Függőség 1-2✅

50. fejezet

Az éjszaka folyamán felriadtam egy rossz álomból. Valamiért az álmomban infravörös látásom volt, vagyis mindent a vörös színben és árnyalataiban láttam, ami már önmagában ijesztő szerintem. De erre még rásegített az is, hogy egy erdő közepben levő kis vadászkunyhóban voltam egyes egyedül. Legalábbis az elején azt hittem, mert később dörömbölni kezdtek az ajtón és valamit kiabáltak, amire már nem emlékszem, de tisztán érzem azt a félelmet, amit az álmomban éreztem. Mikor ki akartam menni valaki a vállamnál fogva visszarántott és itt riadtam fel.

Az óra hajnali kettőt mutatott, én pedig Black védelmező karjai közt próbáltam elaludni kisebb sikerekkel. Akárhányszor lehunytam a szemem, a vörös helyet láttam magam előtt és a rettegés is visszatalált hozzám. Tisztában vagyok, hogy csak álom volt és nem történt meg, de mégis valamiért nagyon valósnak tűnt, ami miatt nem tudtam visszaaludni egy ideig.

A helyemen mocorogtam, kitakaróztam, majd vissza. Lassan és óvatosan megfordultam, hogy Blackkel szembe legyek és arcát tanulmányoztam a halvány holdfényben.

- Minden rendben? - kérdezte csukott szemmel, majd kinyitotta szemeit, ahogy ezt a mondatot kiejtette ajkain.

- Ne haragudj, hogy felébresztettelek, nem akartalak. Aludj vissza Black. - mondtam figyelmen kívül hagyva kérdését, hiszen jobban lefoglalt, hogy felébresztettem az éjszaka közepén...

- Minden rendben? - kérdezte ismét komoly hangsúlyban.

- Persze. - feleltem halkan, amin Black úgy átlátott, mint a szitán.

- Akkor most mégegyszer megkérdezem. Minden rendben? - nem akartam azt mondtani, hogy egy álom miatt ébresztettem fel ezért valamit rögtönöznöm kellett, ami egy kicsit hihetőbb lehet ebben a szituációban.

- Fáztam, csak azért mocorogtam. - feleltem egy kicsit sokat gondolkodva ezen a válaszon. Erre Black megfogta a kezemet és szerintem határozottan megállapította, hogy egyáltalán nem fáztam.

- Miért nem akarod elmondani? Fáj valamid? Nem akarsz itt lenni? - értetlenkedett Black.

- Csak rosszat álmodtam, ennyi. - feleltem.

- És ezt miért nem akartad elmondani? - kérdezte miközben megpuszilta a homlokomat.

- Mert hülyeségnek tartottam, hogy ez miatt ébresztettelek fel. - vallottam be kicsit szégyellve a viselkedésemet.

Erre Black jóizűen felkacagott, majd magához húzott csípőmnél fogva és megcsókolt.

- Aranyos vagy, hogy ennyire figyelsz a kis részletekre, de nyugodtan azt is mondhattad volna eslőre, hogy rosszat álmodtál. Hidd el, nem nevettelek volna ki, nem kiabáltam volna veled, hogy miért ébresztetél fel. Helyette megöleltelek volna és azt mondtam volna, hogy „Nincs semmi baj, mert itt vagyok".

- Az nagyon romantikus lett volna. - nevettem kicsit zavartan.

- Te pedig szereted a romantikát. - mondta és ismét megcsókolt. - Próbálj meg visszaaludni. - mondta, miközben a kezét csípőmön pihentette és simogatni kezdte azt lehunyt szemekkel.

Közelsége megnyugtatott és azt hiszem elég hamar el tudtam aludni.

Másnap az orvos megvizsgálta és elengedte Blacket. Természetesen saját felelősségre, mert Black elmúlt már tizennyolc éves...

Szerencsére nem fekvőgipszet kapott, ezért tudtott mászkálni.

Otthon Blacknél természetsen segítettem amiben csak tudtam, ami kedzte idegesíteni Blacket...

- Ev. Nem fogyatékos vagyok, csak eltört a lábam. Nem nagy dolog. Ugyan úgy tudok csinálni mindent.

- Nem nagy dolog? Szerintem meg igen. Menj a nappaliba, tanuld a tételeidet, addig elmosogatok és csinálok valami ebédet, rendben? - kérdeztem, majd hozzátettem, hogy nemleges és egyéb elutasító választ nem fogadok el.