ejtve a fejemet.

-Nincs mit hugi.-felete majd felállt és kisétált a szobámból.

A telefonomat bekapcsoltam, majd írtam egy SMS-t Blacknek, hogy holnap nem megyek suliba, mert nincs kedvem hozzá. Őszinte voltam és nem etettem be azzal, hogy beteg vagyok.

Ezek után bebatyogtam a fürdőmbe, majd egy jó meleg fürdőt vettem. Mivel óra nem volt sehol, nem tudtam, hogy mennyi ideje vagyok a vízben de egy jó fél órát biztosan mondhatok. Miután kiléptem a kádból és felöltöztem, befeküdtem az ágyamba és a TV-t bekapcsolva nézni kezdtem valami ismeretlen sorozatot, ami éppen ment. Az időzítőt bekapcsoltam rajta, majd hagytam, hogy bealudjak a sorozaton.